A leglakonikusabb kérdés volna – milyenek is vagyunk? Ha végigkísérik elmefuttatásom, majd rájönnek...
Néhány előfeltételre fel kell hívnom a figyelmét mindenkinek, hogy: először is Szerbiában vagyunk. Másodszor a labda lábbal való kergetésérol van szó. (Mintha a többi labdajátékban nem volna az, amiről regélni fogok!) Harmadszor: mindennek van ára...ha van elég pénzed, minden a tiéd lehet! Negyedszer: az igazságszolgáltatást is emberek végzik, tehát a pénz beszél... a kutyák meg had csinálják a dolgukat...
Remélem, nem hiszik azt, hogy csak a legmagasabb profi ligában vesznek és adnak el pontokat. Ezúttal azonban éppen erre a ligára irányítom minden figyelmemet, mert meglehetősen érdekesen alakult minden az utóbbi fordulókban. Például a Novi Pazar, mely meccsenként egy gólt sem volt képes lőni, a 29. fordulóban négyet ragasztott be a Radnak, mely mindaddig nem kapott egy egész gólt sem átlagban... Nem mintha a gólkülönbség döntené el, hogy melyik klub esik ki a Szuperligából! Ugyanis a BSK, melyet mint az egyik belgrádi klub fiókcsapatát ismerjük, csak akkor menekülhet meg, ha megveri idegenben az OFK Beogradot, és ellenlábasai kikapnak! Kik is ezek?
Hát nem más, mint a Novi Pazar, mely politikailag minden szerb klubnak az idegeire megy! Tehát... A másik klub, mely a szakadék szélén van, de egy ponttal többje van, mint a BSK-nak, a kragujevaci Radnički, mely nagy meglepetésre megverte a Vojvodinát. Szerintem itt nem volt meglepetés a kupasikertelenség (hasonlóan a piros-fehérek rangadó vereségéhez), mert egyszerűen üresjáratban volt a gárda. Vagy esetleg másról is szó volt...
Tehát mit is kell nézni, hogy elkapja az ember a lopót?
A Radnički 1923 a Javor ellen, idegenben játszik, 30 pontja van, ha a BSK-t „átengedi” a Beograd, akkor a döntetlen nem elég! Tehát győznie kell. Hasonló helyzetben van a Novi Pazar is, mely Kúlán kell, hogy megoldja a hárompontos talányt, mert ha a BSK.... nekik sem elég a döntetlen. Nos, uraim, kinek van mersze, hogy egy-két ezrest tegyen arra, hogy minden marad úgy, ahogy ebben a pillanatban van a táblázaton!? Vagy a Jagodina már megoldotta a talányt, amikor a múlt fordulóban mint vendég
elhúzta a BSK nótáját.
De szeretnék ott lenni!
Az aki azt hiszi, hogy a Borussia–Bayern-meccsre vonatkozik a közcím, nagyon is téved. Egyébként is a tévén ma már jobban látja az ember a játékot, mint a lelátókon. De nem ez az ok, sem pedig a belépők szemtelenül magas ára, hanem egykori profi voltomból a kíváncsiságom nem a lelátókra, hanem az öltözőkbe irányít engem. Ott szeretnék a falon lenni, mint egy légy, hogy senki se lásson, senki se kérdezősködjön, hagynának élvezkedni...
Majd egy félszázadnyi edzősködésem alatt szinte sosem nyílt alkalmam, hogy végignézzem, hallgassam, mi is történik egy másik edző vezette nagy meccs előtt... Mit mondanak az edzők, hogy reagálnak a játékosok, azok, akik a kezdőcsapatban vannak, de talán méginkább, akik a padra kerültek...
Össze szerettem volna egykor vetni azt, amit én tettem, a nálam sikeresebbekével, a nemzetközileg is elismertekkel... Mindig éreztem, hogy ha ilyesmiről a legmagasabb edzői összejövetelen beszélnek, sosem mondják az egész igazságot, mindig szépítenek mindent, ehetővé, ihatóvá teszik a dolgokat. Először döbbentem rá 1977-ben – Angliában voltam az UEFA 7. technikai összejövetelén, mint a Jugoszláv Labdarúgóedzők Szövetségének az elnöke, ahol olyan nevek voltak, mint Erzo Bearzot, Guy Thys, Michel Hidalgo, Valentin Ivanov, Danny Blanchflower, Mezei György stb. Legnagyobb részük vizet prédikált... Nem azt akarom mondani, hogy mellébeszéltek, hanem inkább azt, hogy mindenki nagyon tudományosan akarta „rúgni a labdát”. Aztán egy-egy sör vagy whisky után sokkal jobb, és egészen más volt a „technikájuk”!
A későbbi években aztán leellenőrizhettem elméleteiket... a legnagyobb része még nagyjából sem tartotta saját vonalát! Voltak persze olyanok is, akik igenis hozzájárultak országuk labdarúgásának fejlődéséhez... Végeredményben az edzőnek nem feladata, hogy tanítsa is az edzéstant, és könyveket írjon. Ennek másik oldala, fele is igaz, nem mindenki tud edzeni, bármennyi könyve jelent meg...
Nos, ha lehetne, akkor a Borussia öltözőjével kezdeném. Nekem nagyon rokonszenves ez a Jürgen Klopp. Olyan dolgokat olvastam róla, melyeket tanítani kellene. Tulajdonképpen nagyon sok mindenben hasonlóan jártam el a csapataimmal, játékosaimmal! Egyáltalán nem csodálom, hogy sikeres, hogy nem akar „nagyobb” klubba menni. Ő csinált nagyot ebből a klubból, és a klub őbelőle! Ez a kettősség az, amiben én vakon hittem! Annak ellenére, hogy „tudom”, mit és hogyan csinál, szeretnék meggyőződni, hogy valóban így van-e, de akkor is fejet hajtok előtte, ha nem nyerik meg a döntőt.
A nagy öreget – aki még mindig kisöcsém lehetne – meg azért szeretném végighallgatni, mert egy olyan hihetetlen helyzetben van, amit egészen ritkán teremt még a sport is... Heynckes „darabja” inkább színházba való, mint a zöld gyepre! Érdekes volna látni, hallani, hogy miként birkózik meg a meccs drámai pillanataival... amikor csapatot hirdet, amikor kiküldi őket a pályára, amikor ünnepelnek, vagy búsulnak, amikor felemeli a kupát... vagy amikor, így vagy úgy, utolsó auf wiedersehent mond a srácoknak!
Nagyon sok mindent meg lehet tanulni az életben, de eljönnek azok a pillanatok, amikor kitör belőled a te valós éned és... és ne szégyelld el, ha sírva fakadsz...
Ezt tette ő is az utolsó bajnoki meccs után.
