Szinte minden szempontból fényévekkel el vagyunk maradva a fejlett világtól. A hatalmas hátrány lefaragásához azonban, elsősorban, kiváló ötletekre, majd hatalmas mennyiségű pénzre van szükség.
A kilencvenes évek eseményei miatt Szerbia a mai napig a „megbízhatatlanok” között keresheti magát, s ez a legfőbb oka annak, hogy egyre kevesebb külföldi tőke érkezik térségünkbe. S ezen még a politikusok nagyhangú ígéretei sem segítenek. Lehet ugyanis, hogy még van aki emlékezik a Szerbia jelenlegi elnökének választási kampányában elhangzottakra, miszerint, ha győz, nem kevesebb, mint 100 milliárd euró külföldi tőkét biztosít az országnak. Azt már akkor sem vette senki komolyan, mostanában pedig, a beáramló tőkére vonatkozó valós adatok ismeretében, sokunkban eluralkodott a meggyőződés, hogy az illetőnek még akkor sem lehet hinni, amikor imádkozik.
Pedig tévedés lenne azt hinni, hogy Európában nincs pénz. Az ország vezetése, főleg a közvállalatok, eddig több, mint 4,5 milliárd euró hitelt kaptak, csak ennek a hatalmas összegnek a felhasználásával van némi gond.
A hitelező nemzetközi pénzintézetek ugyanis már régen nem utalnak becsszó alapján pénzt. Konkrét, szakmailag kiváló és megbízható programokra van szükség a különféle források felhasználásához. Ezen a téren azonban egymást érik a fogyatékosságok.
A Koridori Srbije autóút-építő közvállalat két, illetve négy évvel ezelőtt egymilliárd euró nemzetközi hitel felvételére kötött szerződést, de ennek csak egy részét használta fel. Amikor ugyanis benyújtották a pénz lehívására vonatkozó igényüket, kiderült, hogy a tervek rosszak, a költségvetésben pedig nincs pénz a majdani nyomtávon levő földterületek kisajátítására. Megfelelő terep nélkül pedig igen bajos autóutat építeni.
Semmivel sem jobb a helyzet a vasútnál. A korábbi igazgató ugyanis a nemzetközi bankoknál kikönyörgött ugyan 400 millió eurót, de amikor a pénz felhasználására került a sor, kiderült, a mozdonyok vásárlását és a vasútvonalak korszerűsítését illetően a projektum papírra fektetett része semmiféle nemzetközi szabványnak nem felel meg. S ahelyett, hogy nyomban közölték volna a hitelezőkkel az igazságot és megköszönték volna a jó szándékot, „bölcsen” hallgattak az eszközök felhasználását illetően. Ennek következményeként eddig 3,5 millió euró büntetőkamatot kell fizetniük.
A villanygazdaság még erre az összegre is rálicitált, s a dupláját kérte és kapta meg új, távleolvasásra és -vezérlésre alkalmas árammérők vásárlására, valamint néhány, igen jelentős horderejű beruházásra. A hitel 14 százalékos felhasználtsága itt is komoly anyagi következményekkel járt.
Az említett esetek még a korábbi kormány által a közvállalatok élére kinevezett pártkatonák lelkén száradnak, de a vörös-fekete koalíció színre lépése sem hozott javulást. Az új, ugyancsak párthű igazgatók idejük legnagyobb részét arra fordították, hogy elődeikre mutogattak, ők maguk azonban jóformán semmit sem tettek.
Hét évvel ezelőtt az egészségügyi miniszter is hatalmas elképzelésekkel dicsekedett. A kórházak és klinikák korszerűsítésére lett is volna pénz, de a tervdokumentációk hiánya oda vezetett, ahova a többi nagyvonalú dicsekvés: sehova.
Indokolt a kérdés, hogy miért nem valósultak meg ezek a tervek? Nos, a válasz egyszerű: az elképzelések és az ígéretek még köszönőviszonyban sem voltak/vannak a közvállalatok vezetőinek szaktudásával.
A büntetőkamatokat pedig mi, polgárok fizetjük.
