Alig lépett hivatalba a román kormány, már a bukás szélére manőverezte magát. A súlyos tévedést felismerve gyorsan hozzá is látott önmaga megmentéséhez.
Nem tudni, sikerül-e túlélnie, de a miniszterelnök bizakodó, és lemondani sem hajlandó. Pedig a tömeg, amely sarokba szorította, felelősöket keres azokért az intézkedésekért, amelyek miatt a múlt hét eleje óta utcára vonul, hogy megleckéztesse politikai vezetőit.
A húr akkor pattant el, amikor a januárban összeállt szociálliberális koalíció (múlt kedden) váratlanul elfogadott egy rendeletet, amelyet választók tömegei az utóbbi években egyre intenzívebb korrupcióellenes harc visszafordításaként értelmeztek. Sokan (tévesen) azt állították, hogy a hatalom már-már legalizálta a korrupciót.
Az intézkedés ellen az utóbbi 25 év legnagyobb tüntetéssorozata szerveződött, amelynek hatására a Sorin Grindeanu vezette kormány február 5-én gyorsan visszavonta az ominózus rendeletet. Győztek a tiltakozók, de még nem nyugodtak le, a felelősök fejét követelik.
Talán az igazságügyi minisztert fel is áldozzák a kedvükért, de többre valószínűleg nem számíthatnak. A koalíció igyekszik majd megvédeni magát, megtartani a hatalmát, s közben a figyelem egy időre elterelődik a korrupcióról is.
Pedig ugye épp az a fő probléma, illetve annak visszaszorítása. Merthogy Romániában (és sok másik országban is) ez a jelenség eléggé elterjedt, behálózza a társadalmat, a rendszert.
Valóságos kis szótár kell ahhoz, ha valaki ki akar igazodni a helyi korrupciós kultúra labirintusában. Ciubuk, şpagă, mită, bacşiş (avagy a másutt is ismerősen csengő baksis) és még legalább tucatnyi kifejezés használatos a különböző ügyek, vizsgálatok, eljárások könnyített intézésének megjelölésére. A szokásos művelet természetesen megköveteli (némi pénz)adomány, támogatás vagy valamilyen juttatás biztosítását a feladat végrehajtójának.
A zsebbe fizetésnek, valamint a borítékba helyezett hálapénz vagy jutalék szakszerű átadásának, és az „olajozás” egyéb formáinak régi hagyománya van. A gyakorlatot és a szokásokat pedig illik követni, mivel azok ilyen esetekben általában előnyösek, és hasznosak a résztvevők számára.
Ám nem mindenkinek tetszik ez az ősrégi örökség. Az EU-nak biztosan nem, és egyre több romániai állampolgárnak sem, amit a kormányt meghátrálásra kényszerítő tüntetés is bizonyít.
A borravaló adását még elnézi a többség, de a politikusok, gazdasági döntéshozók, oligarchák és mágnások gyanús üzelmeit vagy játékait, amelyekkel hatalmas összegek vándorolnak kenőpénzként egyik zsebből a másikba, már elfogadhatatlannak tartja.
Az emberek ugyanis az utóbbi években tanúi lehettek annak, hogy korrupcióért bizony felelősségre lehet vonni – a korábban érinthetetlennek tartott – magas beosztású tisztségviselőket. Sőt akár kormányfő, miniszter, képviselő vagy polgármester is a bíróság elé, majd utána a börtönbe kerülhet. Az illetékesek tehát képesek lesújtani a nagy hatalommal rendelkező törvénysértőkre is, és ezzel változtatni azon a meggyőződésen, s tényekkel igazolható értékelésen, amely szerint Románia a világ legkorruptabb államai közé tartozik.
Az országot ugyanis a kommunizmus bukása óta helyi kiskirályok uralják, akik egyszersmind a leggazdagabbak kasztját alkotják. Állítólag az ő befolyásuk, felügyeletük alatt állnak a politikai pártok és a fontos gazdasági ágazatok.
Ilyen „munkamegosztás” már másutt is működött. Például Oroszországban, ahol azonban Vlagyimir Putyin elnök szétcsapott az oligarchák között, s igyekszik mindent a végrehajtó hatalom, és persze a saját emberi ellenőrzése alá hajtani.
A romániai kiskirályok rendszere azonban még szilárd, hiszen a korrupcióellenes hatóság – bár már az ezredfordulón megalakult – igazából csak 2014-ben lendült munkába. Azóta egyre több (ex)miniszter, parlamenti képviselő és egyéb, politikai-gazdasági szereplő került már rács mögé.
A legismertebb közülük Adrian Năstase volt kormányfő, aki korrupciós bűncselekmény miatt szintén megjárta már a börtönt, ráadásul kétszer is. Ő a legmagasabb rangú román politikus, akit eddig letöltendő szabadságvesztésre ítéltek.
A lakosság ezek után elvárja a nagyvadak utáni hajsza folytatását. Brüsszelből is egyre több biztatás érkezik. Amióta Románia és Bulgária 2007-ben EU-tag lett, néhány társállam szinte menetrendszerűen sürgeti a két balkáni ország kormányát a korrupció elleni harc kiterjesztésére, felgyorsítására. Hollandia és Németország azonban továbbra sem elégedett az eredményekkel, s emiatt továbbra is akadályozza Bulgária és Románia csatlakozását a schengeni övezethez.
A nagyobb gondot azonban immár Bulgária jelenti, ahol sokkal több a tennivaló (e tekintetben is), mint Romániában. Persze nemcsak a Balkánon okoz mérhetetlen károkat és gondokat a korrupció, hanem másutt is, gyakran a legmagasabb szinteken.
Ezt számtalan példa bizonyítja, miként azt is, hogy olykor-olykor azért a hatóság hálójába kerül egy-két nagyhal is. Az utóbbi egy évben sokan kapták fel a fejüket, amikor (decemberben) felfüggesztették Pak Gun Hje dél-koreai elnök asszonyt, vagy májusban elmozdították tisztségéből a brazil hivatali kolléganőjét, Dilma Rousseffet, vagy (novemberben) letartóztatták Alekszej Uljukajev orosz gazdaságfejlesztési minisztert. Alejandro Toledo volt perui elnök nemzetközi körözéséről pedig épp a napokban jelentek meg az első hírek, miként arról is, hogy a Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon exkormányfők által működtetett szocialista-liberális kormányokat súlyos felelősség terheli a budapesti 4-es metró építésénél feltárt visszaélésekért.
Mindegyikük ügye sajátos, egyedi, ámde van egy közös vonásuk: a kenőpénz, amelyből a gyanú szerint kap(hat)tak, vagy tudt(hat)ak a megvesztegetésről, de szemet hunytak fölötte.
A hírbe hozott vagy leleplezett vezetők azonban rendszerint tagadnak, gyakran visszatámadnak, s mindent megtesznek, hogy elkerüljék a letartóztatást, bebörtönzést. Őrizetbe vételekor Năstase például „aljas, tragikus politikai bosszúról” beszélt, s azzal vádolta a hatóságot, hogy a hatalom parancsára igyekszik félreállítani a politikai ellenfeleket. A hasonló cipőben járó társai másutt is védekeztek már azzal, hogy politikai boszorkányüldözés, és tendenciózus vizsgálatok áldozativá váltak.
A csúcsvezetők ugyanis meg vannak győződve arról, hogy csak az öltöny áll nekik jól, a rabruha már nem annyira. Pedig amikor először beülnek a bársonyszékbe, tudniuk kellene, hogy hivataluk szekrényének sötét zugában ott csüng a „csíkos szmoking” is, amelyet könnyen rájuk adhatnak, ha törvényt sértenek.
