MagyarZó Pistike messéi

Amama szerint már a politikusok is úgy veszekednek, mint a szomszéd Kubicsákék, akiknél mindig áll a bál. Hol a férj kergeti a kikapós feleségét nagykéssel, hol meg az asszony dobálja ki az ura holmiját az ablakon, mert már megint részegen jött haza. A szomszédoknak nem is kell színházba menni, ingyen van a szórakozás.

– Mi közük a politikusoknak a Kubicsákékhoz, Tematild? – csodálkoza atata. – Kit fenyegettek közülük nagykéssel?

– Például a Dacsics Ivicát meg a hirtelen szőke Zoranát. El tudom képzelni, hogy milyen rossz érzés fogja el őket, ha bemennek a konyhába, és meglátják a nagyfazekat.

– Milyen badarságokat hordasz itt össze, Tematild? Hogy jönnek ide a fazekak?

– Úgy, Tegyula, hogy megjósolták a sötét jövőjüket. Azt, hogy fazékban fogják végezni. Borzasztó még bele is gondolni!

– Matild, már megint összekevered a dolgokat! Nem arról volt szó, hogy ők kerülnek a fazékba, nem élünk talán kannibálok között vagy az iszlamisták birodalmában. Nikolics elnök csak egy népi szólást idézet arról, hogy amelyik kakas először kukorékol, az fazékban szokta végezni. Vagyis így akart üzenni az őt minduntalan bíráló két politikusnak, hogy ne ácsingózzanak az elnöki posztra időnap előtt, mert neki nincs szándékában azt feladni, ők viszont megüthetik a bokájukat.

– Mi lesz itt két év múlva, amikor jönnek a választások, ha már most így marakodnak – jelentkeze a Zacsek. – Pedig a Zorana csak annyit mondott, hogy egy kicsivel több energiát várna el az elnöktől, nagyobb segítséget a kormány munkájához. Amire úgy felszisszentek az elnök tanácsadói, mintha kígyó csípte volna meg őket.

– Maga is felszisszent volna, Zacsek zomzéd, ha a felesége azt vágná a fejéhez, hogy soha se segít neki takarítani – kontráza amama. – Én legalábbis azt látom a híradóban, hogy igenis sokat dolgozik az elnök. Hol külföldi vendégeket fogad, hol kitüntetéseket osztogat, hol a parádét vezényli. És olyan szolgálatkész, hogy Putyinra még a kabátot is feladta!

– Nem az a lényeg, hogy kire adja fel a kabátot, Tematild – világosítá fel őt a bölcs fater. – Hanem az, hogy nem képes érvényesíteni az akaratát, és hogy mind jobban kiütköznek az ellentétek közte és Vucsics között. Az egyik továbbra is Putyinék felé húz, a másik meg inkább az unió felé kacsingat. Az egyiknek az orosz testvér a példaképe, a másiknak meg, mondjuk, Németország. Hiába fogadkoznak, hogy a barátságuk örök és megbonthatatlan, de hát az ő esetükben is beigazolódik a régi mondás, hogy a politikában nincs örök barátság.

– Nem jól mondod, Tegyula. Nem Németország, hanem Finnország a példakép. Nekem nagyon tetszett, amikor Vucsics a héten kijelentette, hogy Szerbia Finnországra szeretne hasonlítani. Mert én is azt szeretném, ha rájuk hasonlítanánk. Még majd egyszer nekünk is lesz Ikea-bútorunk meg -szaunánk!

– Kötve hiszem, zomzédasszony, hogy azt megérjük – jegyzé meg a pesszimista Zacsek. – És nemcsak azért, mert nincs ezer tavunk, mint a finneknek, hanem mert annyit is kellene dolgoznunk, mint a szorgos északiaknak. Ráadásul úgy kellene tűrnünk a hideget, mint eme edzett távoli rokonainknak.

Mert milyenek is finnek?

Plusz 15 foknál Spanyolországban az emberek téli kabátot és kesztyűt húznak, a finnek kifekszenek napozni.

Plusz 10 foknál a vacogó britek bekapcsolják a központi fűtést, a finnek virágokat ültetnek a kertben.

Nulla foknál a kaliforniaiakat a fagyhalál kerülgeti, a finnek hosszú ujjú pólót vesznek fel.

Mínusz 10 foknál Párizsban bezárnak az iskolák, a finnek sorban állnak fagylaltért.

Mínusz 20 foknál Olaszországban leállnak az autók, a finnek még egy utolsó roston sütést rendeznek a tél beállta előtt.

Mínusz 30 foknál a didergő jegesmedvéket mentik az Északi-sarkvidéken, a finnek befűtenek a szaunában.

Mínusz 50 foknál befagy a pokol. A finnek csak ennyit mondanak: Mit szólsz, Hakkinen, ma mintha kissé hűvösebb lenne az idő!

Ámde nálunk eddig olyan enyhe volt a tél, hogy a finnek nyugodtan rövidnadrágban is járhatnának. Atata meg dörzsöli a kezét, hogy a fele tűzifa még megvan, és a jövő szezonra kevesebbet kell majd vennie.

– Ne örvendezz, Tegyula, mert a február még megmutathatja a fogát – aggóda amama. – Emlékezz csak vissza, hogy mekkora hóvihar volt tavaly ezekben a napokban, amikor a Vucsicsnak kellett személyesen mentenie az utasokat a Feketicsnél elakadt autókból. Abban a kegyetlen zimankóban sapka meg sál nélkül a karjaiban vitte azt a szegény albán gyerkőcöt a helikopterhez, miközben derékig süppedt a méteres hóbuckába. Nem is tudom, mi lett volna velük, ha a kormányfő nem ennyire önfeláldozó! Biztosan jól meg is fázott.

– Én inkább a szegény tévéseket sajnálom, Tematild – bólogata atata. – Akiket azért vezényeltek ki, hogy felvegyék a kormányfő hőstettét, hogy sugározhassák a tévéhíradóban. Mert neki fontosabb dolga is lett volna, mint hogy hősködjön a hóviharban. Ez olyan, mintha a Merkel asszony hólapátot ragadott volna, hogy elhányja a havat a berlini kormánypalota elöl.