Problémákból, konfliktusokból, válságokból, háborúkból, vérengzésekből és (terror)merényletekből bőven kijutott a világnak a mögöttünk hagyott esztendőben. Nyilván ezt is figyelembe vették a politikai vezetők, amikor újévi köszöntőjükben kifejezték reményüket, hogy 2017 nyugodtabb, és főleg békésebb lesz, mint 2016.
A január 1-jén hivatalba lépett új ENSZ-főtitkár, António Guterres is tűzszünetet sürgetett a harcmezőkön, és a konfliktusok tárgyalásos megoldását szorgalmazta. Mindenkinek pedig azt üzente, hogy az idei „legyen a béke éve”.
Jobbkor nem is fogalmazhatta volna meg ezt a kívánságot. Az emberiség ugyanis ismét egy akkora átalakulás részese, amilyenre csak ritkán adódik példa. Az ilyen méretű globális változások rengeteg konfliktussal és érdekütközéssel járnak, aminek gyakran háború a vége.
A nemzetközi rend egyértelműen átalakulóban van. Olyannyira, hogy aligha van már visszaút a korábbi megoldásokhoz.
A nagyobb gond mégis az, hogy a bajok hihetőnek tűnő kezelése még csak meg sem kezdődött. Bár próbálkozások és ötletek már vannak, a megfelelő válaszokra és az érdemi előrelépésekre azonban még sokat kell várni.
A tömegek pedig egyre türelmetlenebbek és elégedetlenebbek. Sokfelé megrendült a régi politikai és gazdasági elit problémamegoldó képességébe vetett hit, amit az állampolgárok az Egyesült Államoktól kezdve Európán át Ázsiáig a legkülönbözőbb módokon mutatnak ki.
Különösen az évtizedes biztonságukat elvesztett nyugati középrétegekhez tartozó választók morgolódnak, elégedetlenkednek. Persze nemcsak ők, hiszen másutt is sorra fordulnak el az emberek az eddigi politikai vezetőik többségétől, s keresnek valami újnak, csábítóbbnak és hihetőbbnek tűnő erőket, legyenek azok akár a radikális, akár a szélsőséges oldalon.
Nagy kérdés, hogy a nyugati (politikai, gazdasági és kulturális) elitek hibái, mulasztásai és tehetetlensége miatt a XXI. századi reneszánszát élő populizmus és demagógia meddig virágzik még. Az idén az EU-ban erre talán részleges választ kaphatunk, hiszen több helyen nagyon fontos erőpróbát tartanak: Hollandiában és Németországban új parlamentet, Franciaországban pedig elnököt választanak. Az Unió sorsának alakulását döntő mértékben meghatározó három tagállamban is előre (Hollandiában pedig az élre) törtek a szélsőséges politikai pártok.
A választáson kiderülhet, vajon mire képesek. A voksolás után pedig arra a kérdésre is választ kaphatunk, hogy valóban akkora-e az erejük, mint amilyennek tűnik, vagy csak a szájuk nagy, és ellenfeleik a jobboldalon, esetleg a baloldalon, sikeresen szembe tudnak-e velük szállni, képesek-e visszavenni tőlük a kezdeményezést.
A bizonytalanság nem csak az uniós politikai erőviszonyok jellemzője, hanem az egész Nyugaté is, amely elvesztette régi egyensúlyát. Ezt kihasználva Oroszország egyre nagyobb befolyásra törekszik Európában és másutt is. Így a zűrzavaros Közel-Keleten, ahol a Nyugat láthatóan meggyengült, a helyi ellenségek pedig nem találják a kiegyezésekhez vezető utat. Ilyen körülmények között a Kreml számára nem okoz nagy gondot a „nyomulás” az EU-ban, hiszen a közösség továbbra is saját belső válságával küszködik, miközben eddigi támogatója, az Egyesült Államok inkább Oroszországra kacsingat. Legalábbis az ország leendő elnöke (Donald Trump), aki politikai és gazdasági újításokat, változásokat ígérget, bizonytalanságban tartva szinte mindenkit, még a (NATO-beli) szövetségeseit is.
Peking ugyanakkor gyanakodva méregeti az USA-t. A fő riválisának tartott hatalommal ugyanis vitába keveredett (Tajvan miatt), amióta Trumpot tavaly novemberben megválasztották.
A Földön közben majdnem mindenütt gőzerővel folytatódik a kőkemény küzdelem az erőforrásokért, miként a népességrobbanás is, amely talán Afrikában és Ázsiában a legszembetűnőbb. Európában inkább a népesség csökkenése okoz gondot, meg a fiatal és képzett kelet-európai munkaerő tömeges elvándorlása Nyugatra. Ezzel párhuzamosan erősödik a távoli országok állampolgárainak – időnként inváziószerű – európai bevándorlása. No meg a migráns- és menekültválság.
Ez a probléma, amelynek még csak az elején vagyunk, azonban nemcsak Európát érinti, hanem a világ más részeit is. Ezért semmi értelme úgy tenni, mintha az EU nehézségeinek minden oka a(z illegális) migráció lenne. Azt sem ártana észrevenni, hogy a migránsválságot egyetlen állam sem tudja egyedül (esetleg néhány szövetségesével), mások rovására megoldani.
Az Unióra mégsem az ideáramló idegenek jelentik a legnagyobb veszélyt és fenyegetést, sem egy regionális nagyhatalom esetleges agressziója, de még a terrorizmus sem, hanem a közösséget alkotó tagállamok egyre nyilvánvalóbb széthúzása és marakodása. És az ennek következtében fellazult szövetség, amely képtelen az egységes fellépésre és a közös érdekérvényesítésre.
Az egyre durvább acsarkodás miatt megtorpanhat, meginoghat, sőt vissz(ájára)a is fordulhat az európai integráció. Néhány társállam esetében. A többiek estében azonban folytatódhat az együttműködés elmélyítése.
Az utóbbi csoportba tartozó országok továbbra is abban bíznak, és azt képviselik, hogy ha az EU keretében összefogva lépnek fel, képesek kezelni a válsághelyzeteket és megbirkózni szinte mindegyik globális problémával. Ám külön-külön semmiképpen.
Szerintük nem azzal kell foglalkozni, hogy beköszönt-e (az idén) a Nyugat alkonya vagy sem. Az igazi kérdés számukra inkább az, hogy Európa megerősödve jön-e ki a jelenlegi küzdelmeiből, eddigi legmélyebb válságából, vagy nem. Képes lesz-e a megújulásra és a kihívások hatékony kezelésére, vagy nem.
Kihívásokból és problémákból ugyanis egyre több lesz, jóllehet a létezőkből is túl sok van már. Csak emlékeztetőül néhány: a szinte mindenütt növekvő gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek, a gazdagság halmozódása egy szűk csoport kezében, a lakosság helyzetének romlása, afrikai, közel-keleti, közép-ázsiai vagy épp latin-amerikai népek szenvedése, a háborús veszély a nacionalizmus és a sovinizmus, valamint az újrafegyverkezés és a militarizmus újjáéledése miatt. S ha ez nem lenne elég, íme némi adalék: stressz, düh, reménytelenség és félelem, a hagyományos család(modell) összeomlása, az ember mind erőteljesebb háttérbe szorítása a technológia fejlődésével, leszokás a gondolkodásról (lásd még: média-, mobil- és internet-kommunikációs tortúra), a szolidaritás hiánya, szabadságjogok korlátozása, környezetkárosítás, éhínség, vízhiány („jobb” esetben „csak” fertőzött víz és egészségtelen ételek fogyasztása), magánadatok elleni támadások, (iszlamista) terrorizmus, hatalmas adósságok.
Veszélyből, kihívásból és megoldásra váró problémából tehát lesz bőven az idén is; mindenütt a világon. Még ennél is nagyobb gond azonban, hogy egy év alatt nem lehet felszámolni a tengernyi baj tizedét sem. Hosszú ideig tartó bizonytalanságra és változékony időszakra kell tehát berendezkedni. Jelenleg ugyanis nem igazán látszik, hogy ez az állapot meddig marad fenn.
