Meglehetősen kellemetlen meglepetést okoztak tavaly a külföldi beruházók a szerbiai vezetés és a szakemberek számára. Annak ellenére ugyanis, hogy az örök optimista (és nagyokat mondó) gazdasági miniszter egy évvel ezelőtt magabiztosan kijelentette, hogy 2012-ben is dőlni fog a Balkán e részére a külföldi tőke, október végéig mindössze nettó 80 millió euró érkezett. A befolyó összeg ugyan elérte a 770 milliót, de ennek egy hatalmas része, pontosabban 690 millió, ki is áramlott az országból.
A 2000-ben bekövetkezett politikai félfordulat óta ez volt a legrosszabb eredmény, ami a gazdaság állapotán is észrevehető nyomot hagyott. Mivel a hazai nagytőkések is „visszafogták” magukat, a kevés pénzűeknek pedig esélyük sincs látványosabb, több száz munkahelyet biztosító beruházásokra, így csak az idegenek pénzére számíthattunk, de mint kiderült, hiába.
Vajon mi riasztotta el tőlünk a külföldieket?
A szakemberek szerint ennek a túlzott visszafogottságnak elsősorban a választások az oka, ugyanis már régóta ismert tény, hogy a leggyávább valami a beruházásra alkalmas tőke. Az ilyen jellegű komoly összegekkel rendelkező magánszemélyek és társaságok ötször, akár tízszer is megvizsgálják a kiszemelt terepet, s csak ez után hajlandók előkaparni a pénztárcájukat, illetve csekkfüzetüket. Ha bármilyen veszélyt vélnek felfedezni a pénzük sorsát illetően, máshol keresnek lehetőséget, vagy egyszerűen kivárnak.
Nos, Szerbiában már a tavaly tavasszal megjósolható volt, hogy az addig regnáló párt, illetve köréje tömörülő koalíció nem lesz képes megtartani pozícióját, tehát nehezen lehet politikai folytonosságról beszélni. Az már csak rátett a bizonytalanságot kiváltó érzelmekre egy lapáttal, hogy a későbbi győztes „vörös-fekete” koalíció határainkon túl nem igazán fürödhetett a népszerűség tengerében. Szerte a világon még mindig túl sokan emlékeznek a kilencvenes évek első felére, amikor nagyjából ugyanennek az akkor más néven szereplő két pártnak a vezetői lángba borították a sokkal jobb sorsot érdemlő, és a nemzetközi téren osztatlan tisztelettel emlegetett Jugoszláviát.
A dollár- és euró-százmilliók tulajdonosai tehát arra vártak, hogy kiderüljön, merre irányul az új politikai garnitúra.
Az sem javított Szerbia megítélésén, hogy egy amerikai alapítvány ebből a szempontból a világ vizsgált 177 állama közül a két banán-köztársaságnak is nevezett Kambodzsa és Zambia között a 94. helyre került.
Talán mondani sem kell, hogy komoly országokkal ilyesmi nem fordulhat elő. Ha – például – egy nagytőkés eldönti, hogy Kanadában vagy Dániában fogja befektetni a pénzét, gyakorlatilag ügyet sem vet arra, hogy az illető ország választásokra készül. Tudja, hogy a célállam gazdaságában állandó és kiszámítható viszonyok uralkodnak, és a lehetőségek és esélyek nem pártfüggők. Egyszerűen nem érdekli, hogy ki kerül ki győztesként a politikai megmérettetésből.
Nálunk merőben más a helyzet. Az EU iránt elkötelezett Demokrata Párt bukása után a nem titkoltan orosz és kínai párti Szerb Haladó Párt nem tűnt megbízható partnernek, s ennek a külföldről várt tőkebeáramlási remény látta kárát.
A szakemberek szerint a helyzet tisztázódni látszik, s akik esélyt látnak a profitszerzésre Szerbiában, máris élénken érdeklődnek az autóipar, a könnyűipar és a mezőgazdaság lehetőségei iránt.
Annak ellenére, hogy a hazai szakemberek egy része továbbra is telve van hurrá-optimizmussal, és azt jósolják, hogy az idén akár 2,5 milliárd euró is átlépheti a határt, a megfontoltabbak sem tekintenek túl borúsan a várható tőkebeáramlásra.
A folyamatosan fennálló bizalmatlanság csökkenése jórészt attól függ, hogy a kormány mennyire fogja következetesen végrehajtani a meghirdetett reformokat, valamint komoly lépéseket tesz-e annak érdekében, hogy a beruházásokkal kapcsolatos ügyintézésben elkerülhető legyen a bürokratikus huzavona.
Ha minden összejön, az ország vezetése is – talán – rádöbben arra, hogy a megbízhatóságnak nagy ára van.
