2025. április 20., vasárnap

Európai sínjáték

Még legalább 60 évet és további jelentős bővítést, sőt megújulást jósolt a napokban az EU-nak Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke. Optimizmusa meglepő, hiszen a közösség az utóbbi években – részben önhibájából – példátlan válságba sodródott, amelyet egyelőre képtelen hatékonyan kezelni.

Pedig a probléma érdemi megoldása immár halaszthatatlan. A szövetség válaszút előtt áll: vagy rendezi sorait vagy darabjaira hullik.

A felfordulás miatt hatalmas nyomás nehezedik rá. Egyfelől a fennmaradásában érdekelt tagok, másfelől a fellazítását szorgalmazó társállamok (és külső segítőik) részéről. Mindkét tábor igyekszik keresztülvinni saját elképzeléseit.

Komoly erők feszülnek egymásnak. Az egyik csoportba tartoznak az alapítók és támogatóik (többségében észak- és nyugat-európai államok), a másikba viszont azok az országok, amelyek inkább az erős nemzeti önellátás hívei.

Az EU, s általa az egész Ókontinens emiatt jelentős változás, átrendeződés előtt áll. A kérdés csak az, hogy milyen mértékben hajlandó átalakulni.

Juncker március 1-jén öt javaslatot ismertetett a szövetség fenntartásáról, illetve arról, hogyan nézne ki az Unió 2025-ig. A dokumentum számol azzal is, hogy minden maradna a régiben, de lehetségesnek tartja a közösség teljes átformálását, amelynek eredményeként hivatalosan is megalakulna a többsebességes, sőt akár a föderális (szövetségi) rendszerű EU, amelyben a tagok további hatásköröket engednek át Brüsszelnek.

A Juncker-tervezet a kormányokra bízza, hogy meghatározzák az Unió új útirányát, s az integráció új formáját a britek 2019-ben esedékes távozása (Brexit) utáni időszakra.

Az EB arra készül, hogy egyéb vitaanyagokat ismertet még az idén az EU jövőjéről. Közülük a legfontosabb a monetáris unióra vonatkozik, megjelenése májusban várható. A testület reméli, hogy a társállamok már decemberben felvázolják az irányt.

Az útmutatást már meg is kapták. Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország legfontosabb politikai vezetői március 6-án közösen vették pártfogásukba a többsebességes EU-t. Talán azzal a gondolattal is eljátszadoztak már, hogy jobb lenne, ha más-más sínpáron futnának a tőlük látványosan elkülönült országok mozdonyai.

Nyugat-Európa más vezetői is támogatják a francia–német–olasz–spanyol elképzelését. Ők is megértették, hogy a közösségen belül (az Észak-Dél és a Nyugat-Kelet között) mélyülő ellentétek, valamint a társállamok eltérő felfogása, viselkedése és fejlettségi szintje miatt hivatalosan is több sebességre kell állítani az Uniót.

Ezzel persze nem mindenki ért egyet. Főleg azok a kelet-európai tagok elégedetlenek, amelyek az utóbbi időben különutas politikát folytatnak, s időnként EU-ellenes hatalmakhoz dörgölőznek. Ráadásul gyakran szalonképtelenül viselkednek (házon belül) és populista lózungok kíséretében folyamatosan szapulják a közösséget, amelynek kasszájából közben szép összegeket vesznek fel fejlesztésekre, megfeledkezve a szolidaritásról, a közös értékek tiszteletéről, valamint az önként vállalt írott és íratlan szabályok betartásáról.

Most attól tartanak, hogy a támogatásuk és a befolyásuk csökkentésével teljesen háttérbe akarják szorítani őket a riválisaik, s a jövőben deklaráltan is másod-, illetve sokadrangú tagokként bánnak majd velük, jóllehet az EU eredetileg és elvileg az egyenlők klubjaként alakult meg. A leszakadástól félő országokban azonban olyan hangokat is hallani, hogy a nyugatiak így akarnak megszabadulni az integrálódni képtelen és az uniós értékekre fittyet hányó kelet-európaiaktól.

A többsebességű integráció támogatói viszont abból indulnak ki, hogy az EU csak akkor vethet véget jelenlegi vergődésének és úgy maradhat egyben, illetve erősödhet meg (merthogy ez a cél), ha azok a tagjai, amelyek dinamikusabban haladnak, s még messzebb akarnak jutni az integráció útján, ezt megtehessék. A többiek (a lemaradók) közben követhetnék őket a nekik megfelelő ütemben, lazább keretek között.

A leggyorsabban haladók abban is érdekeltek, hogy tovább mélyítsék az egymás közti kapcsolatokat és szorosabbra fűzzék az együttműködést, amivel megalakítanák a mag-Európát. Úgy ítélik meg, hogy a globalizált világban egyre több feladatot csak erős összefogással, összehangolt, közös munkával lehet megoldani, a nagyhatalmak kíméletlen játszmáiban pedig csak egy egységes, ténylegesen is integrált EU lesz képes megőrizni kiemelkedő világkereskedelmi szerepét.

Szerintük a nemzetállamok egyedül tehetetlenek az olyan problémákkal szemben, mint a klímaváltozás, hatalmas migrációs hullámok, környezetszennyezés, kiterjedt járványok, világméretű gazdasági és egyéb válságok, vagy a tömegpusztító fegyverek jelentette fenyegetés elleni fellépés.

Egyelőre kevés konkrétumot tudni a jövő két- vagy többsebességes Uniójáról, de az nyilvánvaló, hogy a változás strukturális és intézményi reformokat követel, az eddigiektől eltérő jogi alapok megteremtésével együtt.

Az elképzelések szerint a jövőben – a többsebesség jegyében – minden jelenlegi társállam tagja maradna a vámuniónak, s az egységes belső piacnak, de nem mindenkinek kellene csatlakozni az euróövezethez. A közös kül-, bel- és biztonságpolitika működtetésében sem kellene okvetlenül részt vállalniuk. A szabad mozgás joga azonban csak a mag-Európa lakosságát illetné meg automatikusan, a többiek számára választható lehetőség volna, de csak az előírt feltételek teljesítése esetén.

A tagországok már eddig is többszintű és többközpontú közösségben éltek, más-más ütemben haladtak, másként álltak hozzá egy-egy fontos kérdéshez is. A különbségeket jól szemlélteti, hogy nem mindegyikük részese az eurózónának vagy a schengeni övezetnek. Ezenkívül politikai kultúrájuk és gazdasági fejlettségük is eltérő. Megosztottak a jövőt illetően is.

Mindazonáltal a hét végén esedékes római jubileumi csúcsértekezletükön megkezdődik az egyezkedés a szövetség átalakításáról, vagyis a többsebességes EU intézményesítéséről, ami a Brexit után válik majd igazán időszerűvé.

A találkozóra készített záróközlemény előszava is tartalmazza, hogy az Unióban szükség van a több sebességre, miként a béke, a biztonság, a demokratikus értékek és a jogállamiság megőrzésére, valamint az euró megszilárdítására. A dokumentum azt sem titkolja, hogy a szövetség „példátlan kihívásokkal” szembesül. Javasolja ugyanakkor, hogy az EU-t közösen kell megerősíteni, az eddiginél „szorosabb egység és nagyobb fokú szolidaritás” révén, de közben „mindazok előtt nyitva kell hagyni az ajtót, akik később akarnak belépni rajta”.

Magyar ember Magyar Szót érdemel