Persze ezzel a címmel nem oldottam meg azt, hogy mi volt előbb, a tojás, vagy a tyúk, de talán nem is igaz az egész, mert egy-egy Abramovics (s a többi milliárdos) nem éppen arról ismert, hogy a fogukhoz vernek minden krajcárt. De egyébként is, ha ezek az egyedek tönkremennek, senki sem fog gyászolni, sőt a sok irigy táncba kezd. A legérdekesebb, hogy megbukott klubjaikat leginkább megveszik azok, akik évtizedek óta áhítoztak arra, hogy egyszer majd ők ülnek a tulaj páholyában. Persze ezek nagyon sokszor a szurkolók idegeire mennek, mert idegenek, mindenféle oroszok, közép keletiek, amerikaiak, meg a jó ég tudja, honnan érkeztek, mondjuk Angliába, Franciaországba...
De megnyitották nekik a kapukat, mert hozták a mentőövet, ezüstben vagy aranyban, dollárban, vagy euróban... már amiben tartják dúsgazdagságukat. S mivel fiskálisaik ismerik a befektetés országa minden törvényét, tudják, hogy mit lehet és mit nem tenni, hogy problémák nélkül üzleteljenek. Nos mivel éppen ez nincs meg ebben a kis országban, a következő évszázadban, higgyék el nekem, nem lesz egyetlen külföldi őrült milliomos, aki itt megvenné, mondjuk az egyik fővárosi klubot. Nem azért, mert tartozik valami „rongyos” 40-50 millió ezzel vagy azzal, hanem mert nem tudja senki, hogy mik is a szabályok, az ő jogaik, kötelezettségeik és egyéb.
Tehát nálunk nincs magánkézben levő klub!? Fenét nincs, mondjuk a Rad, a Donji Srem, a Banat, de talán bizonyos fokig a Vojvodina is, hisz az elhunyt Buturovićot a fia követte az elnöki székben, és tudni való, hogy az újvidéki klub az egyik, mely nem siránkozik mindennap egy kis alamizsnáért! Persze nem teljesen privát a klub, de... sokkal jobb a megoldása, mint a belgrádi nagyoknak. Érdekes, hogy Horvátországban a Dinamo már évek óta magánkézben van!
Valószínűnek tartom, hogy éppen ezért előzi meg bizniszben fényévre a belgrádi nagy klubokat!
Íme a bizonyíték – a számok nem hazudnak!
Időszak 2001–2005 2006–2009 2010–2013 Összes Átlag
Partizan 20,2 (4) 30,3 (7) 40 (8) 90,5 (19) 4,77
Piros fehérek 20,6 (5) 33 (12) 8,7 (4) 62,3 (21) 2,7
Vojvodina 2,5 (1) 6,2 (3) 10 (2) 18,7 (6) 1,87
Dinamo 49 (6) 44,2 (8) 35,5 (5) 128,2 (19) 6,75
A klubok nevei után a fent említett periódusban inkasszált euró milliók vannak kimutatva, zárójelben az eladott játékosok száma.
Például a Dinamo 44,2-t zsebelt be a játékosért 2006 és 2009 között. Érdekes, hogy a három nagy klub majdnem pontosan egyforma számú játékost adott el, de a Džajićék átlag 2,7 milliót kaptak fejenként a Partizan a 4,77 milliójával szemben, tehát majdnem a felét! A Dinamo pedig utcahosszal elhagyta a belgrádi klubokat átlag 6,75 millió bevételével fejenként. Mit jelent ez, vagy mi mást is jelenthet? Azt, hogy a Dinamo jobb játékosokat produkál, vagy jobban adja őket el?! Továbbá ügyesen vesz és még ügyesebben ad el... Vagy esetleg azt is, hogy jobb összeköttetései vannak a külföldi klubokkal, vagy lévén egy kézben, Mamić kezében minden, nem folyik a pénz sok felé, hanem csak az ő folyószámlájára!? Ahogy ebben a pillanatban állnak a dolgok, nagyon könnyen megtörténhet, hogy nem is lesz egy, vagy két egykori nagy klub, tehát nem kell azon sopánkodnunk, hogy rosszul üzletelnek!
Női szentháromság
Ahogy visszaértünk a székelyek földjéről, a vérnyomásom elkezdett velem játszani. Addig azt sem tudtam, hogy létezik valami más, mint 120/65, amit akkor mértek, amikor 2-3 évente
erőszakkal az orvossal szembeni székbe kényszerítettek. Nem mertem a nagy hőségben a Dunára járni a kutyámmal, hanem nagy „körültekintéssel” elkezdtem magamat sajnálni. Hála a teremtőnek, meg egy marok különféle színű orvosságnak, nem akkora már a fejem, mint egy busz... regisztráltam már a Duna észhez térését is, meg a sok idegent partjain... Különösen lenyűgöz a tömeg a két kikötő között. Tudja isten, hány nyelven beszélnek az emberek... az EXIT miatt minden másmilyen. Hála a jó égnek, egy maradt a régi – a görkorcsolyázó nők „tánca”! A szemtelenül magas, minden domborművel megáldott hölgyek róják a kilométereket... szinte érthetetlen könnyedséggel... valahogy úgy, mint ahogy az érett búzakalászt lengeti az esti szellő...isteni! Semmilyen tánc nem vetélkedhet ezzel. Bármennyire is egyenlők velük a férfiak technikailag magasságban, ritmusban – hiába – az nem az esti szellő se a búzakalász... egyszerűen csak sport!
x x x
Nem tudom, hogy lehetett-e Bartolira fogadni Wimbledonban!? Ha igen, akkor valaki nagyon gazdag lett! Egy ember azonban igenis fogadott Marionra, mégpedig a papa, az orvos Walter, aki otthagyta fogadóját, és edző lett, akkor, amikor a „kis csúnya kacsa” hatéves volt! A tata intelligenciamutatója nagyon magas, így talán nem is csoda, hogy a „gyerek” örökölte a 175-ös „beosztást”! Most a lapok Einsteinnel, Beethovennel, Gatesszel hasonlítják össze, jobban mondva, mindezeknek kevesebb volt az IQ-juk!
Nos ezért nyert volna Bartoli Wimbledonban? Szerintem nem, mert a papa IQ-ja döntött, amikor hatévesen elkezdte edzeni. Ebből eredhet az, hogy Szeles Károlynak talán még nagyobb volt az IQ-ja, mert Mónika nyert egy féltucat Grand Slamet. Szerencsémre abban az időben nem mérték nekünk edzőknek az intelligenciánkat, és nem kellett izgulni az eredményekért. Annyit azonban mégis megemlítek, hogy Léna unokámnak néhány számmal magasabb a „besorolása,” mint Bartolinak! Mondjam azt, hogy nem esik messze az alma a fájától!?
Szentté kellene avatni
Valahonnan előkerült Boškov könyve. Hetek óta keresem, mert kérte tőlem az egyik ismerős. Persze senki nem tudja, hogy hol volt. Ez már nálunk normális! Kinyitom ott, ahol egy
lapjelző van...nekem nincs ilyenem, tehát nem én vagyok a bűnös...de ugyan fontos-e megtalálni a tettest!? A 95. oldalon balról jobbra Vujke, Kovačević (a kapus) és Jelena, köztük a fekete kutya. Száz évvel ezelőtt készülhetett a fotó, mert Kovačevićtyel a minap találkoztam, és nagyon nehezen jár, mondtam is neki egy kis gúnnyal: hogy „ha elérem a te korodat, én is ilyen leszek!” Amire jót nevetett, és hozzátette: „Feri bá, maga semmit sem változott!”
Jelena, mint mindig, kedvesen mosolyog, nem tudhatta, hogy Vujke a hihetetlenül aktív hatvan év malmában rászalad az Alzheimerre... Majd tíz éve ápolja már párját... Én legalább tudom, hogy mit jelentenek ezek az évek, jómagam majdnem megfizettem életemmel... s nem is volt egészen két év. Ezt az asszonyt szenté kellene avatni!
HELYESBÍTÉS
Édesanyám, a Pista rám nézett!
Kisgyerekkoromban nem egyszer mentem haza a Tisza partról szepegve a fenti „fenyegetéstől”. A Cikó Pista egy fejjel nagyobb volt, és csakugyan nagyon csúnyán tudott nézni. Őszintén mondom, jobban szerettem volna, ha fenéken rúg, mint azt a nagyobb fiúkkal tette. Biztos, hogy meg is érdemeltem volna, mert nagyon fel volt vágva a nyelvem.
Valami hasonlóan érzem magam a napokban... szintén „Cikó Pistásan” néz rám a Gyergyói Hírlap! Joggal, mert egy másik lap szövegét, azt is felét feléből, rájuk ruháztam. A szerbiai vendégekből én csak a szerbet láttam. Valószínűnek tartom, hogy ez abból ered, hogy nálunk szinte mindig azt írják a szerb lapok, hogy a szerb Csaba ismét kiválóan úszott. Tehát kimarad az „iai”! S gyaur kutya természetem már akkor is úgy látja a dolgokat, ahogy a Pista rám nézett! Ezzel nem akarok kimagyarázkodni, mert amikor valami leíródott, a lap lehozta, nincs visszakozás. Jöhet a megérdemelt
fenéken rúgás, vagyis a nyilvános bocsánatkérés:
Kedves Gergely úr, nagyon sajnálom, hogy a fent említett elvakultságomban ilyen megengedhetetlen baklövést tettem. Eszem ágában sem volt, hogy valakit is megbántsak. Hogy egy magyar kisebbségi lapot olyan színben mutassak be, amilyet saját lapomnak sem szeretnék másoktól.
Őszinte bocsánatot kérek az olvasóktól, a szerkesztőségtől és Öntől, a Gyergyói Hírlap főszerkesztőjétől.
