Mondjam, hogy az én esetemben hosszú hajról szó sem lehet, a mondás második, ki nem írt részéről pedig nem nagyon szeretnék beszélni... Be kell azonban vallanom, hogy nagyon ritkán tudok fél óránál hosszabban valamire összpontosítani, koncentrálni s nem szkoncentrálni, ahogy a szerb sportlapok írják!. Ilyen szó, uraim, nem létezik! Majdnem semmit nem fejezek be. Jobban mondva, sok mindenbe belekezdek, de félbe is hagyom őket. Példa a lakásban szanaszét heverő megkezdett könyvek, Csütörtök délelőtt aztán végképp elhatároztam, hogy rendet csinálok. Kezdtem Jan Stradling Több mint sport című vaskos kötetével. Rokonomtól, Attilától kaptam, s a 25. oldalnál tartok. Mellette egy sokkal vékonyabb kötet van, furcsa, sárga fedőlappal, Hamvas Bélától Silentium címmel. Sava Babić, a nejem egyetemi barátja fordította Néhány héttel később halt meg, mint Gordana. Mindketten a rákfenétől. A 27. lapnál van a jegyzék. A kisasztal alsó lapján Edward de Bono könyve van: How to be interesting (Hogy legyél érdekesebb). Egy rokona volt nálam ifi edző Perth-ben, szintén De Bono a vezetékneve, egyébként testnevelő tanár. Itt a 31. oldalnál tartok. Voki Kostić Gastronomski dnevnik hétszázon felüli receptkönyve a besamel szósznál van kinyitva a 338. oldalon. Kis János és Vajda Attila Délvidéki magyar olimpikonok című szerzeménye a 86. oldalnál, Szeles Mónikánál van nyitva. Az ok az, hogy arra gondoltam, elárverezem nejem Mónikáról csinált festményét és a bevételt a kanizsai öregek házának adom. Ezt a könyvet azonban komolyabban átlapoztam (már csak azért is, mert a bevezetőt én írtam). Az egyik karosszékben a 106. oldalon kinyitott Johnny Warren:Sheilas, Wogs and Poofters húzódik meg... Azért mondom, hogy húzódik, mert hónapokkal ezelőtt hagytam abba olvasását! Voki Kostić könyve egyébként komoly problémát old meg: nyitva tartja az egyik szoba ajtaját!
Hogy mindezt miért írtam le? Hát azért, hogy ecseteljem „hihetetlen szervezettségemet”, amit még azzal szeretnék aláhúzni, hogy az eheti jegyzetekhez tizenhét kisebb-nagyobb újságkivágást tettem félre! Persze a legnagyobb része a labda lábbal való zavarásával foglalkozik, meg mindazzal, ami ennek a hátterében van. Nos, íme egynéhány:
Hagyjátok, hogy irtsák egymást...
Meglehetősen régen láttam egy amerikai filmet . De jó volna, ha eszembe jutna a címe, vagy bármelyik színésznek a neve! De az, ami eszembe jutott belőle, kétségbeejtően hasonlít a két nagy belgrádi klub állandó egymás elleni áskálodására. A filmben ugyanis két érdekközösség állandóan irtotta egymást és a sokkal gyengébb harmadik a páholyból nézte háborúzásaikat és a markukba röhögtek: „csak tegyék ők, amit tenniük kell! Ha kell, még bele is segítünk - mindkét oldalnak!!! Nos, ha Belgrádban és környékén volna valakinek, valakiknek egy kis eszük! Mi mindent el tudnának érni! De erről senki se álmodozzon! Bár ez még nem is álom, mert ha volna is egy „harmadik”, a politikai pártok nem az első és a második ellen fordulnának, hanem az ellen. Nézzék csak meg, hogy a pártemberekből kik milyen színben tetszelegnek (a vezető politikusokról beszélek, és nem a vízhordókról)! Minden normális eszű ember tudja, mi minden történt az utóbbi hat hónapban, hogy valahogy megmentsék a pirosakat! Džajićot felmentette az állam elnöke, majd „szaktársainak” is elnézték „tévedéseiket”, nehogy Džajićot visszahúzzák. Nos, ezek, a hirtelen tisztára mosottak, nekiestek egy másik milliomosnak, aki azon kívül, hogy Mihajlovićtyal elcseszte a válogatott szereplését (az az igazság, hogy a többi szövetségi kapitánnyal sem volt valami nagy sikere), de megmutatta a Partizannal, meg a pazovai sportközponttal, hogy igenis képes megoldani olyan problémákat, melyekről mások nem is akartak még beszélni sem. Tole Karadžić biztos, hogy nem patyolat tiszta mindenben, mert a fent említett pozíciókban szinte lehetetlen ebben a kis országban az maradni, de azok, akik politikusokkal mögöttük a fejét követelik, nem is olyan régen még külföldön bujkáltak, vagy a fegyházban voltak. Szóval, ha Tolenak vannak sikertelenségei, azok még mindig sokkal kisebbek, mint azoké, akik ma a fejét, jobban mondva a fotelét követelik. És ezt nem kellene elfeledni! Ha majd meglátjuk, ki fog oda befészkelődni, akkor lesz tisztán látható, milyen a jövője ennek a kis futball nemzetnek, melynek ebben a pillanatban jelene sincs!
Egy-két apróság a jelenről
Mirko Poledica, a profi labdarúgók független szervezetének elnöke a napokban feltett egy kérdést 180 profi labdarúgónak. „Ha választanod kellene, hol szeretnél játszani: Szerbiában, vagy Albániában?” Az itteni szuperliga játékosaiból 155 Albániát választaná...
Nenad Bjeković, aki pár évvel ezelőtt mint technológiai felesleg el lett bocsájtva a Partizanból, a napokban Nizaból meghívót kapott. Kikiáltották a klub egyik legjobbjának (a három között!). Bjeković 85 meccset játszott a francia csapatban és 143 gólt lőtt! Csoda, hogy emlékeznek rá!?
A Zenta labdarúgói vezetnek a szerb ligában! Ez az egyetlen csapat két győzelemmel, két meccsből. Kalapot emelek előttük. Az egyetlen meglátásom azonban nem valami lélekemelő: nincs a csapatban egyetlen magyar sem!
Mondok azonban még egy ettől is sokkal kellemetlenebb valamit! Egykori klubom, a Novi Sad, melyben 13-14 évet edzősködtem, sosem volt ilyen mélyen, csak akkor, amikor megalakult, jobban mondva egyesült a Grafičarral. Most, miután kiesett a második rangból (I. liga), mint tök utolsó, már itt is a sereghajtók közt van...
Talán senkinek sem kell mondanom, hogy csapataink levizsgáztak a nemzetközi porondon. A Vojvodina egygólos vereségét az ember még le tudja nyelni, de a Partizan ezt az eredményt (0:3!) úgy is elérhette volna, hogy nem utazik el! A Vojvodináról csak annyit, hogy tulajdonképpen a kapus veszítette el a meccset, amikor esztelenül kifutott az első gólnál, így lett az első meccs hőséből - sírásó. Na de, ez benne van „futballpakliban”...
A Bajnokok Ligájában, miután megtörtént a sorsolás, lesz ám megannyi törlesztés, leszámolás. Említeném a Bayern–Manchester City, Barcelona–Milan, Arsenal–Dortmund, Real–Juventus, Chelsea–Schalke párharcokat...
Ribéry megmondta hetekkel ezelőtt, hogy ő a legjobb futballista Európában. „Senki sem nyert annyi mindent, mint én a Bayernnel, tehát nem Messi, se nem C. Ronaldo a legjobb, hanem én!” És richtig úgy szavaztak a sajtó képviselői!
Íme még egy bizonyíték arra, hogy senki nem tudja, mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás! Branko Ružić és Aleksandar Antić, a feketék és a pirosak alelnöke lemondott posztjáról, mert miniszteri széket ajánlottak fel nekik! Kérdés, hogy azért kapták a „meghívót”, mert e két nagy klub vezetői, vagy azért voltak a klubokban alelnökök, mert a párt tudni akarta, hogy mi történik ott! És hogy
„ránk szavazzanak”! S ha már érettek a miniszteri posztra, hogyhogy nem voltak érettek az elnöki pozicióra?! Szóval egy Đurićnál és Džajićnál is kisebb képességű – hisz ők csak alelnökök voltak! – apartcsikok lesznek miniszterek! Segítsen meg bennünket a teremtő!
