Mi a Zacsekpetivel már uopste nem ácsingózunk a londoni mosogatói állásra, minek, amikor csak tizenhárom év után kapnánk meg az ottani kedvezményeket? Addigra meg úgyis beleunnánk a csetres mosogatásba, és totál elmenne a kedvünk a szigetországi mennyországtól.
– Igazatok is van, Tepisti – helyesele amama. – Én mindig azt hittem, hogy az angolok gentlemenek, és nem feltételeztem róluk, hogy ennyire barátságtalanok a külföldi munkavállalókkal szemben. Meg hogy olyan smucigok, hogy irigylik tőlük a gyerekpótlékot meg a többi juttatást.
– Ne ítélkezz elhamarkodottan, Tematild – inté őt atata. – Mert neked se tetszene, ha mondjuk, a szomszédba beköltözne egy migráns afgán család a tíz csemetéjével, ami sajnos, még előfordulhat, és azonnal ugyanolyan kedvezményeket követelne magának, mint amilyeneket te élvezel, például a mi egészségügyünkben. Az angoloknak se tetszik, ha a külföldiek, akik számukra szintén migránsok, rögtön igényt támasztanak a szociális juttatásokra, például a gyermekpótlékra, mert azért ők dolgoztak meg.
– Jaj, csak az egészségügyünket ne emlegesse, Gyula zomzéd! – tiltakoza a Zacsek. – Az anyósom tudna mesélni magának, hogy milyen kálváriával járt, amíg megkapta a gyógytornakezelést a derekára. Pedig nem is migráns, és szintén megdolgozott ezért a szolgáltatásért.
– Talán megfázott a kedves anyósa ebben a változékony, bolond időben, attól sajog a dereka? – érdeklőde amama. – Én is meghűltem a múltkor a tavaszi kabátban.
– Dehogy a változékony idő a ludas az anyósomnál, hanem az évek, zomzédasszony – legyinte a Zacsek. – De jól megszenvedte, szegény, mire eljutott a masszírozásig! Először az általános orvosnál kellett sorban állnia a szakorvosi beutalóért, utána pedig a klinikán ácsorgott a sorszámért reggel héttől délig, sajgó derékkal, de csak három hét utánra kapott terminust. Azután az ortopéd szakorvosnál töltött egy teljes napot a váróteremben, miközben majd leszakadt a dereka! A doki öt perc alatt megvizsgálta, majd átutalta a gyógyfürdői kollégához, akihez azonban csak úgy juthatott el, hogy ismét fél napot várakozott sorszámért. Ott megint csak három hét után került sorra. És amikor már azt hitte, hogy vége a kálváriának, és megkapja a kezelést, kiderült, hogy a terapeutánál csak a következő hónapban van szabad terminus. Nagyjából három hónap telt el, mire megmasszírozták a derekát! Mit mondjak magának, addigra már el is múlt a nyavalyája.
– Úszni kell vele, az jó a deréknak – okoskoda amama. – Miért nem viszi el a kedves anyósát gyógyfürdőbe?
– Minek, nem tud úszni.
Két férfi beszélget:
– Te, nem tudod, hogy kell egy nőt megtanítani úszni?
– Dehogynem! Lágyan átfogod a derekát, a kezed átcsúsztatod a melle alatt, aztán sétálsz vele a vízben, miközben a karodon fekszik.
– Jaj, ne hülyéskedj már! Az anyósomról van szó.
– Ja, akkor csak egyszerűen belököd a medencébe, és kész!
Ámde atata szerint a Zacseknek inkább örülnie kellene, hogy meggyógyult az anyósa, és nem panaszkodni. Mert a sorszámos ügykezelés és a több hónapos várakozás hozzátartozik a mi sajátos balkáni gyógymódunkhoz, és egyes esetekben még hatásos is. De hamarosan javulni fog a helyzet, legalábbis ezt ígéri a kormánypárt!
– Én nagyon bizakodok, Gyula zomzéd, hogy így lesz – bólogata a Zacsek. – Mert én is hallgatom a szívet-lelket melengető kampánybeszédeket, és már nagyon várom, hogy beköszöntsön a reneszánsz.
– Miféle reneszánsz? Kissé mintha eltévelyedett volna az időben, nem gondolja, Zacsek? Amennyire én tudom, a reneszánsz, ami magyarul újjászületést jelent, az újkori történelem hajnalán, a tizenötödik században ment végbe, és a sötét középkor végét jelezte.
– Az lehet, de nálunk, úgy látszik, csak most kezdődik. Legalábbis a Vucsics ezt állította abban a beszédében, amit egy újvidéki beruházás, egy leendő autóalkatrészt gyártó üzem létesítése kapcsán mondott. Szó szerint azt ígérte, hogy ezzel a brit beruházással beköszönt a reneszánsz Újvidéken és Vajdaságban! Biztosan úgy gondolja, hogy amíg nem ők vannak hatalmon a tartományban, addig nincs újjászületés, addig itt középkor van, és ha ők ülnek be a bársonyszékekbe, az már a reneszánsz! Még azt is mondta, hogy ez lesz a legnagyobb beruházás Vajdaságban az elmúlt harminc évben, hiszen két év múlva kétezer munkanélküli jut majd itt keresethez. És mindezt olyan átszellemülten mondta, mintha nem egy alkatrészgyártó üzemrészlegről, hanem egy igazi autógyár építéséről lenne szó. Én meg csak úgy röpdöstem a boldogságtól, amíg hallgattam!
– Milyen szép távlatok a fiatalok számára! – lelkendeze amama. – Mindjárt szólok a Takácséknak, hogy jelentkezzenek, mert a nagyfiuk már évek óta nem talál állást.
– Felesleges sietni a jelentkezéssel, zomzédasszony. Az egész ügy még csak a szerződéskötésnél tart, és nagy kérdés, hogy egyáltalán lesz-e belőle valami. A leendő gyárcsarnokot, ahol a szónoklat elhangzott, még ki se takarították rendesen, a tévéfelvételen is látszott, hogy a sarokban még ott áll a törmelék, amit a korábbi üzemeltető hagyott maga után. Az egész csak szemfényvesztés volt, a naiv vajdasági választók megtévesztésére.
Egy pasas eltéved a hőlégballonjával, lenn a földön meglát egy férfit, lejjebb ereszkedik, és odakiált.
– Elnézést, tudna nekem segíteni? Azt sem tudom, hogy hol vagyok, merre haladjak. Megígértem a barátomnak, hogy felkeresem, de félek, hogy nem jutok el hozzá.
A férfi a földön így felel:
– Ön az északi szélesség 40. és 41., illetve a nyugati hosszúság 59. és 60. foka között van.
– Maga biztosan földrajztanár – mondja a hőlégballonos.
– Igen, az vagyok. Honnan tudta?
– Onnan, hogy tudományos választ adott, de ebből én nem tudok eligazodni. Őszintén szólva nem sokat segített nekem, inkább csak feltartott.
– Maga pedig szerintem politikus.
– Eltalálta! De miből jött rá?
– Abból, hogy azt se tudja, hogy hol van, és hová tart. Jelenlegi pozíciójába a kedvező széljárás sodorta, és a maga alatt lévő emberektől várja, hogy megoldják az Ön problémáit. Könnyelmű ígéreteket tesz, amelyeket nem képes betartani, és közben másokat tesz felelőssé, amiért tévelyeg!
PISTIKE, ácsingózó migráns és újjászületett nagyfiú
