Ezeregy okom volt Stara Pazovára menni. Kezdjem azzal: hogy leellenőrizzem, egyáltalán ott van-e még? Amióta megvan az autóút a két főváros között – remélem, a haladók megcáfolják az egyik létezését!? –, egyáltalán nem voltam ebben a városkában! Nem volt miért, nem volt kiért... Most a magam csinálta miért, mármint a „járom a Vajdaságot” miatt e héten odavitt a busz, mégpedig a „régi úton”. A táj gyönyörű, de az út! Az embernek a veséje kellene hogy elmondja az átélteket... Van egy rész, ahol még mindig Mária Terézia egykori betonlapjain „száguld” a busz, azzal a tipikus háború előtti vonatok tiki-taka, tiki-taka „zenéjével”.
Mekkora ez az Inđija! Egyike a leggyorsabban fejlődő városoknak. „Száz évvel ezelőtt”, amikor a pázovai Jedinstvóval itt játszottunk, ez egy nagyobb falu volt. Olyan is volt a „hangulat”, futballcipőkkel a lábunkon futottunk az életünkért... A hazaiak nem szerettek veszíteni!
Stara Pazova is egészen más. Csak a templomok meg a gimnázium a régi a központban. Ott tanárkodtam a katonaság előtt. Az a ház nem létezik, ahol a nejemet megismertem. Most kávézók vannak sorjában a főutca ezen részén. Egy jó cappuccinót én is megittam. A pincértől megkérdeztem, hogy mennyire van onnan a Szerbiai Labdarúgó-szövetség központja. „Szó sem lehet arról, hogy gyalog menjen oda!” – volt a válasz. „Amott, a központban van a taxiállomás” – mutatott arrafelé.
Tanár úr, mit keres maga itten?
Láttam én már a központot a tévén. Tisztában voltam azzal, hogy valami egészen más, mint a többi sportkomplexum, ha egyáltalán van valami ilyen ebben az országban, de már a taxiból nézve is olyan volt a benyomásom, hogy ez sokkal nagyobb, sokkal szebb, mint azt gondoltam.
A portán egy helyes hölgy arra a kérésemre, hogy szeretném megnézni a központot: – Sajnos, ezt nem engedhetem meg!
Abban a pillanatban egy csoport nagyon elegánsan öltözött középkorú férfi ment el mellettem, s az egyik vezetőjük rám meredt és felkiáltott: – Tanár úr, mit keres maga itten?
Nekem szaladt és megölelt. Fogalmam sem volt, hogy hol voltam neki tanárja. Legalább három lehetőség futott át az agyamon. Lehetséges, hogy a zimonyi Közlekedési Főiskola vagy a pázovai gimnázium, esetleg az újvidéki elemi tanulója volt. Később kisült, hogy az újvidéki tipp volt a helyes. Nikolić – Lala a zsidó templom melletti iskolában volt a tanítványom.
Mindenkinek bemutatott, a vendégeknek, a központ igazgatójának, Stankovićnak, a sportproblémákkal megbízott Slavko Tuvedžićnek, aki azután körülvezetett az egész komplexumon.
Ha van sportparadicsom ezen a világon, ez az, minden kertelés nélkül ki merem mondani! Toléra, Karadžićra mondhatnak bármit, lehet, hogy okkal, de ez a sportközpont egy olyan rendkívüli valami, amire okkal lehet büszke nemcsak ő, hanem az egész ország.
Az öt pálya olyan, mint a biliárdasztal, a műfüves pályáról ezt nem is kell elmondani – mind megvilágítva –, hát még a teremfocira, kosárlabdára és röplabdára berendezett óriási teremről. Most épül a hatezres lelátó, hogy azok a klubok is az előírt feltételek között játszhassanak, amelyeknek nincs megfelelő stadionjuk. Az öltözők – 6x2 – a velejáró zuhanyozóval, a wellnessközpont, a súlyzóterem, valamint három konferenciaterem. Hatvannégy kétágyas, automatikusan klimatizált szoba a négycsillagos szállóban, 150 főt befogadó étterem, kávézó és bár... Uraim, ezt látni kell, mert egyébként hiszi a piszi!
Mindez Szerémségben, tehát Vajdaságban!? Hogy engedhették ezt meg a Száván aluliak!?
Csak egy utóhang. Pont abban a pillanatban távoztam, amikor a Spartacus labdarúgói – akik itt voltak előkészületen – Belgrádba igyekeztek a Rad elleni meccsre. Ekkor meg Kurćubić edzőbe, egykori játékosomba „ütköztem”. Rég nem láttuk egymást, megölelve sikert kívántam neki. Sajnos, veszítettek.
Divat, bankszámla és egy orron verés
Akkor sem dobálnám ki öltönyeimet, ha fele ennyi éves lennék! Miért is kellene kidobálni? Hát a legújabb divatért.
A legjobb európai labdarúgóklubok párosításának sorsolásán a klubok vezetői, de van Nistelrooy is olyan zakóban jelent meg, mely most már az elfogadott standard – a férfiak valagát alig takaró kabátka. Évek óta jelennek meg ilyen „kinőtt” valamiben a divat emberei, és úgy látszik, elérték céljukat! Mi is volt a cél!? Újat a piacra dobni, a divatjamúlt darabokat kidobni. Tulajdonképpen mi is a divat? Az apósom – Mita Divljak, az Újvidéki Rádió alapítója, akit Kovács Jóska egykori bemondó szerint antennának neveztek kétméteres magassága miatt – mondta egyszer: „a nők és a férfiak egy nagy hordóba dobálják a divatjamúlt darabokat, és amikor a hordó megtelt, egyszerűen megfordítják, és íme, az ÚJ divat!
x x x
Egy jó házasság többet ér, mint bármilyen sporttehetség! Ezt én írtam le!??? Igen, mégpedig nagyon megfontoltan, mert a tények ezt mutatják! Persze a férfi, aki mégis csak része a házasságnak, nem lehet teljesen falábú! Akik ismerik a sportpiacot meg az én gondolatmenetemet, mely csak nagyon ritkán egyezik az elfogadottal, ki fogják találni, hogy David Beckhamról és Spice Girlről van szó. Ki másról! A Forbes legújabb kimutatása szerint ez a kiöregedett labdarúgó 50,6 millió dollárt keresett az elmúlt évben! Ronaldo követi 43,5, majd Messi 40,3 millióval.
Őket a 21 millió alattiak követik!!! El kell még mondani, hogy az angol középpályás 44 milliót a reklámoknak köszönhet, amiben nagy szerepet játszik énekesnő neje.
x x x
A piros-fehér vízilabdázók „szurkolói” megtámadták Szegeden Čedomir Jovanovićot, az LDP elnökét, nejét és barátait. Az egyiknek beverték az orrát, fejét és eltörték az állkapcsát.
Jovanović egyebek között ezt nyilatkozta: „Ezek az emberiség legalja... A támadók ölni tudtak volna, ha lett volna rá lehetőségük! Csak azért nem került sor erre, mert megvédtük magunkat. A rendőrség ismeri őket. A klub vezetőségének a meghívására tartózkodtak Szegeden.”
Érdekes lesz nyomon maradni, ugyan mit tesz az ország mindenhatója – Vučić!?
