Nem baj, ha nem igaz is, de szépen ki van találva! Fő, hogy durranik a vége! – mondta évtizedekkel korábban Kalmár Ferenc a Zenta és környékbeli anekdotákat gyűjtő, 1983-ban elhunyt Tőke Istvánnak, akinek emlékére és tiszteletére kedden este Szegeden a Millennium Kávéházban énekkel és zenével egybekötött műsort szervezett a VMDK helyi tagozata.
A publicista Kisimre Ferenc rövid, de minden fontos részletet kiemelő bevezetője után következett a három főszereplős, színvonalas, egyórás előadás. Fabulya Andrea felolvasása élményszámba ment még azoknak a zentaiaknak is, akik töviről-hegyire ismerték a szövegeket: a tanárnő kalapját és a borospoharát is az anekdota szövegéhez és tartalmához igazodva, a legmegfelelőbb pillanatokban emelte, vagy éppen tette le. Amíg Fabulya szusszantott egy keveset, addig Kiss-Iván Ágnes énekkel, Csenki Zalán pedig kobozon való zenéléssel nemcsak szórakoztatta, hanem elkápráztatta a közönséget. A vastaps és az est utáni kötetlen beszélgetés sem maradt el. A szervezők, akik közül még Tóth Béla nevét illik megemlíteni, kiváló munkát végeztek. Az előadóművészekkel és a szervezőkkel folytatott társalgás folyamán valamennyien kifejezték óhajukat és szándékukat, hogy a Tőke István emlékére szervezett estet Vajdaság több településén is előadják. És igazán itt nyer értelmet az írás címe, ugyanis az előadás „szépen ki van találva”, de csak akkor „durranik” (még nagyobbat), ha azt a vajdasági települések lakói – elsősorban a zentaiak és az adaiak, valamint a topolyaiak (Tőke István szülővárosa) – a saját művelődési házukban tekinthetik meg.
