Minden életkorban meg tudja találni az ember az élet szépségeit, rálelhet olyan társakra, akikkel megoszthatja azokat az apró, szabad szemmel alig érzékelhető mozzanatokat, rezdüléseket, amik teljessé teszik a szürke hétköznapokat, és ez így van jól.
Ilyen módon válhatnak élhetőbbé a nyugdíjasévek. Topolyán 2008-ban kezdte meg működését egy képzőművészeti alkotócsoport, amely Ács József nevét vette fel, és elsődleges célja az volt, hogy egybegyűjtse mindazokat a lelkes nyugdíjasokat, akikben bújkált egy kis alkotói adottság azon kívül is, amit munkaéveik során tudtak bizonyítani. Meglepő látni, hogyan fejlődött évről évre a kis csapat, milyen mértékben emelkedett a kiállított grafikák, festmények színvonala.
– Büszkék vagyunk erre a fejlődésre – mondja Szlifkó Klára –, amit mindenekelőtt Csernik Attilának, művészeti vezetőnknek köszönhetünk. Tanácsaival, ötleteivel segíti munkánkat, hozzáértő kritikáival ösztönöz bennünket a minőségibb, jobb munkára. Többnyire azonban csak dícsérni szokta igyekvésünket. Jó kapcsolatot tartunk fenn más vajdasági községek hasonló csoportjaival, és már több városban is kiállítottunk. A lényeg azonban a találkozás, az alkotási folyamat, amelynek során még hasznosan is töltjük el szabadidőnket.
A hagyományos éves tárlatot ezúttal Náray Éva nyitotta meg, aki elismerését fejezte ki a csoport munkájáért, szemmel látható fejlődéséért. Dragutin Lekić, a községi nyugdíjas-egyesület elnöke köszönőlevelet adott át Csernik Attillának, aki önzetlen odaadással irányítja a csoportot.
– Hetente találkozunk keddenenként 16 órától a nyugdíjas-egyesületben. Nem nehéz egy ilyen csoporttal dolgozni, hiszen mindenkiben bújkál valamilyen tehetség, amit ki lehet aknázni. Szívesen fogadják az észrevételeimet, érdeklődve hallgatják meg a tanácsokat. Igazán hálás munka, főleg ilyenkor, amikor látja az ember ezt az örömöt, amelyet egy ilyen kiállítás alkalmával élnek meg a csoport tagjai – mondta kérésünkre a művészeti vezető.
A csoport tagjai: Bata Rózsa, Cservenák Ružica, Kollár András, Márkus Éva, Milisavljević Ibolya, Mikuska Ilona, Kertész Éva, Krulj Tamara, dr. Szakmány-Major Edit, Szlifkó Klára, Stefanović Đura és Tóth Margit. A sorrendben nyolcadik tárlaton nyolcan állítottak ki közülük. A legtöbb alkotás pasztell-, akril- vagy olajtechnikával készült, és a portrék mellett a tájkép a legtöbb mű témája.
A hétvégi kiállításmegnyitót a Szélszirom énekegyüttes fellépése tette színesebbé, izgalmassabbá pedig a tombola sorsolása, amelynek eredményeként három szerencsés látogató Krulj Tamara, Kollár András és Cservenák Ružica egy-egy festményét nyerte meg.