Korábban még soha nem látott sárgás-zöldes felhő közeledett 1915. április 22-én a nyugat-európai hadszíntéren állomásozó egyik francia egység és a mellette állomásozó kanadai kisegítő csapat felé. A katonák nem tudták, mitévők legyenek. Amikor pedig a szúrós, bűzös szag miatt rosszat sejtve menekülni akartak volna, már késő volt.
A németek által Ypernnél bevetett klórgáz alkotta különleges égi képződmény ugyanis rettenetes pusztítást vitt véghez soraikban. A kis magasságból lassan leereszkedő különleges felhő tíz perc alatt csaknem ötezer katonát ölt meg, mivel mindannyian védtelenek voltak.
Aki a helyszíntől kissé távolabb teljesített szolgálatot, s időben elmenekült, megúszta az egészet. A belgiumi településnél történteket azonban valószínűleg soha sem felejtette el.
A történészek is feljegyezték az esetet, hiszen a „felhős” támadással új fejezet kezdődött a modern hadviselésben. Egy hadsereg ugyanis először vetett be – sok ember halálát okozó – harci gázt a csatatéren, s ezzel megkezdődött a tömegpusztító fegyverek kora.
Alkalmazásukat már többször megpróbálták betiltani, de a célt még nem sikerült maradéktalanul megvalósítani. Bár rengeteg ország felszámolta teljes készletét, néhányan nem követték példájukat.
A probléma kezelésében főszerepet játszó Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) 1997-ben kezdte meg a küzdelmét a modern hadviselés rendkívül veszélyes eszköze ellen. Az utóbbi 20 évben jelentős sikereket ért el, hiszen már 192 országot vonzott tagjai közé. Többségük törvénybe is iktatta a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményt (CWC), ráadásul 2007-ig meg is semmisítették a toxikus anyagokat tartalmazó harci eszközeiket.
Az egyezményt Egyiptom, Észak-Korea és Dél-Szudán azonban még nem írta alá. Angola, Izrael és Mianmar ugyan már megtette ezt, de nem iktatta törvénybe a dokumentumot.
A héten ismét kiderült, milyen veszélyes fegyverről van szó. Kedden ugyanis (valószínűleg) szarin ideggáz ölt meg legalább 86 embert a szíriai Idlíb tartomány egyik településén. A Nyugat a kormányerőket vádolja a pusztító támadás végrehajtásával, Damaszkusz és fő szövetségese, Moszkva viszont tagad.
A szíriai háború 2011-es kirobbanása óta több dokumentált esetről érkeztek jelentések, amelyek harci gáz alkalmazásáról tanúskodnak. Tavaly Aleppónál a lázadók állítólag mérgező anyaggal (a szagában tormára, mustárra és bűzlő fokhagymára is emlékeztető mustárgázzal) töltött lövedékeket is használtak a civil lakosság és a kormánycsapatok ellen.
Elképzelhető, hogy 2013-ban is a felkelők hajtották végre azt a damaszkuszi gáztámadást, amely több mint 1300 polgári áldozatot követelt. Washington ezért Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjét tette felelőssé, s katonai akciót helyezett kilátásba az ország ellen. A csapás végül amerikai–orosz megállapodás eredményeként elmaradt. Cserébe Damaszkusz beleegyezett vegyi arzenáljának és a gyártótelepek felszámolásába.
Ezúttal viszont az USA már odacsapott: pénteken manőverező robotrepülőkkel porrá zúzta a szíriai Homsz egyik légi támaszpontját, megtorlásul a keddi vegyifegyver-támadásért.
Szíria 2012-ben ismerte el a veszélyes anyagok birtoklását. Aszadék azonban csak 2013 szeptemberében tájékoztatták hivatalosan a független nemzetközi szervezetként működő OPCW-t. Még abban az évben született meg az egyezség Szíria teljes vegyifegyver-készletének megsemmisítéséről, ami két évvel később állítólag meg is történt.
A toxikus anyagokat tartalmazó harci eszközök ugyan az I. világháború óta terjedtek el, a használatukat azonban már 1675-ben megtiltotta a („hitszegő és gyűlöletes” fegyverek mellőzéséről) Strasbourgban megkötött német–francia megállapodás. A XIX. század végén, majd a XX. században pedig több nemzetközi egyezmény és törvény született a mérgező fegyverek háborús felhasználásának tilalmáról.
A megállapodások ellenére a németek 1915-ben mégis klórgázt vetettek be Ypernnél, amire hamarosan megkapták a választ az ellentábortól. A háborúban szinte gyakorlattá vált a harci gázok használata, amelynek következtében több mint százezer katona halt meg 1918 őszéig, csaknem 1,2 millió ember pedig (súlyos) egészségi károsodást szenvedett.
A háború után széleskörű mozgalom bontakozott ki a vegyi fegyverek betiltására. Ennek eredményeként 1925-ben Genfben 140 ország írta alá a fojtó, mérges és hasonló gázok, valamint bakteriológiai eszközök hadviselési célokra történő használását tiltó, jelenleg is hatályos jegyzőkönyvet.
A II. világháborúban az európai hadszíntereken szerencsére nem vetettek be tömegesen vegyi és biológiai fegyvereket. A japánok viszont ezt megtették Ázsiában.
Az 1945 utáni időszakban azonban nagy lendületet kapott a vegyi fegyverek fejlesztése és felhalmozása. Rettenetes anyagokat állítottak elő, amelyek szinte pillanatok alatt végeznek az ellenséggel. Ám nem mindegyik harci gáz ennyire „kegyes”. Akadnak olyanok is, amelyek előbb súlyos szervi károsodást okoznak (például szétmarják a nyálkahártyát, a tüdőt, a légcsövet, szétroncsolják a májat, vagy épp borzalmas sebeket ejtenek a testen), s csak utána pusztítják el az élőlényeket. Sokszor a gázálarc és a védőruházat sem hatásos ellenük.
Az ENSZ 1954-ben tömegpusztító fegyvernek minősítette a harci gázokat a nukleáris és vegyi fegyverekkel együtt. Még 18 évnek kellett azonban elmúlnia, mire megszületett a toxin- és bakteriológiai fegyverek gyártását, kifejlesztését és tárolását tiltó, egyszersmind – a felhalmozott készletek – megsemmisítését előirányozó egyezmény (BTWC). Az 1975-től hatályos dokumentumot 172 ország ratifikálta, és további 9 írta alá. A BTWC révén új szakaszba léptek a leszerelési és fegyverzetkorlátozási tárgyalások.
A hidegháború idején a Szovjetunió és az Egyesült Államok is használt egyik-másik háborújában vegyi fegyvereket, de más országok sem riadtak vissza az alkalmazásuktól. Akadtak olyan rezsimek, amelyek saját lakosságukra is rátámadtak. Szaddám Husszein néhai iraki diktátor az 1980-as években az Iránnal vívott háborújában többször vetett be mustárgázt és egyéb idegmérgeket. A háború idején fellázadt iraki kurdokat sem kímélte: Halabdzsa településen csaknem ötezer emberrel, többségükben civillel végzett egy vegyi támadás.
A hidegháború vége felé azonban e téren is megkezdődött az enyhülés; 1990-ben Washington és Moszkva kétoldalú egyezményt kötött a vegyi fegyverek gyártásának tilalmáról és a készletek megsemmisítéséről. Ezt követte 1993-ban az ENSZ-közreműködéssel elfogadott CWC, amelyhez mára majdnem mindegyik állam csatlakozott.
Bár sok ország megsemmisítette vegyi fegyvereit, néhol mégis maradt belőlük. Szíria kiváló példa erre. Hivatalosan ugyan 2015-ben felszámolta ezt a fajta tömegpusztító eszközeit, ám azóta többször vetettek be harci gázt a kormányerők a lázadókkal szemben és fordítva is.
