Az utóbbi hónapokban rovatunk is több esetben foglalkozott a lakosság és a vállalatok túlzott eladósodásának okaival, körülményeivel és az esetleges következményekkel. Egyre bizonyosabb, hogy nem csak az ex-Vajdasági Fejlesztési Bankban ítéltek oda hatalmas összegű kölcsönöket olyan személyeknek, akikről eleve tudták, hogy képtelenek lesznek azokat törleszteni, hanem más pénzintézmények is hasonló gondokkal küzdenek. Az előrelátóbb és nagyobb ügyviteli tapasztalattal bírók általában ingatlanok betáblázásával igyekeztek/igyekeznek biztosítani pénzüket, de nem kevés azon bankoknak a száma sem, amelyeknek a szeme előtt csak a várható kamathozam lebeg, és eltekintenek az ilyen, pénzkihelyezést gátló körülménytől. Ezzel szemben immár uzsorának is nevezhető kamatlábat varrnak a naiv hiteligénylő nyakába, gyakorlatilag elvágják a visszafizetés lehetőségét.
Ennek elsősorban a polgár, illetve a vállalkozó vagy a cég látja kárát, de nem mindegyik bank jár jól. Jelenleg ugyanis minden hatodik felhasznált hitel esetében fennáll az a komoly veszély, hogy „elveszik”. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy egyes hitelezők valósággal kiárusítják a megfizethetetlennek tűnő pénzkihelyezéseiket. A szabadpiacon ugyanis mélyen nyomott áron kínálják eladásra, s – érdekes mód – vevők is akadnak. Ritkábban másik bankok, de leginkább különféle, magántőkével alapított társaságok vágnak bele ezekbe a meglehetősen gyanús ügyletekbe. Hogyisne, hiszen van rá példa, hogy a hitelező a behajtandó összeg mindössze két százalékáért hajlandó átadni a követelés jogát. Ebből nem nehéz következtetni, hogy a kamatokon keresztül neki már megtérült a pénze, tehát túl sokat nem veszít egy ilyen buli során. Más hitelezők egyszerűen rákényszerülnek, hogy bármi áron némi pénzhez jussanak, hiszen a cég fizetőképessége múlik azon, hogy akad-e vevő.
Felmerül azonban a kérdés, hogy az esetleges vevő hogyan lesz képes érvényesíteni aprópénzért szerzett jogát. Nos, az utóbbi időben meglehetősen gyakran találkozunk olyan hirdetésekkel, amelyekben egyes friss alapítású vállalkozások felkínálják adósságbehajtó szolgálatukat az arra rászorulóknak. Mindannyian – természetesen – hangsúlyozzák, hogy törvényes úton érnek el eredményt. Félő azonban, hogy esetükben a „törvényes” csupán szólam, vagy ha úgy tetszik, a megrendelő lelkiismeretének elaltatása, ugyanakkor nem riadnak vissza a különféle fenyegetésektől sem. A folyamatos, idegesítő zaklatások szinte a munka természetének tartozékai.
Egyelőre nincs hír arról, hogy bármelyik adósságbehajtó a módszerei miatt a rendőrség látókörébe került volna, de ismerve a balkáni nép mentalitását, félő, hogy már a közeljövőben – persze, ha bejelentést kapnak – kénytelenek lesznek foglalkozni a témával a rendvédelmi és az igazságügyi szervek is.
Érdekes egyébként, hogy ezek az adósságbehajtók nem sokat teketóriáznak, és finnyásnak sem mondhatók, hiszen az adósság egy részének fejében „elfogadnak” akár használt háztartási gépet, eszközt is. Hogy később mi módon és kinél értékesítik, egyelőre nem tudni.
Talán mondani sem kell, hogy a hitelek kiárusításra kényszerülő bankok, lízingcégek és más hitelezők nem foglalkoznak a lényegében nekik járó pénz, illetve a megfizettetés mibenlétével.
Ők igyekeznek menteni a menthetőt, és utána mossák kezüket!
