Nem hagyhatom szó nélkül a Vojvodina–Honvéd nemzetközi kupameccseket. Olyan csoportban kerültek egymás ellen, ahol a velem egy húron pendült félig, vagy nagyon sokszor teljesen érdektelen, egykori futballőrült a rengeteg klubból talán 12–14 nevet ismer fel! Nos talán éppen ezért volt sláger a Vojvodina–Honvéd-meccs. Persze a nemzetközi porondon a budapesti csapat a jobban ismert, de nem teljesen ismeretlen a Vojvodina sem. Aki végignézte a két találkozót – engem ne vegyenek ezek közé, bevallom, hogy nagyon kevés meccset nézek végig... egy bizonyos idő után „tudom, hogy mi fog történni” és szörfölök „a tv nemzetközi vizein”.
Ebből kifolyólag nem hinném, hogy láttam kilencven percet a két meccsből, de ez is elég volt, nagyon. Lehetséges, hogy még mindig él bennem az ellenkezés mindennel szemben, ami piros-fehér... Pedig voltam én 3-4 évet náluk is, igaz csak másod, vagy erőnléti edző... voltak azonban periódusok, amikor a főnökök fent ültek a páholyban a színes bőrű meg dolgozott... és én még így is szerettem, amit csináltam... S szerettem látni azt is, amit a Vojvodina összefutballozott a két meccsen. Hihetetlen, hogy mennyit változtatott a játékon az új edző! Jó vásárt csinált vele az ifjú Kankan.
A Honvédból csak a név maradt! Micsoda csapat volt az egykor. Belgrádban láttam őket először „száz évvel” ezelőtt! Akkora volt a közönség, hogy a futópályán ültünk több ezren... S lám semmi sem történt, egyetlen egyszer sem kellett a játékvezetőknek, vagy a rendezőknek közbelépni valami probléma miatt! Boškovot a Partizan vezetősége meghívta erősítésnek. A legnagyobb meglepetésemre, nem védőt játszott, mint az a Vojvodinában és a válogatottban is tette, hanem ő volt az, akinek ki kellett zárnia a játékból Kocsit! Szinte mindenki azon a véleményen volt, hogy Vujke képtelen lesz semlegesíteni a világ egyik legjobb fejelő játékosát. Nem volt igazunk! S ami a legérdekesebb, a Partizan hatalmas légi tusában jobb volt és a végén győzött is!
Micsoda nevek voltak abban az időben mindkét ország hadseregének csapatában! A legnagyobb részük válogatott volt! Könnyű volt nekik, mert ha valakit meg akartak kaparintani, egyszerűen behívták katonának. Ebből a szempontból hála a jó égnek ilyen nemű játékos „vásárlás” ma már nem létezik. Ma pénzért veszik a játékosokat, betyár nagy pénzért kapsz csak valamire való focistát.
Puskás is megirigyelte volna!
Na ezt aztán nem hiszem, hogy valaki is várta volna hat-hét nappal ezelőtt, mármint hogy Európa-bajnok lesz a szerb ifi csapat! De az lett. Persze most egy darabig nem szabad felütni a belgrádi lapokat, mert az ember megcsömörlik a túlzásoktól. Minden esetre nagy haditett volt, mert legalább hat a nyolc csapatból jobbnak látszott, mint az új Európa-bajnok! Na de éppen ezért érdekes a futball... egy-egy apró kis dolog, egy véletlen el tudja dönteni a meccs sorsát, tehát a döntő is ezek közé tartozik! Szó se róla hogy „valami véletlen” hozta a sikert a szerb csapatnak. Valószínűnek tartom, hogy a szurkolók átlaga Luković gólját tartja a döntő pillanatnak, ami részben igaz is, de?! A labdát tálcán kapta s az üresen hagyott kapuba rúgta! S mi ebben a probléma! Hát az kedves olvasók, hogy mielőtt Mitrović „megrágva” a labdát Luković elé tette volna, valami egészen zseniális megoldással hagyta faképnél a francia védőt! Ilyet leginkább Puskástól láttunk azokban a szép időkben, amikor a Honvédban, a magyar válogatottban vagy a Realban „szelídítette meg a favágó, ölni akaró védőket”. Mitrović kikeveredett egészen közel az alapvonalhoz, egy nagy lendülettel beadást mutatott, amire a francia becsúszott, a szerb okosan visszahúzta a „tököt” (ez volt Puskás egyik kedveskedő foci kifejezése!) és betálalta Luković elé! Ha nincs ez a nagy és sikeres lövőcsel, még mindig 0:0 az eredmény!
Ez az egyetlen szép az itteni labdarúgásban... nemcsak nemzetközi porondon, ahol csődöt mondott mindhárom klubunk, de nem ezekkel a meccsekkel kapcsolatos, amiről egy-két gondolatot szeretnék leírni. Kezdeném azzal, hogy nem egészen könnyű választ adni arra a zseniális kérdésre, hogy mi is volt előbb a tyúk, vagy a tojás!?
Akit érdekel a hazai labdarúgás, biztosan tudja, hogy a Hajduk anyagi gondok miatt kilépett a Szuperligából és a következő bajnokságban két osztállyal alacsonyabb fokozatban játszhat! Nagyon nagy adósságról van szó, majdnem két és fél millió euróról, ami a stadion építéseséből származik... ott valahol a kilencvenes évek elején. Csődeljárást indítottak ellenük, melyet egy normális államban mintegy 20 évvel ezelőtt kellett volna... A legérdekesebb az egészben, hogy a stadion senkié! És ez a senki nem hajlandó fizetni! Punktum! Persze köztudomású, hogy a belgrádi nagy klubok legalább hússzer ennyivel tartoznak, de őket az adó és egyéb adósságok behajtásától a legmagasabb posztokon lévő politikusok védik körömszakadtáig. S ez nem fog megváltozni legalábbis a következő választásokig!
Nos ennek a kb. százmilliós adóssági hercehurcának van egy érdekes mellékzengése is. Itt jelentkezik a tyúk és a tojás meglehetősen furcsa elsőségi „versenye”. Mivel nincs többé Hajduk, ki jön helyette!? Majdnem normális, hogy a harmadik helyezett az I. ligából! Néven szólítva a Voždovac. Erre megszólaltak a szerb provincia Belgrád-ellenes harsonái: „Ismét a kettes számú villamos bajnokságot nézünk majd!?!'” Ugyanis ha ez a klub feljut, akkor hat klub lesz a fővárosból, és ebből négynek nincs több mint pár száz nézője. A Voždovacnak azonban van egy szenzációs új stadionja, az egyetlen, amely megfelel minden tekintetben a mai feltételeknek! Nem így például az OFK Beograd, de a Čukarički, de még a két nagyot meg sem említettem... A plebsz a szerbiai nagyobb városok csapataiból szeretnének valakit bent látni a ligában, ami nem is természetellenes, de... Érdekes lesz kivárni, hogy a szövetség a tyúkot vagy a tojást választja?
