Hónapok óta halljuk, olvassuk, hogy ha a kormány nem foganatosít sürgős intézkedéseket, amelyekkel csökkentené a kincstár kiadásait és növelné a bevételt, Szerbia igen sötét jövő elé néz. Legnagyobb gond ugyanis, hogy a teljes költségvetésnek több mint a felét felemésztik a nyugdíjak és a közszférában dolgozók bére. Az ügyben már évek óta „igen sürgősen” tenni kellene valamit, csupán arról nem hallani, hogy konkrétan mit.
Az esetleges intézkedésekkel kapcsolatban a kormányban is teljes a zűrzavar. A csúcsvezetés egy-két tagja váltig hangoztatja a nyugdíjreform sürgősségét, ami a gyakorlatban általában azt jelenti, hogy a jelenleg még érvényben levő bizonyos kedvezményeket meg kell szüntetni, s lehetőleg három évvel növelni a nyugdíjkorhatárt. Ezzel ugyan átmenetileg fékeznék a nyugdíjasok számának emelkedését, viszont – s erről az ország vezetői nem beszélnek – az eddiginél is több fiatal maradna az utcán, vagy jobbik esetben fogná a vándorbotot és egy normálisabb országban igyekezne kenyérkereseti lehetőséget találni.
A másik hatalmas tétel az állami adminisztrációban és a közvállalatokban „dolgozók” számának drasztikus csökkentése. Jelenleg ugyanis több mint félmillió ember tölti be ezeket az improduktív munkahelyeket. Ezzel együtt őket nem a termelői, hanem kizárólag fogyasztói rétegnek kell nyilvántartani.
A jelenlegi és a múltbeli hatalomtartók másfél évtizede azt szajkózzák, hogy szükséges pártmentesíteni a közvállalatokat, és kizárólag szakmai tudásuk alapján alkalmazni embereket. Ugyanakkor a pártok minden szinten igyekeznek lehetőleg jól fizetett álláshoz juttatni szervezetük „érdemes és elkötelezett” tagjait. S ez alól az ország legfőbb méltósága sem kivétel, hiszen az ő értékmércéje szerint untig elég, ha valaki jó pálinkát tud főzni, máris megérdemli, hogy a köztársasági elnök tanácsadója legyen.
Nos, ilyen alapon a többpártrendszer kezdete óta tízezrek jutottak álláshoz, s még arra sem volt szükség, hogy bármihez értsenek. Most pedig, mint derült égből a villámcsapás, kitudódott, hogy a mesterségesen felduzzasztott adminisztráció, a maga költségeivel, tulajdonképpen fojtogatja az államot.
Hogyisne, hiszen a közszférában jelenleg munkaviszonyban levő több mint ötszázezer embernek fizetést kell biztosítani, még akkor is, ha éppen semmit nem csinál, vagy – amit leginkább tapasztalhatunk – szinte naponta gyártja a felesleges és bürokratikus előírásokat, mintegy igazolva önmaga létjogosultságát.
Ebben a szektorban tehát feltűnő a túlfoglalkoztatottság. De tulajdonképpen mennyi a munkaerő-felesleg?
Néhány hónappal ezelőtt neves szakemberek elemezték a helyzetet, és leszögezték, hogy a legjobb esetben is legalább egyötödével kell(ene) csökkenteni a bürokratikus apparátust. Nem nehéz kiszámolni, hogy ezzel gyakorlatilag újabb százezer ember gyarapítaná a munkanélküliek számát. Arról nem is szólva, hogy a „technológiai munkaerő-feleslegnek” nyilvánítandók elvárják, hogy az állam busás végkielégítéssel szolgáljon. A legújabb vágyálmok szerint ez minden munkaév után 300 eurót jelentene. Hogy a kormány honnan szedi elő a pénzt, még ő sem tudja. A létszámcsökkentésnek azonban van egy másik, kizárólag pártpolitikai vetülete is, ugyanis ha ennyi embert kitessékelnek a mondvacsinált állásából, a legközelebbi választásokon aligha várható majd el tőlük, hogy azokra szavazzanak, akik őket kirúgták. A mindenkori, tehát a jelenlegi hatalmi pártok számára viszont a szavazatok megtartása talán még a gazdasági helyzet rendezésétől is fontosabb. Hiába állítja ennek ellenkezőjét a miniszterelnök első helyettese, ilyen vonatkozású nyilatkozatát csupán populista demagógiának lehet tekinteni.
A munkaerő-felesleggel való cselezés azonban még nem ért véget. Újabban azt rebesgetik, hogy nagyjából 20–25 ezer emberre nincs szükség. Ebből a helyzetmegállapítási köpönyegforgatásból esetleg azt lehet kikövetkeztetni, hogy a mostaniak felmérték a helyzetet, s ennyi azoknak a száma, akiket a korábbi hatalmiak juttattak munkahelyhez. Nos, azokat szemrebbenés nélkül ki lehet rúgni, de a sajátjuk mindegyikét a helyén kell hagyni, mert ezzel is megőrizhetik a szavazataikat.
Ha még sokáig tart ez a játék a számokkal, esetleg kiderülhet, hogy kevesen „dolgoznak” az állami befolyás alatt álló cégekben és intézményekben.
