Atata dolga a bevásárlás, amihez hosszú listát szokott kapni amamától, mert amilyen zórakozott, mindig valamit elfelejt, hol a tejet, hol a kenyeret.
– Ásványvizet ne hozzál, Tegyula, mert mostantól kizárólag csapvizet fogunk inni. Nemcsak olcsóbb, hanem még gyógyító ereje is van. Lehet, hogy a te gyomrodnak is jót tesz, nem leszel annyira ideges.
– Honnan szeded ezt a butaságot, Tematild, hogy a csapvíz gyógyít, és elmúlik tőle a gyomorbaj? – csodálkoza atata.
– Mindenki azt meséli a piacon, hogy amióta megszentelték a vízműveket, gyógyító szenteltvíz folyik a csapból. Állítólag már vannak, akik kigyógyultak a nyavalyájukból, például a krónikus hasfájásból. De azt mondják, hogy hajhullásra is jó, egy kopasz férfinak például kinőtt tőle a haja, és azóta lófarok frizurát visel.
– Matild, ne beszélj zöldségeket! Nem vagyunk talán a sötét középkorban, hogy ilyen állítólagos csodák történjenek. Bár ezekkel a dicső újvidéki városatyákkal néha tényleg az az érzésem, mintha visszamentünk volna néhány évszázadot. Micsoda ostoba ötlet, hogy most, a 21. században pópát hívnak a fogyasztók pénzén fenntartott vízművekbe, és megszenteltetik vele a berendezéseket meg a tartályokban levő vizet! Inkább arra ügyelnének, hogy jobban szűrjék az ivóvizünket.
– Ne háborogjon, Gyula zomzéd, mert maga is jól jár a szenteléssel, amivel tulajdonképpen a gonoszt űzték el a vízvezetékből – kuncoga a Zacsek. – Olvasta, hogy mit mondott a pópa, aki megáldotta a tartályokat? Hogy ezzel az összes fogyasztóra átszáll az áldás, valószínűleg felekezetre való tekintet nélkül. Így maga sem fog megrontott vizet inni. Azt ugyan nem mondta, hogy ettől a víz minősége is javul, de én hiszem, hogy mostantól a vízvezetékcsövek se fognak rozsdásodni, mert szenteltvíz folyik bennük.
– És mit gondol, Zacsek zomzéd, a bojlert is kímélni fogja? – érdeklőde amama. – Ugyanis egy vagyonba került tavaly, amikor le kellett cserélnünk, pedig csak ötéves volt.
– Én gondolom, hogy a bojlernak is használ az áldás, zomzédasszony. Sőt, még egyéb hasznuk is lesz: például néhány flaskával elküldhetnek a vidéki rokonaiknak. Maguk is elkérhetnek érte nyolcvan dinárt, mint az a leleményes üzletember, aki már hirdeti az újvidéki csodavizet!
– Ne vicceljen, Zacsek. Szerintem inkább az fog történni, hogy megemelik a számlát, és velünk fizettetik meg az ördögűző szertartást és azt a dínomdánomot, amit utána rendeztek a megjelent városatyáknak. A csevapcsicsát meg a leszkováci mutykalicát.
– Az még hagyján – legyinte a Zacsek. – Csak el ne terjedjen a divat. Mert akkor legközelebb a villanytelepen és a gázművekben lesz szentelés, sőt a köztisztasági vállalatba is meghívhatják a pópákat, hogy szenteljék meg a kukákat.
A székelyeknek nincs olyan szerencséjük, mint nekünk, hogy nyakra-főre szenteltvizet igyanak, ami távol tartja a gonoszt. Az öreg Áron bácsi ezért minden este imádkozik lefekvés előtt.
A felesége már nagyon unja a mindennapi ájtatoskodást, jobban szeretné, ha vele foglalkozna a férje.
– Apjok, miért nem foglalsz engemet is az imáidba?
– Hát már hogyne foglalnálak, drágám? Éppen az előbb imádkoztam, hogy szabadíts meg a gonosztól!
A Nikolics Tómó pedig azt szeretné, ha a veszélyes repülőktől szabadítanák meg.
– Milyen messze van innen az a híres Bajcsetina, Tegyula?
– Miért érdekel ez téged, Tematild?
– Azért, mert ha nincs nagyon messze, akkor én is befizetnék egy légi kirándulásra. Szeretném látni madártávlatból a Tómó birtokát, ahol azt a sokat emlegetett házi pálinkáját főzi. Hallom, hogy nagy az érdeklődés.
– Vaklárma az egész! – legyinte atata. – Szó sincs arról, hogy egyes ügynökségek repülőkirándulásokat szerveznek az elnök vidéki háza fölé, ahogyan a tanácsadója állította, amikor a napokban riadóztatta a közvéleményt. Kiderült, hogy közönséges mezőgazdasági gépek húztak el néhányszor a vidék felett, de nem azért, hogy a pilóták belessenek az elnök udvarába, hanem hogy oltóanyagot tartalmazó húspogácsákat szórjanak az arra kószáló rókáknak veszettség ellen. Ezt fújta fel az elnöki tanácsadó, és még párhuzamot is vont Amerikával meg Oroszországgal, hogy ott milyen szigorú az ellenőrzés, és nem fordulhat elő, hogy egy kisgép az államfői rezidencia fölé repüljön.
– Lehet, hogy azért nem repülnek, Tegyula, mert ott nincsenek veszett rókák, mint nálunk – okoskoda amama.
– Inkább azt mondanám, hogy nincsenek ilyen túlokos tanácsadók, mint eme jeles funkci, akik bolhából elefántot csinálnak. És akik folyton hadakoznak valakikkel, hol a tájkunokkal, hol az újságírókkal, akik állítólag le akarják járatni az elnököt. Pedig nem csinálnak mást, mint megírják a vele történt vicces eseteket.
Jaés a Nikolics tanácsadója sétál a bajcsetinai határban, és meglát egy birkanyájat. Odamegy a pásztorhoz, megszólítja:
– Fogadjunk, hogy eltalálom, hogy hány birka van a nyájadban! De ha eltalálom, egyet elvihetek közülük?
– Áll a fogadás – bólint a pásztor.
Mire a másik azonnal kivágja: – 235!
– Így van, állom a szavam, vigyél el egy állatot.
A férfi magához ragad egyet, és elindul. A pásztor utánakiált:
– Hé, várjál, koma! Én is kitalálom, hogy mi a te foglalkozásod. Ha eltalálom, nem kapsz semmit.
– Rendben.
– Fantasztikus! De hogy találtad ki?
– Előbb tedd le a pulikutyámat, és akkor megmondom.
PISTIKE, ájtatos vízfogyasztó és leselkedő pilóta
