2024. szeptember 5., csütörtök

Vélemény

Íróként a Nagy Háborúban

Ambrus Zoltán (1861–1932), a Debrecenben született író, kritikus, színi direktor gazdag életművet hagyott hátra, sokan kedvelték regényeit, de nem nyert igazi népszerűséget, mert nem illeszkedett be a kor és az időszerű események politikai áramlataiba, írói vitorláját a józanság, az átgondoltság, a tárgyilagosság, az értelem szele dagasztotta, ezek a szelek viszont erejüket veszítették az irracionalizmus és a nemzeti érzelmek egymással viaskodó tornádói fergetegében.

A figyelem középpontjában

Bruno Dumont France című játékfilmje a média világának árnyoldalát tárja elénk. A francia–olasz–német–belga koprodukcióban készült alkotás főhőse a talpraesett és csinos France de Meurs tévés újságírónő.

Emberi jogok és nemzetbiztonság

A klasszikus bírósági drámák erőssége az izgalmas alapszituációban, a feszültséget folyamatosan adagoló történetvezetésben, a pergős dialógusokban, érvek és ellenérvek állandó ütköztetésében, nem utolsósorban a végső kimenetel előreláthatatlanságában rejlik. Kevin Macdonald Guantanamói napló (The Mauritanian) című filmjére a felsoroltaknak csak egy része vonatkozik, s noha a film cselekménye alatt csupán néhány percre látunk bírósági tárgyalótermet, igenis bírósági drámáról van szó, amelyik egy nagyon kényes ügyet dolgoz fel.

Kétség belül

Fidel Castro 1959 januárjában diadalmenetet tartott Havannában, miután (szélső)baloldali fegyveres követőivel megdöntötte az akkori Amerika-barát kubai rezsimet. Hamarosan a hatalom is a kezébe került, és így már magabiztosan ígért honfitársainak kommunista rendszert, amelyben majd mindenkinek jól megy a sora.