2025. január 30., csütörtök

Kortalan sportág mindenkinek

Pétanque-bajnokságot tartottak Újvidéken

A rangos, Novi Sad Open 2025 név alatt megszervezett tornát az Újvidéki Vásár Master csarnokában tartották meg a hétvégén, Görögországból, Bulgáriából, Norvégiából, az Egyesült Királyságból, Szlovéniából és természetesen Magyarországról is érkeztek résztvevők.

A hétvégén 60 pályán 100 csapat mérte össze ügyességét, az idén is egy Franciaországból érkező kettős bizonyult legjobbnak. Magyarország ezúttal 16 csapattal képviseltette magát, Tálosiné Mocsirán Ágnes, a Magyar Pétanque Szövetség alelnöke elmondta, hogy a pétanque szabadidős tevékenységként is űzhető, de versenyszerűen is játszható.

– Télen kevés lehetőség van arra, hogy versenyezzünk. Mi igazolt játékosok vagyunk, nagyon jó lehetőség ez számunkra a gyakorlásra, közösségünkön kívüli játékosokkal. Magyarországon csak két-három csarnok áll rendelkezésünkre hidegben, sokkal kisebbek. Újvidék viszont közel van, az itteni verseny magas színvonalú, éltünk tehát a kiváló lehetőséggel – meséli Ágnes.

A francia eredetű, viszonylag könnyen elsajátítható, golyós játék egyre nagyobb teret hódít Európában, de szerte a világban is (Fotó: Szeli Balázs felvétele)

A francia eredetű, viszonylag könnyen elsajátítható, golyós játék egyre nagyobb teret hódít Európában, de szerte a világban is (Fotó: Szeli Balázs felvétele)

Magyarországon nagyjából 600 bejegyzett pétanque játékos edz 22 egyesület színében, ez kisebb szám, mint a környező országokban. A sportág népszerűsítése nem egyszerű feladat, igyekeznek bevonzani mindenkit, az érdeklődés egyértelműen növekszik. – „Kortalan” sportról beszélünk, nagyon korán el lehet kezdeni, és akár nagyon idős korban is játszhatnak azok, akik szeretik. Nagyon sokan otthon, saját udvarukban játsszák, mások csak nyaralások alkalmával viszik magukkal a golyókészletüket.

A versenyt tehát második alkalommal tartották meg Újvidéken, házigazdája ezúttal is a helyi Štrand Pétanque Klub volt. Ezt az egyesületet 2021-ben alapították, nyaranként és amikor az időjárás megengedi, a Strand végében találkoznak és edzenek tagjai. A klubba történő betagosodással kapcsolatban érdeklődni a +38164/82-82-003-as telefonszámon lehet.

 

Esküszünk, nem „beállított” fotóról van szó. A hétvégi Magyar Szó néhány példányát azért vittük el a bajnokságra, hogy a magyar anyanyelvű versenyzők lapozgathassák, de olyanok kezébe is került, akik csak a képeket „olvasták” (Fotó: Szeli Balázs felvétele)

Esküszünk, nem „beállított” fotóról van szó. A hétvégi Magyar Szó néhány példányát azért vittük el a bajnokságra, hogy a magyar anyanyelvű versenyzők lapozgathassák, de olyanok kezébe is került, akik csak a képeket „olvasták” (Fotó: Szeli Balázs felvétele)

FÁRASZTÓ KÉT NAP VOLT

– Második helyezést értünk el száz csapat közül. Ez jelentős eredmény, ugyanis ekkora létszámú versenyből nincs sok. Fárasztó két nap van mögöttünk, és még haza is kell vezetnünk. Egyértelműen nagyon jó élménnyel távozunk Újvidékről, a szervezők és Leonid, a házigazda nagyon kedvesek, kiemelkedő, pétanque-közösségépítő szerepet vállaltak magukra – mesélte a Budapesten élő, pécsi csapatban játszó Kónya Dániel. A sikert párosban, a szigligeti csapatban játszó Bús Dániellel közösen érte el.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Tálosi Krisztián, a pécsi PVSK Pétanque szakosztályvezetője, Tálosiné Mocsirán Ágnes és Kocsis-Simon Ágnes, a Magyar Pétanque Szövetség elnöke (Fotó: Szeli Balázs felvétele)