Eszem ágában sincs komolyan filozofálni a sportszerűségről, hisz a sport már nagyon régen sokkal több, mint azt a neve mondja. Ma szinte mindenki tudja, hogy melyik nemzet ebben vagy abban a sportágban a világ legjobbja, azt is, hogy a férfiak vagy a nők hány érmet szereztek a legutóbbi nagy versenyeken. Egy Đokovićot sokkal jobban ismer az egész világ, mint egy államelnököt. Talán jobb is így, mert a sportértékeket valahogy sokkal könnyebben megemésztik az emberek, és elfogadják, mint a lényegesen fontosabb tényeket, melyek meghatározzák az életszínvonalukat. A sport, különösen a sportjátékok százmillióknak a legkedvesebb szórakozása, millióknak a megélhetése… milliomosoknak a játékszere! Mert hát nem is kis dolog egy klubnak az elnöke, vezetőségi tagja lenni, hát még a tulajdonosa! Mert ugye egy jachthoz kell egy klub is! Vagy éppen fordítva, mindegy, de mindkettő együtt! S ha megvan mindkettő, akkor jön a következő: „Az én klubom a legjobb Európában… a világban”… De ha ez nem, akkor „a jachtom a legnagyobb”…Vagy ha az sem, akkor „a te feleséged”…
Na, eddig, a „feleségig” jutott el a Real a Barcelonával?! Az El Mundo a napokban arról írt, hogy Messi és édesapja összeköttetésben van a kolumbiai kábítószer-kereskedőkkel! Felhozzák a Los Angeles-i meccs bevételét, amikor a „Messi és barátai” mérkőzésre 24 óra alatt 45 ezer jegyet adtak el! Tudják, mennyi pénz ez?! – kérdi a lap. S persze hogy gyanús Messi és az apja, aki kénytelen volt 4,5 millió eurót fizetni a spanyol adóhivatalnak, amennyit „elfelejtett” kifizetni. A Messi család azonban segítő kezet kapott a kolumbiai civil gárdától, mely az amerikai DEA-val együtt küzd a narkóbandák ellen, a Messi család nincs semmilyen kivizsgáláson! Nem sokkal ezután a spanyol bulvárlapok arról regéltek, hogy emögött Florentino Perez, a Real elnöke van, aki nagyon jó viszonyban van az El Mundóval. S mi a hajtóereje ennek, hát az, hogy ki lesz az év labdarúgója! Messi, avagy Perez dédelgetettje – a madridiak portugál sztárja! A fenti hír, a kolumbiai kábítószer-kereskedőkkel való állítólagos biznisz, persze hogy árt Messinek, akár igaz, akár nem!
Na, ennyit a sportszerűségről a legmagasabb szinten, de nem a pályán, a pálya egyik legnagyobbja érdekében! Ha a piperkőcöt az elnök lábtörő becsúszószerelése a trónra ülteti, akkor nem csoda, hogy a sport is a politika megszokott eszközeihez fordul mindinkább!
Lejáratni a másikat, ahol csak tudod! És élvezd „munkád gyümölcsét”!
Magyarok… védekezz… ria, ria, Hungária…
Magam sem hittem, amikor elindultam… kézilabdameccsre! Az egyetlen magyarázat az volt, hogy a magyar nők játszottak, mégpedig Újvidéken. Vallom a kissrácok mondását: „A tisztaság fél egészség, a lustaság meg a másik fele”, nos, én ezúttal csakugyan egészséges voltam. Nagyon régen láttam élőben női kézilabdát. Kellemesen megleptek a hölgyek! Az „én koromban”, nyolcvan előtt, akkor mentünk ki oda messze harmadszor, nagyon kisasszonyosan kezelgették a labdát, most azonban „száll a toll” minden pillanatban, amikor a labda a kapuk elé ér. A SPENS nagytermében állítólag másfél ezer néző volt, nagyobbára magyarok és száznyi spanyol, meg megszállott kézilabdabetegek. Én akaratlanul egy csoport magyar szurkoló között találtam magam, oda szólt a jegyem. Nem tudom, hogy mit gondoltak rólam, ahogy szó nélkül nagy nyugalommal néztem a meccset. Az előttem ülő középkorú férfi állandóan felállt, ami nem bántott, ha a magyar kapu előtt volt a labda, de amikor fordult a játék, csak a hatalmas vállát láttam a spanyol kapu helyett. Rátettem a kezemet a vállára, kérve, hogy üljön le… Biztos vagyok benne, hogy szerbnek nézett, mert félhangosan keresetlen szavakkal őseimet emlegette, mégpedig nem is egyszer! De hagyjuk ezt a részét a meccsnek, sokkal érdekesebb volt maga a játék. Végre élőben láttam Görbiczet s a többi valóban férfiasan játszó nőt. Élveztem játékukat, leginkább, amikor végre felülkerekedtek és győztek.
A játék egyik szegmense kellemes meglepetés volt számomra, éspedig a szurkolás. Kezdődött a „magyarok, magyarok”-kal”, folytatódott leginkább a „védekezz, védekezz” sürgetővel, amikor az ellenfél veszélyesen támadott. És amikor vért akartak befecskendezni a csapattagok ereibe, jött a „ria, ria, Hungária, ria, ria, Hungária”!
Azzal jöttem ki a SPENS hatalmas terméből, melyben elveszett a bemondott másfél ezer néző, hogy szép volt a győzelem, de a brazilok ellen ez nem lesz elég. Fogalmam sincs, hogy miért tippeltem a focivilág nőire, de sajnos igazam lett, habár nagyon kevésen múlott.
Egy ismerősöm, megszállott kézilabda-szurkoló, ezreket tett a szerb válogatottra, hogy megverik a világbajnok Norvégiát. Igaza lett, és tele a zsebe. Nekem meg fáj a fejem az állandó hecceléstől: „Fogalmad sincs neked a kézilabdáról!” Sose mondtam, hogy van vagy volt, de most le kellett hogy nyeljem a békát, mert a szerb lányok valóban nagyot játszottak, különösen a kapus, meg az a nagy német válogatott Müllerhez hasonlító, tömzsi Cvijić nyolc lövésből nyolc góljával!
Sok a német és angol csapat!
A labdarúgás érdeke, hogy ne legyen ennyi angol és német csapat a Bajnokok Ligájában, de spanyol sem, szám szerint négy, négy és három, tehát tizenegy a tizenhatból! Nem érdekes az sem, hogy ezek kiharcolták a továbbjutást. A többi öt egy-egy francia, olasz, orosz, görög és török.
Tudom, hogy éppen ez a három futballnemzet nyom a legtöbbet a latban – az olaszok már régen kiestek az esélyesek közül. A latban nemcsak a pénzről van szó, hanem a csapatok játékáról, erejéről, a klubok nézőseregéről, a világban kiharcolt népszerűségéről… Ennek ellenére sokkal sportnormálisabb a vb vagy az Eb, mint ezek a klubversenyek. Emlékszenek még arra, amikor Dánia lett Európa bajnoka, csak azért, mert Jugoszláviát kizárták, és a szerencsés Dánia játékosait a strandról hívták össze, hogy meglegyen a meghirdetett létszám az Eb-n?!
Persze tisztában vagyok én azzal is, hogy ezek a bajnokságok leginkább a pénzcsinálás céljából lettek megálmodva. De ha CSAK az a cél, akkor annak, aki beszedi ezt a temérdek eurót, gondolnia kellene arra is, hogy a gyengébbeket, akik ma állandóan kimaradnak a nagy meccsekből, segítsék, hogy a játék népszerűsége ne apadjon, hanem inkább nőjön. Mondjuk például úgy, hogy az idei verseny 32 legjobbja jövőre két meccset játszana a „második” harminckét csapattal, melyek a kevésbé sikeres bajnokságokból volnának bizonyos módon kiválasztva! A legfontosabb része az egésznek az volna, hogy a nagyok igenis segítsék a kisebbeket, mert leginkább ők „fölözik le a tejet”, minden valamirevaló játékos a végén náluk köt ki! És az, amit fizetnek értük a nevelőklubnak, sokszor „tejre” sem elég.
