Hazaértem az esti sétából, és át akartam öltözni – a nadrágot melegítőre cserélni. Közben bámészkodtam a tévé felé, mert ment a Man. United–Southampton meccs… A nadrágot könnyen lerúgtam, a melegítő jött, és egy pillanatban meginogtam, mondjam, hogy mint valami repülő, „fel akartam szállni”… Szerencsémre a rekamié közel volt, és beledobtam magam! Ahogy „repültem” (vagy inkább rogytam), átvillant az agyamon egy volt játékosom, a Novi Sad középpályásának esete, a nadrágját állva akarta felvenni… elesett, és eltörte a lábát! Nos, nekem nem tört el semmim, csak a fennhéjázó önbizalmamban keletkezett egy óriási hasadék… A melegítő alsó részét aztán ülve húztam fel. Pont abban a pillanatban lőtte Rooney – a „kis piszok”, ahogy becézik – a Manchester második gólját, amiből csak azt láttam, ahogy ő a tőle megszokott módon széttárt karokkal, gyerekesen utánozva a repülést, „karikázott” visszafelé a középre… Csuromvíz lettem egy pillanat alatt annak gondolatára, hogy „na még csak ez kellene, egy törött láb”! Oda akkor az ausztráliai utam is márciusban…
Hogy őszinte legyek, nem is nagyon érdekelt ez a meccs, mert a Real–Barcelona találkozón járt az eszem, de azt az adót, amelyen adták, én nem fogom, így kapcsolgattam összevissza a csatornák között, s leginkább az Arsenal–Liverpool összecsapásán töltöttem az időt. Ennek a két klubnak szurkolok évtizedek óta, de az utóbbi években már kezdek kiábrándulni belőlük. Mindjobban esnek lefelé, mert ugye felfelé nagyon nehéz esni. Lehet, hogy van egy megoldásom a részükre?! Mert van egy faramuci magyar mondás, amelyet lehetetlen lefordítani angolra, de más nyelvre sem, s talán segíthetne rajtuk, ha valaki megoldaná a dolgot – felfelé buktatná őket! Na de ez egyetlen ellenlábas klubnak sem érdeke, márpedig a felfelé buktatás kizárólag a valakitől való magszabadulási érdek hajtóerőin működik.
Az örökös trallalák
Vannak dolgok, amelyektől az ember megcsömörlik. Gyerekkoromban ezeregy ilyen volt. Például: mosdásnál – „A hónadalját is megmostad… a nyakadat is, a füled mögött is… biztos, hogy szappannal? A lábujjaid közét is, meg elöl-hátul magadat.” Ez a „magad”, remélem, tudják, hogy mi volt! Mert nem sok dolgot lehet elöl-hátul megmosni, nemde?!
Aztán délutánként – „Kész a házi feladat? Mutasd, mondd fel… ezt a lábaddal is szebben írtad volna! Addig nem mész ki a töltésre, míg ez nem olyan, hogy a tisztelendő nővér is megdicsérjen!” Most már sajnos én sem mondhatom ezeket az unokáimnak, mert a legfiatalabb is negyedéves egyetemista. S egyébként sincsenek itten, „otthon”, hanem egészen máshol, s egyiknek már gyereke is van… Most ennek mondja az anyja azt, amit neki az én nejem mondott, ő pedig nem az én anyámtól tanulta. Tehát minden változik, mégpedig úgy, hogy egészen ugyanaz maradjon.
Mintha a felnőttek életében másként volna! S ugye a sport is része ennek… Tehát volna itt is valami, amit elöl-hátul meg kellene mosni? Naná! De még hogy! Sőt súrolni is durva kefével… Próbáljam felsorolni az elölt és a hátult is?! A piros-fehéreknél például a trallalát nemzetközileg is népszerűsítették – Džajić Törökországból segíti a klubot, hogy kimásszon a hihetetlen adósságokból. Bizonyos nehézségekbe ütközök, amikor el kellene magyaráznom azt, hogyan hat az elnök Törökhonban a próbamérkőzéseken az adósságok leírásában vagy kifizetésében! Na de ugye nekem nem kell éppen mindent tudnom. De az is lehet, hogy ellenőrizni akarja, hogy van-e még alkoholista a keretben. Egy játékost ugyanis már hazaküldtek! És a klub segíteni fogja a tütüről való leszokásban! Na kérem! Kérdezem én, amikor szerződtették, nem tudták róla, hogy iszik? Ki vette be a békát ebben az esetben? Felelni fog-e ezért a bakiért?
Hogy ne szapuljam mindig a pirosakat, mondok egy két „szépet” a fekete-fehér kosarazókról is. Kragujevacon nemcsak hogy kikaptak, hanem a nagyon is „szókimondó” Vujošević kapott egy „dalt”, amelyben egy női „elöl-hátul” első részének nevezték. Ment is a következő napokban a „vita” a két klub között. A fővárosiak nagy mennyiségű mindkét neműt vágtak a provinciaiak fejéhez is.
Angliában, pontosabban Manchester Cityben megtörtént az, amit már hónapok óta sejtenek a szurkolók és a sajtó is: Balotellit nem rúgták ki, hanem „szépen eladták” a Milannak! A színes bőrű csatárral állandóan teli voltak a lapok és a tv-csatornák – leginkább negatív dolgaival, állítólag össze is verekedett edzőjével (amit az cáfolt!), tehát betelt a pohár! Mancini az egészet nagyon érdekesen kommentálta: „Hiányozni fog Balotelli az angol újságíróknak, de nagyon!” Azt nem mondta, hogy a csapatnak is, de majd egyszer rájön, amikor menesztik – nagyon lemaradt ugyanis a bajnok a helyi vetélytárstól, amitől talán még jobban fáj a klub gazdáinak és a szurkolóknak, hogy kiestek a Bajnokok Ligájából! Szerintem a menedzser szegénységi bizonyítványa, hogy nem tudott kijönni a színes bőrű olasszal, jobban mondva felülkerekedni, vagy hosszú hónapokkal hamarabb megszabadulni tőle és a vele járó problémáktól!
