Ha Horváth Ágnes nem kapott prémiumot a múlt heti vezércikkéért, akkor az csak a „háromlábú széknek” (Újvidék–Szabadka–Zenta) tudható be, tehát az újvidékiek féltékenységéből eredhet… Az én akadékoskodásom pedig abból ered, hogy én meg vad kanizsai vagyok… a magyar-kanizsai.
Sajnos szülővárosomról renyheségemből sokkal kevesebbet tudok, mint Ágnes Zentáról, de egyébként sincs Kanizsáról szó, s egyébként sem tudnám olyan szépen megírni, mint Horváth Ágnes, tehát nincs miért meakulpáznom. Kérdezhetné valaki, hogy mi köze mindennek a sporthoz. Meglepően sok!
Ahogy mondtam a címben, én is ünnepelhetném Zentát, hisz a II. liga vajdasági csoportjában utcahosszal vezet! Minden eddigi meccsét megnyerte. Legutóbb itt, Újvidéken leckéztették meg egykori klubomat, a sárga-kékeket, a Novi Sadot! Sajnos az egykori első ligás szabadesését, úgy látszik, senki nem tudja megállítani. Tehát nem kellene nagyon ünnepelnie a Zentának?! Nem ezt akartam mondani. A Tisza mentieknek igenis joguk van ünnepelni! Nem az ő gondjuk, hogy az egykori valódi futball-brand lassan, de biztosan eltűnik a porondról. Tizenkét pontból egyet nyert ezen a versenyszinten, miután kiestek az I. ligából! Kell ehhez még valamilyen kommentár?! Azt kérdezte az egyik zentai kolléga: kimentél megnézni a meccset? – Eszem ágában sem volt – szólt a válaszom… Mert miért is bosszankodnék.
Előttem a két csapat összeállítása, amiből aztán világosan látszik, hogy miért utalok feltételes módban az ünneplésre. A Zenta pályára lépő csapatában nem volt egyetlen magyar játékos sem! Az ember azt hinné, hogy lenne, de inkább elmentek az északi határon túlra. Ugyan már! Egyik például a másodosztályú Nyíregyházában játszik, a neve Paku. Igaz, van egy „igazi” focista is innen – Nemanja Nikolic, aki rúgja ám a gólokat (nyolcat öt fordulóban!) az első osztályban is, de csak az anyja magyar… A jól ismert Özvegy és Predrag Đurović vezetik a klubot. Ha jól értettem, szinte minden játékos máshonnan jött!
Hogy miért nem volt magyar a csapatban, arra nem is olyan egyszerű a válasz. Hisz más sportágakban igenis jelen vannak a magyar fiatalok, sőt némelyik sportágban majdnem olyan az összetétel, persze fordítva, mint a futballban.
Szerintem semmi sem fog megváltozni a közeljövőben, mert a gyerekek oda mennek, ahol jól érzik magukat, és sajnos még Magyarhonban is a szerb játékosok és a többi idegen viszik a szót, mert rámenősek, a mieink meg megjuhászkodnak, szégyenlősek, bár nagyon is tehetségesek, ami meg is mutatkozik nagyon sok más sportágban! Hogy mi a megoldás egy nagy, pozitív bukfencre… hej, ha én ezt tudnám, Zenta díszpolgára lennék egyszeriben. S nem csak Zentáé!
Zenta azonban „feltalálja magát”, és Gunarason, bár majd egy évezrede ott vannak az öreg, de még milyen öreg tiszafák, végre valaki megpróbálta kiszámítani születésnapjukat. Valami egészen hihetetlen számokkal „dobálódznak” a hozzáértők, ami arra késztet, hogy még ebben az életemben elmenjek Zentagunarasra, hogy „kezet fogjak” ezeréves múltunkkal. Állítólag a legidősebb ilyen fa Skóciában van, és kétezer éves! Oda már nincs kedvem elmenni, mert még mindig az orromban van a vb-selejtező, amikor egy cseh bíró (a mamáját neki!) elcsalta a meccset.
Game, set, Mat’s
Ha valaki is Đoković-győzelmet várt az USA-ban, akkor arra csak azt lehet mondani, hogy hályog volt a szemén, buzdította saját magát és a környezetét. A spanyol az első naptól kezdve hengerelt, a szerb meg bukdácsolt, egyebek között „egy hetet” töltött a pályán Wawrinka ellen! Tehát félig tele, vagy talán jobb, ha azt mondom, félig üres tartállyal volt kénytelen kiállni Nadal ellen, aki az idén pontosan úgy játszik, mint Nole tavaly – nem ismer akadályt, hengerel mindent, ami az útjába kerül! Noléval kapcsolatban nekem már az is szúrta a szemem, hogy hetekkel ezelőtt leváltotta csapatának egyik tagját, és „talált valakit”, aki majd segíti céljainak elérésében. Micsoda zseniális gondolat! Valójában nem is érdekes, hogy ki és mi az illető, mert évek óta egy négy–hat személyes gárda ügyeskedik körülötte… meg kell adni, hogy nagy sikerrel. Tehát egy új ember, akinek az lett volna a szerepe, hogy javítson összpontosítási képességén, valamint motiválja az ellenfelek ellen, nem oszt és nem szoroz, legalábbis nem lényegesen. Szerintem a gyúrón múlt minden! Képtelen volt a Wawrinka elleni öt szettet kigyúrni belőle! Fogalmam sincs, hogy a spanyolnak milyen nagy a „csapata”, amit az ember lát ott, az ő páholyában, csak a nagybácsi van meg a rokonok, de azokból aztán van, amennyi belefér! Az egyik ismerősömnek a megjegyzése jut eszembe: Nole tele van specialistákkal, Nadallal csak egy „földműves” foglalkozik, és mégis mindenkinél jobb ebben a pillanatban!! Meg a következő percekben, napokban hetekben, hónapokban meg években is! Szeretném, ha nem volna igazam!
Persze Đoković tökéletesen viselkedett a vereség után is, fejet kell hajtani előtte. És soha nem beszél marhaságokat a meccsek után. Nekem inkább a beszélgetések vezetői mennek az idegeimre, mert készpénznek vették valakinek azt a tanácsát, hogy: „Amikor nem ti beszéltek, mosolyogjatok!” Erre ők vicsorognak, de nagyon és természetellenesen! Figyeljenek csak oda, amikor Wilander a füléig széthúzza a száját… ennél természetellenesebb groteszk vigyort aligha láthat az ember! Sajnos a vele dolgozónő is ezt teszi!
Keresztelő Madridban?!
A Jegyzetek olvasói nagyon jól tudják, hogy az egyik belgrádi nagy klubnak a nevét ki nem írom még akkor sem, ha valamit nagyot vitt véghez! Megvan a jó okom rá. Pontosan ilyen lesz a viszonyom mától a madridi Reallal és gólgyárosával, C. Ronaldóval. Kedves olvasók, „lapozzanak vissza” egy-két szóig, mert ezeket ebben a rovatban soha tőlem nem fogják látni! Isten látja (nem egészen tiszta) lelkemet! Az ok nagyon egyszerű! A világ minden sarkában megjelent, hogy a Real nem tudott ellenállni dédelgetett sztárjának (aki „nem érezte jól magát” a fehér mezben, és távozásról beszélt), és az évi 12 millió helyett most 17-et kap évente! Ötmillióval többet, hogy ismét jól érezze magát Madridban! Ez kb. 50 ezer euró naponta! Hasonlítsuk össze ezt az ötvenezer dináros havi fizetéssel, ami meglehetősen szép pénz ebben a kis országban. Pontosan 115 ember havi fizetését teszi ki ez a napi „éhbér”! Persze aztán mehetnénk tovább, mert egy évben ugye 365 nap van, s neki minden napra, értik!, jár az ötvenezer! S ez évente majdnem kétmilliárd! Pontosabban, 115 dinárjával az euró, ez 1,955 milliárd dinár! Milliárd, nem millió! Pontosan 3258 ember fizetése egy évre, havi 50 000 dinárral! Ugye, ez már valóban fölháborító, sőt undorító… Értik már, hogy miért voltam „keresztelőn” Madridban?!
Tehát nekem mától kezdve csinálhat a piperkőc, amit akar. Az sem fog érdekelni, hogy minden meccsre egy kicsit más frizura lesz, s marad az az idegeimre menő szertartás is, mely megelőzi a szabadrúgását, melyről kénytelen vagyok elmondani, hogy valóban mesteri… leginkább! De attól, ami megelőzi, felfordul a gyomrom… „Másfél óráig” keresi a gyepen azt a bizonyos pontot, ahova leteszi a tököt (mondaná Puskás), majd föláll, de még egyszer csúsztatja ide-oda, „valahova” a labdát, majd hátrafelé lépeget a maga különös, túlerőltetett módján, ilyen négy vagy öt lépés van… s akkor leáll, szétteszi a lábát, felnéz a kapura, még egyszer a labdára, leginkább megigazítja a frizuráját is… és jöhet a rúgás… Mintha csak mondaná: Figyeljetek ide! Hisz ez a rúgás legalább félmilliótokba kerül!
Nos, mától kezdve ha volna is mit regélnem erről a pénzzel vagdalkozó klubról, akkor az lesz a neve, hogy Puskás egykori klubja, ha pedig csakugyan arra leszek kényszerítve, hogy a madridi nagy klub csatáráról kell valamit mondanom, akkor ő a „madridi fehérek gólgyárosa” névre fog „hallgatni”. Haug, szóltam.
