Jó előre borítékolni lehetett azt, hogy Edi Rama albán miniszterelnök belgrádi látogatására mérföldkőként tekintenek majd nyugaton a szerb–albán kapcsolatok és tágabb értelemben a régióbeli viszonyok történetében. Előrelépésként könyvelik azt el annak ellenére, hogy ezen a találkozón mi hangzik majd el, milyen megállapodások születnek, lesznek-e bármilyen pozitív következményei ennek a találkozónak, vagy ezeknek az előrelépéseknek az elérését meghagyják a következő találkozók valamelyikére. A feladat, mindennek fényében, nem volt túl nehéz – találkozni kellett, kezet kellett rázni, el lehetett mondani mindazt, amit a protokoll magában foglalt, és le lehetett volna mindezért aratni a babérokat. Nem így, pontosabban nem teljesen így történt. A Balkán nem lenne Balkán, ha a legegyszerűbb feladatokból is nem termelne ki valami felesleges pluszt, ami miatt indulatok szabadulhatnak el, ami miatt nemzeti egységre lehet felszólítani, ami miatt el lehet ítélni, és új határvonalakat lehet rajzolni.
Az albán oldal az utóbbi időben valóban nem ódzkodik attól, hogy különféle provokációknak tegye ki a szerb oldalt, legyen szó sportról vagy politikáról. A szerb oldalt, amelyik nem hajlandó tudomást venni a világ nagy számú országa által csak realitásnak nevezett koszovói függetlenségről annak ellenére, hogy az utóbbi időben már együttműködő készséget mutat a problémák rendezése iránt. Szerbiának a nyitással, melyet a koszovói helyzet rendezése érdekében tett, fel kellett vállalnia az efféle látogatásokat, történéseket, nemkívánatos megjegyzéseket is, ha valóban meggyőzőnek kíván tűnni eltökéltsége tekintetében. Másfelől az albán fél – s teljesen világos, hogy nem lehet minden esetben egy kalap alá venni a koszovói albán és az albániai érdekeket – az utóbbi időben okkal nyugtalankodik, Koszovó függetlenségének ügye ugyanis nem halad a szerb nyitást követően olyan irányba, amilyenbe azt Pristina szeretné. Az amerikai adminisztráció sem elégedett a koszovói adminisztráció tevékenységével, egy sor nemkívánatos körülmény állt be az utóbbi időben, kezdve a választások utáni politikai válságtól egészen az Európai Unió misszióját ért komoly korrupciós vádakig. Változott a világpolitikai prioritások listája is az Ukrajnában kialakult feszültség, az Iszlám Állam Közel-Keletet veszélyeztető előretörése következtében, s mindez nem kedvez a jelentős országok által ugyan elismert, újabban azonban mégis befejezetlennek tűnő koszovói államiság előrehaladásának. A szerb külpolitika, ha rettenetesen megkésve is, de annyit el tudott érni az elmúlt két év során, hogy egyáltalán tudomást vegyen a világ nyugati féltekéje a belgrádi álláspontokról is. Mindezek a körülmények együttesen azonban egy zavart és tanácstalan hangulat kialakulását eredményezték Koszovóban, s ilyen esetekben nem ritkák az üres frázisok pufogtatásaként elhangzó nacionalista megjegyzések, továbbá annak a hangsúlyozása, amiben egy-két évvel ezelőtt még mindenki teljesen biztos volt, ma már azonban nagy számban jelen vannak azok is, akik mélyebbre hatolva kívánják elemezni a helyzetet.
Ezen körülmények között kerülhetett sor a Szerbia és Albánia közötti labdarúgó-mérkőzésen látott provokációra, ebben a helyzetben mondhatta ki az albán miniszterelnök többször is Belgrádban azt, hogy Koszovó márpedig igenis független. A koszovói függetlenség kapcsán már hosszú ideje tartó, most csak felerősödött nyilatkozatháború azt támasztja alá, hogy a kérdés továbbra is a legnagyobb akadályt jelenti a régióbeli viszonyok rendezésében, s hogy a háttérbe szorítja az olyan egyértelmű haszonnal járó együttműködés kérdését is, mint amilyen például a gazdasági kapcsolatok erősítése.
Hogy egyik elemét se hagyjuk ki a belgrádi látogatás provokációjának és az arra adott válasznak: egyértelmű, hogy a kis botrány senkinek sem okozott nagyobb károkat, sőt, még a hasznára is válhatott a feleknek. Rama az albánoknak bizonyíthatta, hogy nemzeti érzelmekkel teli politikus, aki nem szeretne megválni az erre fogékony polgárok szavazataitól, Vučić mérsékelt, ám szókimondó reakciója pedig az itthoni szavazókat nyugtathatta meg afelől, hogy Szerbia minden pillanatban kész megvédeni Koszovót, még egy diplomáciai botrány árán is. Azon sem kellene csodálkoznunk, ha a protokoll pont ilyen kis botrányt irányzott volna elő, s minden a terv szerint zajlott volna le a szerb fővárosban. A babérokat ugyanis így is learatta mindkét fél ott, ahol kellett. A történelmi találkozó megtörtént. A folytatásra is hamarosan sor kerül: Rama már decemberben ismét hazánkba látogat.
