A többezres tömeget vonzó zentai vásár nem múlhat el a péterrévei Gór Endre kézműves kisiparos nélkül, aki apja mesterségét folytatva, hagyományos módon, kézzel fonja a vesszőkosarakat. Készít kétfüles szalmahordó kosarat, bár ezt ma már leginkább a csöves kukorica és egyéb termények rakodására, szállítására használják. Valamikor faluhelyen két szalmahordó kosarat összeborítottak, az alsóba szalmából fészket készítettek, és a kotló ebben a „keltetőben” ült az alárakott tojásokon. Nagyon sokféle célra fel lehet használni a különböző méretű vesszőkosarakat, sajnos azonban napjainkra a hagyományos, jól bevált dolgokat is kiszorítják a műanyagok.
Vevőre várnak Gór Endre vesszőkosarai
Az ügyes kezű kosárfonó érdeklődésünkre elmondta, hogy egy-egy vásár alkalmával örülhet, ha fél tucat kisebb-nagyobb szalmahordó kosarat el tud adni. A téli hónapokban kevesebb a piacozási lehetőség, ilyenkor úgymond raktárra termel a kosárfonó, majd azután tavasszal és főleg ősszel, kukoricaszedéskor vesznek a földművesek, gazdálkodók kosarat, falun minden házban elkel a vesszőkosár, amely évekig, évtizedekig hasznos eszköz, tároló-, szállítóedény. Ha meg idővel kiesik a kosár feneke, még mindig jó hasznát lehet venni, akár a tapogató módszerrel történő halfogáshoz. A tavaszi áradás után a visszahúzódó víz megmarad a kubikgödrökben, és ebben kosárral fogják a halat.
A városi menyecskék valamikor bevásárlókosár nélkül nem indultak piacra, zöldséget, kenyeret és más, a konyhára szükséges árut beszerezni. Sajnos a sok olcsó, eldobható nejlonzacskó elkényelmesítette az embereket, sokan üres kézzel indulnak bevásárolni, arra számítva, hogy az árusok úgyis adnak füles zacskót, nejlonba raknak mindent, amiből azután a rengeteg szemét, hulladék keletkezik, és mindenfelé viszi a szél a sok nejlonszemetet.
– Hogyan készülnek a vesszőkosarak?
– Kézművesmester, adót fizető kisiparos vagyok, aki a két keze munkájából próbál megélni, és eltartani a családját. Nem könnyű munka ez, de ha kitartó az ember, szerényen bár, de meg tud élni belőle. A hagyományos módon történő kosárfonás már kihaló szakmának számít, hiszen kevesen vergődnek vele, időigényes, és sok kézi munkát követel, aki kosárfonásból akar megélni, a hét minden napján szorgalmasan kell dolgoznia, hétvégeken pedig piacra kell vinni az árut. Minden vasárnap van valahol vásár, nagyobb piac vagy valamilyen tömeges rendezvény, fesztivál, amelyeken kínálom a portékámat.
A kosarakhoz, vesszőbútorokhoz szükséges alapanyagot magam termelem meg. A fűzvesszőt telepíteni, ültetni kell, és minden évben vágjuk róla a fiatal hajtásokat, ezért idővel megvastagszik a tő, amelyből kefeszerűen miden irányba szétágaznak az új hajtások.
A különféle kosarak, virágtartók és egyebek mellett vesszőbútort is készítek, székeket, asztalokat, ülőgarnitúrákat, amelyek szabadban, a teraszokon jól mutatnak, és állják az időjárás viszontagságait. A bevásárlókosarak le is vannak lakkozva. A barna héjas vessző közé főzött, hántolt vesszőt is fonok, ami dekoratívabbá teszi. Van sárga meg vöröses színárnyalatú, héjú vessző, ezeket tudom kombinálni, különböző minták, sorok váltakoznak.
– Mennyiért lehet eladni a kosarakat?
– A kisebb, bevásárlásra is alkalmas kosarak 300–400 dinárba kerülnek, a nagy, szalmahordó, kukoricarakodásra alkalmas kosarakat pedig 700–1200 dinárért adjuk, mérettől függően. A nagy, kétfüles kosarakhoz képest úgy tűnhet, hogy a kis kosarak drágák. Kisebbek, mégis bonyolultabb az előállításuk. A különféle bevásárlókosarakra és egyéb kisebb kosarakra, virágtartókra, bortartókra stb. nincs kaptafa, nehezebb kialakítani a kívánt formát, míg a nagy, hagyományos kosarak készítéséhez vezetőt használunk, ami valamennyire megkönnyíti a munkát, de továbbra is kézzel fonjuk a kosarat, mint valamikor apám csinálta.
A kisebb-nagyobb üvegedények befonása, vesszőbe öltöztetése dekoratív, mutatós ajándék. A vesszőburkolat egyben védi is az üveget a sérülésektől, és könnyebb vele bánni. Nagy fonott üvegekben tárolják a pálinkát is. Ha valaki hoz például egy 20 literes demizsont, annak a befonása 2500 dinárba kerül, 4-5 óra munka van vele, de nem szabad félbehagyni, mert a megpuhított vessző gyorsan szárad, és reped, törik. Fel kell használni az előkészített nyersanyagot, mert elveszíti rugalmasságát, azután már nehéz vele dolgozni. Munka közben is kell nedvesíteni, spriccelni, vízzel puhítani a vesszőt, hogy engedelmeskedjen az ember kezének. A kész, kiszáradt vessző hosszú évekig eltart, nem megy bele a szú, se gomba. Gépet egyedül a vessző hántolására, a kérgének a lehúzására használunk. A lehántolt héjat és a hulladék vesszőt felhasználjuk tüzelőnek.
– Lesz-e utánpótlás a kosárfonószakmában?
– Volt egy idős nyugdíjas, aki nálam dolgozott, de sajnos ő már elhunyt, már nem akad fiatal, aki a sok fáradságot igénylő kézi munkát megélhetési lehetőségnek választaná. Reggeltől estig ad munkát a kosárfonás a hét minden napjára. Az időigényes, kézzel készült kosarakat azután saját magának kell az embernek eladnia, vásárokon, piacokon és fesztiválokon. Péterrévén, a főutcán a ház előtt ki vannak rakva a kosarak, hogy aki arra jár, és eszébe jut, hogy kosárra lenne szüksége, betérhet a műhelybe, és helyben válogathat a vesszőből készült termékekből.
Két lányom van, ők nem fogják folytatni a családi hagyományt, a kosárfonást. A faluban két férfiembert is betanítottam, kitanulták nálam a szakmát, de hogy iparszerűen fogják-e folytatni, ebben nem vagyok biztos – mondta beszélgetőtársunk, Gór Endre kosárfonó.
Tavasszal, áprilisban, május elején a Tisza-parton a fiatal vesszőhajtások zsenge héját, a háncsot lehúzva, megszárítva, összetörve kiválóan helyettesíthető az aszpirin, a kesernyés íze az aszkorbinsavtól származik.
