Mielőtt egyetlen szót is papírra vetnék az Aleksandar Vučić szerb kormányfőt ért srebrenicai támadás hazai fogadtatásáról, a szerbiai reakciókról, úgy hiszem, jobb, ha rögtön az elején elmondom: bármelyik ország miniszterelnöke ellen tett bármilyen támadást elítélendőnek és komoly politikai következményekkel járó botránynak tartok, mellyel kapcsolatban részletes nyomozást kell végezni és a tettesek megbüntetését prioritásként kell kezelni. A későbbi gondolataimból nem biztos, hogy ez az álláspont világosan kiderült volna, ezért tartottam fontosnak már a bevezetőben hangsúlyozni azt.
Tény, hogy a szerb kormányfő srebrenicai látogatása jelentős döntés volt. Nem azért, mert a szerb kormányfő ment el a népirtás helyszínére, hanem azért, mert Aleksandar Vučić ment el oda. Boris Tadić volt szerb államfő is járt már ott, annak az útnak mégsem tulajdonítottak ekkora jelentőséget, hiszen politikai múltjában nem volt jelen egy olyan árnykép, amelyet a háborús uszításhoz lehetett volna kötni, amelyik egy a ma képviselt békepolitikától annyira eltért volna, amennyire a jelenlegi kormányfő esetében. Ezért számított az út „nagy utazásnak”, s ezért követelte a világ azt, hogy a szerb miniszterelnök igenis bizonyítsa politikai elkötelezettségét a srebrenicai áldozatok előtt tett főhajtással is. Ez meg is történt. Az emlékkönyvbe írt kormányfői sorok is magukért beszéltek, alázattal szóltak az áldozatokról, akiket már semmi sem hozhat vissza egy értelmetlen háború után, s a béke üzenetét hordozták. Megtörtént a kegyelet lerovása, az egyik srebrenicai áldozat édesanyjával való rövid beszélgetés is. S ezután repült el a kő a szerb kormányfő fejéig, szökéshelyzetbe hozva a hazai delegáció képviselőit, biztonsági embereit. S ez után indult be a hazai kampánygépezet, a szavazatok és népszerűség érdekében vívott médiaharc.
Ahogyan az lenni szokott, a kormányfő a hagyományos mindennapoktól kicsit is eltérő helyzetben azonnal rendkívüli kormányülést, ezt követően pedig rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze. Elég is ez ahhoz, hogy az akár Haladó Tévének is nevezhető Pink megszakítsa szokásos délutáni fecsegőműsorait, s rendkívüli hírműsort vezessen be ismételgetve a rendelkezésre álló információkat, képsorokat, sajtóközleményeket, reagálásokat. Meg lehet a stúdióba hívni az összes haladó párti politikust, haladópárt-közeli elemzőt, hogy mind-mind elmondják ugyanazt, hogy még sokszor megismételjék „saját szemszögből” mi történt, hogy mekkora támadásról van konkrétan szó, s mit fog mindez eredményezni, fog-e Szerbia változtatni a regionális politikáján. A legnagyobb feladatnak azonban az számít, hogy a kormányfő végig áldozatként, ugyanakkor győztesként kerüljön ki a történetből, hogy sebezhetőnek tűnjék, mint bárki más, ugyanakkor hősnek is, aki szinte a lehetetlenre vállalkozott, mint Bácsfeketehegynél, amikor mentette az embereket ha kellett, ha nem. „Tudta már előre”, „nem bírt az éjjel aludni”, „érzett valamit”, „információink voltak arról, hogy támadás készül”, „mi figyelmeztettük a miniszterelnököt, ő mégis elment” – burjánzottak a kijelentések. S amikor százával jönnek az ilyen és ehhez hasonló reakciók a legmagasabb állami tisztségviselőktől, amikor azokat alátámasztják a „szakértői” vélemények is, akkor már nem nehéz egy kőhajításból gyilkossági kísérletet fabrikálni, nem nehéz a rendkívüli beszámolókat tartalmazó délutáni show-nak a témáját merényletként beállítani. Mindez a siker, a megfelelés, a szavazatgyűjtés, a népszerűség érdekében. Szombat délutáni kavalkád. Pártnépszerűsítő sokadalom. Láttunk már ilyet. Az árvíz idején napokig eltartott. Professzionalizmusnak beállított kampányórák ezek. Ezúttal megúsztuk egy rövidebb kiadással. Siralmas, hogy egy ilyen esetet is annak az egy bizonyos célnak az elérésére használ ki a hatalom, az erő összpontosítására és megszilárdítására.
Az összeesküvés-elméletektől sem mentes beszámolók más csatornákon is jelen voltak. Ezek viszont egy-két rövidebb, általában néhány percnél nem hosszabb rendkívüli híradásban merültek ki. Ezek nem igazán szolgálják a célt. Nem mondják el százszor ugyanazt. Nem növelik a feszültséget, melynek csúcspontján Vulin komoly tekintete jelentheti a katarzist. Erre, mint már annyiszor, egyetlen egy állami frekvenciával rendelkező médium volt csak képes.
