Feltalálta magát, és kitérő választ adott nemrég egy meccs utáni sajtóértekezleten Novak Đoković, noha az arcáról leolvasható volt, hogy kellemetlenül érintette a kérdés, miszerint úgy érzi-e, hogy kevesebb tiszteletet kap, mint amennyit megérdemelne.
Nem vitás ugyanis, sőt teljesen egyértelmű, hogy Đoković jelenleg fölényesen a legjobb teniszező, s ha pályafutása elég hosszú lesz, az eredmények szintje pedig továbbra is magas, egy napon akár a számok révén is kimutatható majd, hogy ő minden idők legjobbja. Ennek ellenére közel sem örvend akkora népszerűségnek, mint Roger Federer vagy Rafael Nadal. Sok szurkolója van világszerte, de sokkal kevesebb, mint a másik kettőnek. Az eltérés legjobban a Federer elleni meccseken látszik, hisz kizárólag Szerbiában történhetne meg, hogy a lelátó ne a svájci megnyert pontjai alkalmával legyen hangosabban ünneplő.
Ha csak a leghíresebb teniszezőket vesszük figyelembe, azt is állíthatnánk, hogy bő 30 év után ismétlődik a történelem. Akkor Björn Borg volt a legkedveltebb, őt John McEnroe követte, s hiába járt már az eredményekkel e kettő előtt, Ivan Lendlnek soha nem jutott ki a megfelelő tisztelet és szeretet.
Novak még pályafutása elején járt, amikor megállapították róla, minden erejével arra törekszik, hogy a szurkolók körében ugyanazt a szeretetet kapja meg, mint Roger és Rafa, akikhez az eredményekkel jó tempóban zárkózott fel. A svájci és a spanyol szurkolóiban azonban ellenszenvet váltott ki, és sok mást is hidegen hagyott. Megpróbálta elkápráztatni elsősorban a nyugati világot, de sikertelenül. Nagyon sokaknak nem tetszett, ahogyan feladta a meccseket, amikor a győzelmek után a pólót szaggatta le magáról, amikor szülei becsmérlően nyilatkoztak Federerről, s nem szerzett tisztelőket az általa szellemesnek tartott bohóckodással, a riválisok utánzásával sem.
Mint ahogyan Lendl nem fért be Borg és McEnroe mellé, Novak sem kapta meg a kellő helyet az elegáns, könnyed és úriember svájci, valamint a szenvedélyes, erőtől duzzadó és sztoikusan szorgalmas spanyol mellett. Novaknak felrótták, hogy a teniszből kiiktatja a sport szórakoztató jellegét, hogy játéka szemre nem tetszetős, hogy csak eredményes, de nem elegáns, és hogy sebészien pontos, de nem művész. Novak ezért eleinte pszichikailag nagyon sebezhető volt, az évek során azonban megbirkózott ezzel is, s akik neki szurkolnak, azért tisztelik, mert a robotiságra ítélt sportoló sem a pályán, sem a magánéletben nem titkolja el az érzelmeit.
Amerikában azt mondanák, hogy amiért leginkább sóvárgunk, azt mások megérzésszerűen megtagadják tőlünk, mi pedig inkább Adyt idézhetjük, miszerint azt szeretnénk, ha szeretnének.
