Most már végérvényesnek tűnik, hogy Oroszország legalább 800 millió dollár hitelt nyújt a szerbiai vasutak korszerűsítésére, de az előzetes tárgyalások óta merőben megváltoztak a feltételek. Eleinte ugyanis arról volt szó, hogy a hatalmas összeg elköltésében fele-fele alapon az orosz és a szerb cégek vesznek részt, újabban azonban a Nagy Testvér bekeményített és a hitelt attól tette függővé, hogy Belgrád elfogadja-e a jószerivel ultimátummal felérő követelését: a kivitelezés 70 százalékát Moszkva által kijelölt (saját) vállalatok fogják végezni, tehát gyakorlatilag a „nagylelkűen” felajánlott összeg tulajdonképpen egyik (orosz) zsebből átkerül a másik (szintén orosz) zsebbe.
Egyébként az elképzelés szerint öt projektumról van szó. A Belgrád–Pancsova 16 kilométeres szakasz megépítése (50 millió dollár), a Valjevo és Loznica közötti távon 68 kilométer elkészítése (275 millió dollár), a Belgrád–Bar vonal korszerűsítése (200 millió dollár), valamint 100 millió dollár orosz gyártmányú dízel mozdonyok beszerzése.
A kivitelezés bizonyos részeinél lesz ugyan némi eltérés hol az egyik, hol pedig a másik fél javára, de a 70 százalékos átlagnak meg kell lennie.
Elvileg már tavasszal megkezdődhetnének a munkálatok, de időközben a Szerbiai Vasutak javaslatára a kormány bizonyos változtatásokat szeretne eszközölni az oroszokkal megkötött szerződésben. Arról van szó, hogy a hazai fél a Valjevo–Loznica helyett inkább a Stara Pazova–Újvidék szakaszra helyezné a hangsúlyt. Kérdés azonban, hogy az oroszok elfogadják-e ezt a változtatást.
Ezen a ponton némi nézetkülönbségek tapasztalhatók a miniszterek között. Mlađan Dinkić szerint ez a változtatás okos ötlet, míg Milutin Mrkonjić köti az ebet a karóhoz és hallani sem akar arról, hogy eltérjenek az eredeti tervtől.
Bizonyos kormányközeli források is megerősítették, hogy ésszerűbb lenne a már aláírt és a két ország parlamentje által becikkelyezett szerződés szerint folytatni a munkát. A módosítás ugyanis maga után vonná az államközi egyeztetésnek a kormány által történő megvitatását, majd pedig az esetleg megváltozó szerződés függelékének a képviselőház, illetve az orosz duma által történő elfogadását. Ez hozzávetőleges számítások szerint legalább fél évvel napolná el a munkálatok kezdetét.
Különben az is figyelemre méltó, hogy éppen azok a miniszterek, akik a hitelezővel való tárgyalások kezdetén elsősorban azt hangsúlyozták, hogy a vasútnak nyújtandó fejlesztési hitel hatalmas munkalehetőséget jelent Szerbiában, most éppen az ellenkezőjét hitetnék el az emberekkel.
Velimir Ilić ugyanis „bevallotta”, hogy csaknem minden alap- és segédanyagot kénytelenek vagyunk külföldön vásárolni, mivel egyetlen szerb cég sem tud síneket, váltókat stb. gyártani. Ezzel együtt azonban több ezer ember jut munkához, hiszen nálunk olcsóbb a „humán erőforrás”, mint az oroszoknál.
Ő (is) tehát igyekszik elfogadható indokok sorakoztatásával kihátrálni korábbi nagyhangú kijelentése mögül.
Azt azonban egyik illetékes sem hajlandó bevallani, hogy az egész ügylet ki van szolgáltatva az orosz félnek.
Mintha eddig nem tudták volna, hogy aki fizet, az parancsol.
