Valószínűleg újabb egy-másfél év haladékot kaphatnak a diploma megszerzésére azok az „örökös egyetemisták”, akik már tíz, tizenöt – sőt, az egyik kar dékánja szerint – harminc éve kezdték meg egyetemi tanulmányaikat. Ezek nem hivatalos sajtóértesülések, maga az oktatási miniszter is csak annyit mondott, hogy hajlandó az érintettek képviselőivel tárgyalni a határidő esetleges újabb kitolásáról. Mint ismeretes, azok számára, akik 2005 előtt, tehát még a bolognai felsőoktatási rendszer bevezetését megelőzően megkezdték egyetemi tanulmányaikat, először 2012 volt a diploma megszerzésére a végső határidő, majd, mivel csak néhányan éltek a lehetőséggel és szerezték meg az egyetemi oklevelet, ezt az esélyt a felsőoktatási törvény módosításával 2014. szeptember végéig meghosszabbították. Most az érintettek azt szeretnék elérni, hogy újabb haladékot kapjanak.
Az élet rendje az, hogy az ember gyereke a középiskola után főiskolára, egyetemre iratkozik, rendszeresen jár előadásokra, szorgalmasan tanul, vizsgázik és időre vagy maximum egy-két év késéssel megszerzi a diplomát. Azok, akik e forgatókönyv szerint be is fejezték rendben az egyetemi tanulmányaikat, nem tudnak igazán sok megértést tanúsítani azok iránt, akik már tíz, tizenöt éve hébe-hóba vizsgázgatnak, vagy még azt sem, most pedig újabb határidőt követelnek maguknak. Az „örökös egyetemisták” döntő többsége esetében a szorgalom hiányzott, vagy pedig egy-két sikertelen vizsga után „feladták”, elvesztették a lendületüket, elbátortalanodtak és addig húzták, halogatták a kötelességeik teljesítését, hogy éveket veszítettek. Egyesek már tanulmányaik megkezdése óta dolgoznak, mások pedig másod-, harmad- vagy negyedévesként álltak munkaviszonyba, sokan pedig miután megtorpantak, megfeneklettek az egyetemi tanulmányaikkal, azt követően kerestek valamilyen állást maguknak. Amikor pedig valaki talált valamilyen munkahelyet magának, a hat-nyolcórai munka után nehezére esik leülni tanulni, mert ehhez nagy akaraterő, kemény elszántság kell. Így múltak el az évek és kifutottak az időből. Tudok olyan ellenpéldát is említeni, amikor valaki munka mellett szerezte meg a diplomát.
Persze, minden ember sorsa egyedi, nehéz általánosítani. Különösen Szerbiában, ahol a munkaképes korú lakosság egyharmada munkanélküli, ahol a családok többsége alig tud megélni a jövedelméből, úgyhogy sajnos megtörténik, hogy valakinek anyagiak hiánya miatt kell félbeszakítani tanulmányait. Ugyanakkor arra is van példa, hogy biztos munkahely nélküli szülők, sőt egyedülálló anya gyereke megszerezte az egyetemi oklevelet.
Azok, akik nem szereztek diplomát, gyakran érvelnek azzal, hogy vannak tanárok, akik elavult módszerek szerint tanítanak, akik kirívóan nagy százalékarányban buktatják meg a vizsgán a hallgatókat, de azért az egyetemisták többsége e tanároknál is előbb-utóbb levizsgázik, sőt még a kilences, tízes osztályzat sem ritka.
Szerbiában már a kilencvenes évek óta nem létezik a távhallgatóság intézménye, vannak olyan felsőoktatási intézmények, amelyek elnézőek, megértést tanúsítanak a munkaviszonyban levő hallgatókkal szemben, sőt egy-két kar esetében arra is hallottunk már példát, hogy hétvégeken előadásokat szerveznek a számukra. Az elv viszont az, hogy minden egyetemistának – legyen szó az állami költségvetés terhére tanulókról vagy a tandíjfizetési kötelezettséggel beiratkozókról – ott kell ülni az előadásokon. Sőt, a magánegyetemek egy része is kőkeményen megköveteli, hogy a hallgató rendszeresen részt vegyen az órákon.
Ha mégsem lesz meghosszabbítva a diplomázási határidő a korábbi oktatási rendszer szerint tanuló egyetemistáknak, a minisztérium ígérete szerint nem hagyják cserben őket. Át kell térniük a bolognai rendszer szerinti tanulásra, ám nem vesznek el a már letett vizsgáik, hanem ezek közül, amit lehet, azt elismernek nekik. Természetesen az adott szakon azóta bevezetett tantárgyak vizsgáit is le kell rakniuk, és persze, mindez nem kevés pénzbe kerül, hisz többé nem tanulhatnak tandíjmentesen. Igaz, a bolognai rendszer lényege, hogy például a korábbi négyszemeszteres tantárgyak – ahol egy-egy vizsgára sok száz oldal elolvasásával lehetett felkészülni – megszűntek, a korábbi nagy terjedelmű tárgyak sok kisebb egységre tagolódtak, de ez a rendszer is megköveteli a rendszeres munkát, a korábbinál sokkal gyakoribb a tudás számonkérése a hallgatóktól. Sőt, most már nem is lehet a végtelenségig évet ismételni, húzni a tanulmányi időt, mint ahogyan korábban azt megtehették az egyetemisták. Ezért érzik a bolognai rendszer szerint tanuló egyetemisták igazságtalannak, hogy lám most milyen megértő még a minisztérium is azokkal szemben, akik tizenöt, húsz év alatt nem voltak képesek diplomát szerezni, akik évekig egyetlen vizsgát sem tettek le.
Nem valószínű, hogy bárhol másutt Európában el lehet 10–15 évig húzni az egyetemi tanulmányokat, és az sem valószínű, hogy a határidőkkel is így lehet játszadozni. Persze, ez is, mint Szerbiában minden, a pénzről szól. Ha a parlament jóváhagyja a 2005 előtt beiratkozottak számára a határidő egy-másfél évvel való meghosszabbítását, akkor az érintettek elkezdik nagyobb ütemben lerakni a vizsgákat, be kell fizetniük az ezzel járó anyagi kötelezettségeket, ami bevételt hoz az egyetemi karoknak. Ha pedig az „örökös egyetemisták” a bolognai rendszer szabályai szerint tanulhatnak csak, akkor is jókora összeget kell befizetniük tandíjra és sok egyéb költségre, ami szintén bevételt jelent az egyetemi karok számára, amelyek közül sok igen nehéz anyagi helyzetben van, hisz a fenntartási költségeiknek csak egy töredékét fedezi az állami költségvetésből kapott pénz. Tehát, mindenképp az egyetemisták zsebére megy ki a „játék”.
