Tanítóként talán csak Bogarason ismerték, hiszen ebben a Zenta környéki kis faluban kezdte pedagógusi munkáját az ötvenes évek első felében, hogy jóval később, már sokat tapasztalt újságíróként „visszatérjen” tanítóskodásának színhelyére: Új világunk új faluja címmel nagyriportban feltárva az aprócska település történetét és életét. Mert újságíró volt ő, vagy inkább riporter; még akkor is, ha munkája egy időre zentai politikai szervezethez hívta, majd 1961-ben a Magyar Szó szerkesztőségéhez került. Kétségkívül hitt abban, hogy a szocialista rendszerben fejlődhet a falu, a város, miként a tájékoztatás is, és írásaival igyekezett az épülést serkenteni. Szerkesztőként az újság épülését, ezzel együtt pedig a Tiszavidék melléklet létrejöttét.
Keresztényi József ugyanis egy évtizeden át, 1968-tól vezette a Magyar Szó zentai szerkesztőségét, amelyet máig is sokan a Tiszavidék névvel illetnek. 1969-ben pedig keze alatt napvilágot látott a mellékletként kiadott hetilap tizenkét oldalas első száma, kalandosnak is mondható mostoha körülmények között szerkesztve. Hét esztendővel később húszezres példányszámban jelent meg az újság, mely adatra ma már irigykedve nézünk.
Számos rovat, sok külső munkatárs, tudósítópályázatok, élőújságok… jellemezték a lapot, melynek fölépítésében – némileg a körülményeknek is köszönhetően – oroszlánrészt vállalt a szerkesztő.
Búcsúzáskor érdemeket nyilván nem kell rangsorolni, de szó nélkül nem hagyható, hogy a kollégánk által szerkesztett lapot százezrek olvasták, ahogyan életes riportjait is.
És az egészség? Az megsínylette. Sajnálhatjuk, hogy az „új információs rendszerben” már nem ült a számítógép elé, hogy nyugdíjaztatásával a tollat is letette. Sajnos most már örökre.
