A nincstelenség a legjobb családban is bajokat, perpartvart okoz. Ékes példa erre a világ egyik legsikeresebb klubja, a sokszoros spanyol bajnok (pillanatnyilag még mindig a madridi gárda a bajnok!) Real Madrid. A földkerekség egyik leggazdagabb klubja mindent megtett az utóbbi években, hogy megszakítsa legnagyobb ellenlábasának, a Barcelonának négyéves uralkodását. A fehérek nagyon jól tudták, hogy ehhez egy kiváló, eredményeket mindenhol sorjában produkáló edző és egy felette ütőképes gárda kell – a világ néhány legjobbjával. Jött tehát az agyonfizetett Mourinho egész szakmai csapatával, majd az ugyancsak agyonfizetett, de egyben a világ legdrágább csatára, C. Ronaldo – sokadmagával… Kellett egy bizonyos idő, hogy a temérdek pénz hasznot is hozzon, és az meg is történt tavaly – bajnok lett a Real. Ezt aztán mintha nem tudták volna megemészteni, pedig úgy látszott, hogy minden az ő malmukra hajtja a vizet. Guardiola, a csodaedző ugyanis azt mondta, neki elég volt a négy utánozhatatlan év. Elmegy nyaralni! Kezdődtek is a találgatások, hogy kit fog hozni helyébe a Barca. Majd mindenki meglepetésére a Barcelona hű maradt magához, a „száz éve” náluk edzősködő Tito Vilanovát tették a székbe! Az egész világ azt kérdezte: ki ez a pasas? Hát „bemutatkozott”! Már megvan az új klubcsúcs, egyetlen döntetlen mindmáig! Igaz, „útközben” volt egy operációja… Mivel évek óta része a Barcelona rendszerének, nem volt semmilyen botladozás a csapat játékában, talán még jobban is játszanak, mint a nyaraló edző ideje alatt. Fényévre lehagyták a Realt, s valószínű, hogy ez a legnagyobb oka annak, hogy a madridi klubban már tettlegességre is sor került! Állítólag a két legnagyobb sztár, Mourinho és Ronaldo csak azért nem verekedett össze, mert a többiek közéjük álltak. Persze nem mindenki ugrott közéjük, mert bizony van (nem is egy), aki nagyon szerette volna, ha elcsattan egy-két pofon mindkét részről, ugyanis ez a kettő minden sikert magának könyvel el, és ez már a könyökükön jön ki.
Ingyen adok a Realnak egy-két ötletet arra, hogyan kell pillanatnyilag – jobban mondva a jövő évben! –, majd aztán mindörökre legyőzni a Barcelonát, sőt megszabadulni tőle!
Először is el kell adni Ronaldót. Helyette kell venni egy-két Falcaót. Meg kell szabadulni Mourinhótól is, mert a legtöbb játékosnak a lábujjára gázolt. Az előbbi klubjaiban sosem volt ilyen rossz a légkör az öltözőben!
A Barcelonától meg úgy lehet örökre megszabadulni, ha a klub befolyásos emberein keresztül elősegítik Katalónia kiválását Spanyolországból! A pillanatnyi 16 pontos hátrány szerintem politikailag is elég motiváció arra, hogy a nagy spanyol futballhegemónia többé ne rettegjen egy nyavalyás kis tartománytól. Állítólag a hétmilliónyi katalán erről őszre kíván dönteni.
Viccelődve mondom a következő megoldást. Mondjuk, ez a tartomány a Szovjetunióban van. Tito elvtársat egyszerűen ki kell nyírni, és kész!
Nem csak Lili Marleen volt a fülében!
Szerda este (de még csütörtökön is) majd leestem a székről, amikor a hír megjött, hogy Guardiola a Bayernba szerződött! Nem tudtam magamhoz térni, hogy az egymást túllicitáló angol, francia és egyéb klubokat megkerülve egy német csapatot választott, azt is nevetségesen kis pénzért. Ha emlékeznek, valami „éhbért” emlegettek, 8 milliót évente! Nos, aztán csütörtökön jött a „helyesbítés”, az igazság, ami nagyon sokunkat mellbe vágott: a spanyol Németországban kötött ki! S ha ide ment, akkor az már természetes volt, hogy a sokszorosan sikeres és dúsgazdag Bayernt választotta. És az éhbért is feledje el mindenki, mert három évért 51 millió eurót kap, tehát mindenféle Mourinhót utcahosszal ver!
Vannak nyilatkozatok, amelyekben felsorakoztatják a tényeket, hogy miért éppen a német sokszoros bajnokot választotta, s ezeket nem kerülheti meg az ember. Például ebben a klubban rend van (mi mást várhat az ember egy német megaszervezettől?), mindig ott vannak az élvonalban (nem csak otthon!), mindig a legnagyobb sikerekre törekednek, nincs baj a pénzzel, telis-tele vannak a lelátók, ha esik, ha fúj, nagyon ritkán szólnak bele a vezetők az edző dolgába. Szabad kezet adnak neki és pénzt a csapat erősítésére. Továbbá az utánpótlás, tehát az ifjúsági iskola edzésmódszereinek barcelonizálására is. Naná! Majdhogynem szobrot emelnek neki, még mielőtt megérkezett volna! Ha jól meggondolom, akkor be kell hogy valljam, okosan választott, mert nem kell valami raplis orosz vagy arab milliárdosának nyalni a hátsó fertályát. Az egyetlen ismeretlen, ami nagyon megnehezítheti dolgát, az az, hogy tud-e valamit is németül. Én dadogtam valamit angolul, amikor 1968-ban először vettem át a St. George Budapestet, de bizony nem volt elég, hogy el tudtam fütyülni az angol himnuszt! Szerintem Pep Guardiolának sem elég, ha a Lili Marleent dúdolja.
Nem volt okos megmutatni a tavalyi döntőt!
Szokásom szerint esténként, más nem lévén, „csatangolok” a tv-világban. Ma már azt sem tudom, hogy melyik késő este, belebuktam egy Đoković–Nadal meccsbe. Néhány pont után rádöbbentem, hogy ez a tavalyi melbourne-i döntő! Valami rémlett ebben a nagyon rossz emlékezetemben, hogy ez a mérkőzés gigászi csatározást hozott, és maradtam azon a csatornán. Nem bántam meg, mert éppen az ötödik szettet kezdték, és mondhatom, az az egy is elég volt arra, hogy megsüvegeljem ezt a két „bérgyilkost”, mert másként nem jellemezhetem játékukat kellően. Az volt az érzésem, hogy minden egyes ütéssel szinte agyon akarták egymást ütni, hogy „egyszer már érjen véget, elég volt már öt óra ebből”. De a szabályok mást mondanak, csak akkor van vége, amikor az ötödik szettben 6:6 után valakinek két játszmával többje van, mint a másiknak. De ezt élve kell megérni, öt és fél óra után. Amikor ezt végignézi valaki, akkor láthatja, hogy milyen nevetséges, amikor az emberek azon álmélkodnak, hogy egy labdarúgó tíz kilométernyit mozgott egy meccsen! Mozgott, ahogy mondom! Kilencven perc alatt, néha tízpercenként sem futott tíz-húsz métert!
Az utolsó játszmában egy döntő labdamenet előtt Đoković keresztet vetett, és a teremtőjéhez fohászkodott. Amire a kommentátor azt mondta: „Igen, ez segíteni fog!”
És segített: bejött neki az adogatás és az utolsó győztes ütés is!
Szinte biztos vagyok abban, hogy az idén (és talán nagyon sokáig) nem lesz ilyen döntő. Már azért sem, mert a két gladiátor közül az egyik (Nadal) szinte minden évben hónapokat kihagy sérült térde miatt. Az idén nem játszik Melbourne-ben sem.
