Igen, most már nyilvánossá vált, hogy a piros-fehérek és csatlósaik végérvényesen megkezdték a háborút Tomislav Karadžić ellen. Tulajdonképpen ez a háború már nagyon régen dúl, de nem egészen nyilvánosan. Karadžić ugyanis nem is olyan régen a fekete-fehéreket vezette – vezette ki a fekete éjszakából. Hasonló helyzetben volt a klub, mint most Džajićek. Karadžić elvállalta az elnökséget, hogy húsznyi üzletemberrel, akiktől fejenként százezernél is több eurót kért, megmentse a Partizant! „Ha dolgozunk, néhány év után mindenki visszakapja a pénzét” - mondta. Úgy is lett. A Partizan lábra kapott, ő meg a szövetség elnöke lett, mert az emberek látták, hogy képes megoldani dolgokat. Igen sok mindent meg is oldott, de közben egy-két szövetségi kapitányt fenéken rúgott és a válogatott levizsgázott. S ami talán még jobban irritálta az ellenzéket, a Partizan állandóan nyerte a bajnokságokat! Nos, ezt aztán már nem lehetett lenyelni a Marakanán!
A piros-fehérek háza táján egyébként sem volt semmi tiszta, egyebek között mint valami mexikói banda vezérét, letartóztatták Džajićot. Hónapokig volt a rácsok mögött. Egyszer csak az ország elnöke felmentette! Az ország legnagyobb pártjának a vezére elkötelezett szurkolója ennek a klubnak! Džajićot visszavették elnöknek, Nebojša Čovićot, a kosárlabda klub megmentőjét kinevezték alelnöknek, hogy rendbe tegye a focisták háza táját is. Olyan ötven milliónyi euróról van szó!
Valahogy ezt meg kellett „emészteni”. Nem könnyű, az biztos. Valamivel el kellett terelni a figyelmet, nem csak nekik, hanem más kluboknak is és kikezdték a szövetség elnökét, aki mellesleg mondva saját maga a legnagyobb ellensége azzal, ami a válogatott körül történt, történik! „Čovićek" (a szervezett ellentábor) kapva kaptak az adott lehetőségen, hogy eltereljék a figyelmet sok mindenről, különösen úgy, hogy ne önmagukat vádolják a pénzbeli problémáért, hanem a szövetséget!
Miután valami egészen érdekes módon Džajić után még néhány futballmahináció miatt letartóztatottat is szabadlábra helyeztek, mind nagyobb lett a „zaj”, és majd minden meccsen felhangzott a „Tole lopove”-szurkolás! S azt tudja mindenki, hogy ha elég sokszor elhangzik valami, akkor az végül „valósággá válik”!
Nos ez a Tole lopove (azaz lopó), orkesztrálva van majdnem minden meccsen! Az ellenzék teszi a magáét és mindent megtesz, hogy az a „szababadkai pasas” minél hamarabb eltűnjön a fővárosból. Legújabban azt találták ki, hogy öt perccel később kezdjék el a bajnoki meccseket és ezáltal mutassák ki, hogy Karadžićnak nincs helye a szövetség élén!
Érdekes, hogy a legrangosabb verseny klubjai „ketté szakadtak”! Nyolc-nyolc az eredmény! Džajićékhoz csatlakozott persze Terzić (klubja a OFK Beograd), aki több mint egy évet idegenben bújdosott, továbbá a három vajdasági klub, a Vojvodina, a Spartacus és a Donji Srem, valamint a niši Radnički és a Javor. A következő csapatok a kellő időben kezdték a meccseket: Partizan, Voždovac, Čukarički, Jagodina, Novi Pazar, Sloboda és a kragujevaci Radnički.
A forduló után aztán elszabadultak az indulatok. Először Karadžić „pakolt ki”. Elmondott minden „szépet” Čovićról, Terzićről és még másokról is. Megemlített pénzeket, de nagyokat ám! Meg politikai múltakat... Erre jöttek másnap az említettek, hasonló hangnemben. Čović egy kicsit változtatott a dolgokon, nem állított semmit, hanem csak kérdezett! Nagyon tud a pasas. Nem hiába volt tudja isten mi minden a múltban!
Eszem ágában sincs a két félről elhangzottakat idézni, mert nem akarok a szószólójuk lenni, se így, sem amúgy. Idézem azonban Šekularacot, mert az, amit mond, nagyon érdekes: „Nem akarom, hogy klubomat Kokezák és blokézák vezessék. Hatszáz százalékosan Tole mellett vagyok!
Persze az „ágyútűzre” Karadžić ágyútűzzel válaszol. „Olyan emberek vádaskodnak, akiknek nincs hitelük. Egyébként is, már kimondtam, hogy nem fogok a következő választásokon jelölt lenni.” Lehet, hogy így van, de az ellenzék le akarja váltani, és nem hajlandó várni a választásokra.
Foci egyveleg
Úgy látszik, hogy a Real mégis megveszi Baile-t, de csak „rongyos” 99 milliót fizet a csatárért és nem a sokszor említett 106-ot!!! Amikor az angolokról van szó, az ember sosem tudja, hogy ők fontban, vagy euróban beszélnek. Szerintem ez mégis „csak” euro. De tudni való, hogy az ilyen vásárlás egyáltalán nem terheli a klubot, mert a bolond szurkolók az új csodacsatár mezén keresztül kifizetik a temérdek pénzt. Mert nem csak a spanyol szurkolóknak adják el, hanem a kínaiaknak és egyéb távol-keleti országok futballőrüljeinek is. Ezt a piacot először az angolok „fedezték fel”, majd nyomban megjelentek a spanyolok is. Ezért van az, hogy a nyári szünetben ott, de az USA-ban is (hiszen az is nagy focipiac lett az utóbbi időben!) rendre játszanak.
Azt kérdezhetné valaki, hogy miért nem teszik ezt a mi klubjaink?! A „mi” alatt nemcsak Szerbiát értem, hanem Magyarországot is. Hisz mindkét országból sok-sok ember él az USA-ban és mondjuk Ausztráliában is. Persze nem csak ezekre kellene számítani, ha a világ legnépszerűbb játékát nem ezen a nyavalyás szinten játszanák klubjaink.
Itt érkeztem el a csütörtöki meccsekhez! A Partizan nyert a svajci Thun ellen 1:0-ra. Ezt a nevet először hallottam életemben és nem szégyenlem, bár nem vágok fel tudatlanságommal sem. Nekem Svájc az órákról szól, meg az unokámról, aki Bazelban fog doktorálni novemberben. Persze, hogy ott leszek ebből az alkalomból! A meccset nézve, nem is olyan „amatőrök”, ahogy azt az ember elképzeli (egyébként is, biztos lényegesen jobban vannak fizetve, mint a mi játékosaink).
A Vojvodina nem volt képes megverni a moldáviai Sheriffet. Döntetlen, 1:1 lett az eredmény, de az előző fordulóban, a török csapattal is remiztek az újvidékiek, és a visszavágón kivágták a rezet. Szép volna, ha ezt meg tudnák ismételni. De talán nem is a játék, sem a lehetőség, amire fel kell, hogy hívjam a figyelmet, hanem az, hogy végre elfogadható a nemzetközi meccsekre a Vojvodina stadionja! A kis Bata Kankan tehát letette a vizsgát, tehát a tata nem fog forogni a sírjában!
Pár szó a nőkről
Ki nem mondanám azt, hogy „is”, hisz egész életemben igenis ők vettek körül: a nagyanyám, a nagymamám (így különböztettük meg őket), édesanyám, nejem, leányom, három leányunokám egy pici aranyos leány dédunokám. Mondjam még!? Nem csoda tehát, hogy igenis odafigyelek arra, hogy mit is tesznek a gyengébb nem képviselői. Sőt, ha csak tudok, kiállok érdekükben.
Furcsának találtam, hogy a két bronzos atlétát milyen elfogadhatatlan mércével ünnepelték. A belgrádi futót fogadta az államelnök, a lapok, különösen a sportlapok oldalakat szenteltek napokon át neki, ezzel szemben az újvidéki távolugrónő kapott egy féloldalt és punktum. Annak ellenére, hogy mindketten országos csúcsot döntöttek, még véletlenül sem egyformán lettek elismerve! Honnan ez a megkülönböztetés?
Talán onnan, hogy a bosnyák apa fia kikeresztelkedett, veti a kereszteket minden futam előtt és hangsúlyozza, hogy szerb! Španovićnak nem is kell, hogy hangsúlyozzon semmit, talán csak annyit, hogy újvidéki – és ő erre büszke! Meg arra, hogy nyomban meghívták a Gyémánt Liga stockholmi versenyére, ahol esőben győzött 6,64 méteres ugrással!
S most valami, ami kiábráditó. Legyen az a Duna-sétányon, vagy a központban, ahol ezrek sétafikálnak. Az ember belebotlik sok mindenbe. Mondjuk ragyogó termetű leány, asszony a legjobb ízléssel megválasztott ruhában, megfelelő cipőben, nem ordító ékszerrel, nekem tetsző frizurával (de nem rikító színre festett!) elmegy melletted, vagy te mellette és... és kétségbe esel! Az izzadság szaga csap meg! Igen, az izzadságnak szaga van! Még az elemiben tanították nekünk az apácák, hogy a rózsának illata van, és nem szaga! Sajnos nagyon sokan, még nők is, elkerülték ezt az órát, amikor az illatról és a szagról volt szó.
