Hónapok óta folyik a kíméletlen harc a korrupció és a szervezett bűnözés ellen. A közvélemény nagy megnyugvással veszi tudomásul, hogy azok, akik egykor a (régi) ország szétverésén ügyködtek, most – köpönyeget cserélve – igyekeznek (majdnem) mindent megtenni annak érdekében, hogy ha nem is rögtön, de legalább belátható időn belül hozzávetőleges rend legyen az országban. Kisebb-nagyobb és még nagyobb fejek hullottak eddig, s csupán az a kérdés, hogy ugyanezek a koponyák nem fognak-e főnixmadár módjára haló poraikból újjáéledni. Ezt azonban csak a jövő dönti el.
Az eddigiekből olyan piszkos ügyletek kerültek nyilvánosságra, hogy az embernek megáll az esze! Mintha spanyol nyelvterület lennénk, ahol mindenki szinte „csalez, lopez”.
Érdekes, hogy minden, hatalmas méretű visszaélés, a közös vagyon magánzsebekbe irányítása valamilyen módon az államhoz, illetve annak vezető garnitúráihoz vezethető vissza. Állami földek elsíbolásáról, kéz kezet mos behajthatatlan bankhitelekről harsog mindennap a sajtó és a többi tömegtájékoztatási eszköz.
A közvállalatok vezetői, akiket – természetesen – a mindenkori hatalom nevezett ki, akkora összegeket prédálnak el, hogy azokból munkahelyek százait lehetett volna létrehozni.
A miniszterek pedig – a sajtó jelenlétében – verik az asztalt, hogy ilyesmi csak az „előzőeknél” volt lehetséges. Ők megakadályozzák minden dinár ésszerűtlen elköltését… S egyáltalán úgy igyekeznek beállítani magukat, mintha róluk bármelyik pillanatban meg lehetne mintázni a becsületesség és a szakmai hozzáértés szobrát.
Aztán, mint a legnagyobb példányszámban megjelenő napilap írja, kiderül, hogy a régi-új miniszterek egyike-másika uralkodása idején tízmilliós nagyságrendű károkat okozott az országnak.
Ékes példája ennek az utak, hidak építése.
A jelenlegi, az autóutakért felelős miniszter korábbi megbízatása idején az állam (értsd: a minisztérium) szerződést kötött az osztrák Alpina céggel a beskai híd megépítésére. A pályázó azt ígérte, hogy harminchárom millió euróért kulcsrakészen átadja rendeltetésének a létesítményt. A szakemberek már akkor gyanakodva csóválták a fejüket, hogy ennyi pénzért csak komoly veszteséggel lehet építeni, tehát jól lesz odafigyelni, mert dömpingárról lehet szó. A kivitelező azonban már csak akkor kezdett követelőzni, amikor az építmény elkészült. Jelenleg kereken százmillió eurót követel.
Hasonló helyzet alakult ki a 10-es korridor dimitrovgradi szakaszánál is. Az Alpina 60 milliós árajánlatával megkapta a munkát, de a szakemberek már akkor hangoztatták, hogy valami nincs rendben, hiszen 100 milliós költséggel képtelenség elkészíteni az autópályát. Annak ellenére, hogy a szerződésbe foglaltak teljesítésének határideje másfél évet késik, és még nem fejezte be a munkálatokat, a kivitelező már most 77 milliót követel.
A szóban forgó osztrák cég a ćuprijai Nagy-Morava híd építését is megkapta, de ott is csúszik a határidő, és az annak idején kialkudott összeggel sincs megelégedve.
Úgy hírlik, hogy mindhárom esetben nemzetközi döntőbírósághoz fordult. Persze nem most és egyidejűleg, hanem már korábban. Ennek ellenére az illetékes minisztérium újból és újból az Alpinát kérte fel a munkálatok elvégzésére.
Az egész dolog meglehetősen furcsa, és olyan, mint a függöny: jó volna tudni, hogy mi van mögötte.
Pedig kétezer-hatszáz évvel ezelőtt Hérakleitosz görög filozófus megmondta: „Kétszer nem lépsz ugyanabba a folyóba.” A honi miniszterek ezt valószínűleg nem olvasták, mert ők négyszer is megtették.
