Hosszú évek után a zentai önkormányzat minden eddigi ötletet felülmúló komolysággal foglalkozott a szűk belváros minden hetipiaci napon megismétlődő közlekedési problémájával. Nemrégen ugyanis arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nagyjából 400 használható várakozóhelyen fizetőparkolást vezet be. A remények szerint ezzel csökkenthető a belváros túlzsúfoltsága és (ha már lúd, legyen kövér!) tiszteletre méltó összeghez is lehet(ne) jutni.
A hevenyészett számolás szerint a fizetőparkolásra előirányzott területen – amennyiben a hónap 26 napján átlagban napi két órán keresztül „telt ház” lesz – összesen 537 000 dinár bevételre lehet számítani. Ez azonban csak matematikailag van így. Ugyanis a mindennapi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy még piaci napon sem „full” a szóban forgó terület. Arról nem is szólva, hogy ha a zsebükbe kell nyúlniuk a járműtulajdonosoknak, sokan máshol, lehetőleg a központhoz minél közelebb keresnek szabad placcot. S ebből – várhatóan – kisebb-nagyobb, de akár komoly összezördülések is keletkezhetnek, hiszen a majdan érintett utcák lakói aligha fogják jó szívvel tudomásul venni az általuk gondozott pázsit, virágoskert kocsik által történő tönkretételét.
Okkal feltételezhető, hogy az emberek sem kezdetben, sem később nem szívesen veszik igénybe a fizetőparkolókat. Erre jó példa a most árupiacnak nevezett terület. Ott is ugyanilyen elképzeléssel történt a beruházás, s mint tudjuk, parkolóudvarként nem vezetett eredményre.
A terv anyagi vonatkozásakor azt is szem előtt kell tartani, hogy legalább négy parkolóőrre lesz szükség, akiknek a havi nettó 24 000 dináros fizetése bruttóban 160 000 dinár. Ez még bőven a kifizetődőség határán belül van, de kevés hibaszázalékkal megjósolható, hogy a fentebb említett okok miatt a 400 parkolóhely a hét legnagyobb részében üresen fog maradni. Vagyis elmarad a remélt bevétel, s akkor vagy a négy ember munkahelye válik kétségessé, vagy, a képviselő-testület által az egész terv megvalósításával és üzemeltetésével megbízott, pénzügyileg folyamatosan kötéltáncot járó kommunális vállalat kasszája bánja.
Arról nem is szólva, hogy némi beruházásra lesz szükség, mert ha a járműtulajdonos fizet, akkor joggal várja el, hogy például nagyobb eső idején ne kelljen szó szerint bokáig érő vízbe kilépnie az autóból. Mert a Posta utcában most ez a helyzet.
Vajon gondolt-e arra bárki is, hogy egy szélvihar ágakat törhet le és több száz eurós kárt okoz(hat) az ott parkoló kocsikban? A biztosító vis maiorra (előre nem látott kényszerítő körülményre) hivatkozva visszautasíthatja a kárrendezést. Ebben az esetben a kártérítési kötelezettség a parkoló üzemeltetőjére, vagyis a kommunális vállalatra hárul.
A városközpont szóban forgó problémájának megoldását akár ott is lehetne keresni, hogy a maguknak túl sokat megengedő aranyifjakat és dölyfös kocsitulajdonosokat (akik ott állítják le luxuskocsijukat, ahol éppen kedvük szottyan) az illetékes hatalmi szervek esetleg a cimboraságra való tekintet nélkül egyszer figyelmeztetnék a szabálysértésre, majd azt követően kíméletlenül büntetnék. Mert a közlekedésbiztonságról szóló törvényben sehol sem található, hogy a szabályosan parkolók mögött, elfogva az úttest felét, a menetiránnyal párhuzamosan is várakozni szabad.
Nos, csupán az a kérdés, hogy az ötletgazdák és a döntéshozók számba vettek-e minden lehetőséget, és kiszámították-e: megéri?
