Én a legutóbbi rendkívüli köztársasági parlamenti választásoknak sem láttam semmi értelmét. Az állam rengeteg pénzt költ el azért, hogy kielégítse egy-két hatalmasság hatalomvágyát, s növelje koalíciós tárgyalási potenciálját. Félreértés ne essék, választásokra igenis szükség van a mandátum lejártakor, ám minden különösebb politikai ok nélkül, csak azért, mert az valakinek az adott pillanatban saját becslése vagy az ügynökségi felmérések szerint megfelel, egyáltalán nem kellene választásokat tartani. Nem vehetjük biztosra, hogy január 24-én – ezt a dátumot emlegetik véglegesként a tartományi és helyi önkormányzati megmérettetés időpontjaként – köztársasági választásokat is tartanak. Nem vehetjük biztosra, mert a kormányfő egyelőre még nem hozta meg a végső döntését, hallhatjuk a médiumokban. Pont ezzel van problémám: egy ember, egy pártvezetőség még nem döntötte el, hogy akar-e választásokat megint, mandátumának felénél. Akar-e egy újabb erőbizonyítást, biztos-e abban, hogy jobban fog kikerülni a voksolásból, mint amilyen pozícióban jelenleg van. Ezen áll vagy bukik a köztársasági voksolás. Politikai krízis nincs, étvágy van, s meglehet, némi félelem az eredményektől. Ami biztos, hogy az ellenzéknek nem felelne meg, ha a polgárokat rövidesen a szavazóurnákhoz szólítanák. Nem rendezték soraikat az elmúlt két év alatt sem, pénzük sincs, népszerűségük sem, s a médiumok között sincs egyetlen olyan, amelyik közvetítené az ellenzéki pártok sajtótájékoztatóit elejétől a végéig, ahogyan azt a kormányfői sajtótájékoztatók vagy fontos kormányülések esetében tenni szokták. Amikor a köztársasági szintű választásokkal kapcsolatban latolgatja az esélyeket a legnagyobb kormánypárt, valószínűleg az úgynevezett absztinens szavazókra figyel a leginkább. Azt kell jól felmérni, hányan maradnak távol a szavazástól, a biztos szavazók ugyanis mindenképp ki fognak menni, a rezsimmel elégedetlenek viszont nem biztos, mert nem látnak normális alternatívát. Ennek következtében, igazából az lehet lényeges, hányan fognak közülük mégis kimenni, s „csak azért is” elv alapján ellenzékre szavazni.
Nem tiszta sor a tartományi parlamenti választások kiírásának várható módja sem. A napokban hívta fel az egyik politikai elemző a figyelmet arra, hogy ezekkel a dátumokkal mindenki úgy vagdalózik, mintha azok mögött nem állna politikai következmény. Valóban úgy tűnik, Szerbiában az utóbbi években csupán abból áll a választások kiírása, hogy mint a torpedó játékban, be kell lőni egy mezőt a naptárban tetszőleges döntés szerint. Januárban ugyanis még nem jár le a tartományi parlament mandátuma, így az ekkori időpontra „belőtt” szavazás voltaképpen a kormány bukását, az itteni hatalmi koalíció megszűnését jelentené. Ahhoz, megszokott körülmények között, megint csak politikai válság is kellene, ami ugyan jelen volt a koalíciós partnerek között a múltban, s szinte végigkísérte a kormányzás négy évét, felvetődik viszont a kérdést, miért éppen most borul fel az együttműködés, pár hónappal a rendes választások megtartása előtt, ha kibírt minden korábbi nehézséget és feszültséget. A válasz, tudjuk, egyszerű: mert ilyen döntés született a pártelnökök között, esetleg ilyen döntést erőltetett rá a köztársasági hatalom a tartományira. Mindenesetre, érdekes lesz végigkísérni azokat a magyarázatokat, amelyek a választások előrehozásának létjogosultságára irányulnak majd.
Meglepő-e, hogy hamarosan növelik a nyugdíjakat és a közszféra béreit, pont most, amikor tartományi és helyhatósági választások biztosan lesznek, a köztársaságiakkal kapcsolatos elképzelés pedig érik. Ebben a játékban az a legmegdöbbentőbb, hogy a hatalom szinte minden egyes alkalommal beveti ezt a cselt, s a kimutatások szerint minden egyes alkalommal hoz szavazatokat is. Megnövekszik ilyenkor az állami szférában a foglalkoztatás is, hogy aztán a két választás közötti – meg kell hagyni nem túl hosszú – időszakban lehessen leépítésről, túladminisztráltságról és egyéb államapparátusbeli gondokról beszélni, azok orvoslását ígérni. Hamarosan valóban, igazából megnyílnak az első fejezetei az uniós csatlakozási tárgyalásoknak is, s a helyzetelemzők szerint ez a momentum megint csak jobban befolyásolja majd a polgárok döntését a szavazólapon bekeretezett szám kiválasztásánál, mint az, hogy az elmúlt évben ezen a téren szinte semmi sem történt.
A szerbiai választások lassan közvélemény-kutatás jelleget öltenek. Gyakoriságukat az aktuális vezető határozza meg, nem szigorú törvényes keretek között kell őket megtartani, hanem akkor, amikor éppen az illető ügynökségnek (pártnak) megfelel, előre lehet hozni, össze lehet vonni őket tetszés szerint. Érvényes rájuk a szúrópróbaszerűség elve is. Az vesz rajtuk részt, aki akar, de a többiek életszínvonalába is beleszúrnak azért egy nagyot.
