Mostanában annyi zörnyű dolog történik a világban, hogy a híradóban több vér folyik, mint a legvadabb hollywoodi krimikben! A zőseim már csak idegcsillapítóval tudják végignézni.
– Micsoda időket élünk, Tegyula! – sopánkoda amama. – Hol az iszlámisták fejezik le a szerencsétlen túszaikat, hogy vörös lesz a vértől tenger, hol meg az ukránok ágyúzzák szét a szomszéd város lakóházait meg kórházait. Nem is tudom, miért nem teszik ki a híradó előtt a figyelmeztetést, hogy kiskorúaknak nem ajánlott, mint a felnőtt filmeknél.
– Sajnos, ez a való világ és nem azok az érzelgős filmek, amelyeket te szoktál nézni, Tematild – szóla atata. – És amelyekben a szegény lányok férjhez mennek a fehér Mercédeszen érkező milliomoshoz. Nem szabad szemet hunynunk a borzalmak előtt sem.
– Nekünk még szerencsénk van, hálistennek – sóhajta megkönnyebbülten amama. – Boldogok lehetünk, hogy ilyen rendezett jóléti államban élhetünk!
– Honnan szeded ezt a marhaságot, Tematild, hogy nálunk Kánaán van?! – háborga atata.
– Nem én szedem, Tegyula, hanem a feketeinges Vulin miniszter állítja. Megmagyarázta, hogy miért távoznak tömegesen az albánok Koszovóból. Azért, mert Koszovó nem egy rendezett jóléti ország. Mert az olyanból nem szöknek az emberek.
– Egyáltalán nem csodálkoznék, ha eme bölcs kijelentés után az albánok visszafordulnának a zöldhatárról, és nálunk kérnének menedéket – jelentkeze a Zacsek. – Ha már itt olyan jól megy az embereknek, hogy lesajnálhatjuk Koszovót. Csak azt felejtette el megemlíteni a dicső JUL-os káder, hogy Szerbiából tavaly 32 ezren menekültek el, mégpedig annak a kormánynak köszönhetően, amelynek ő is tagja. Inkább a statisztikával foglalkozna, mint hogy a divatlapokat bújja!
– Miből gondolja, Zacsek, hogy ez a komoly tárcavezető, akit a szociális ügyekkel bíztak meg, és aki úton, útfélen dicsőíti a kormányt, magánemberként divatozik?
– Onnan, hogy egy vagyont költ az öltözködésére. Ha meglátom, nekem rögtön a szicíliai maffiavezérek jutnak az eszembe. Olvastam a divatszakértők nyilatkozatát, hogy a rajta levő fekete Armani öltöny a hozzáillő fekete inggel, nyakkendővel és cipővel csekélyke négyezer euróba kerül a belgrádi butikban, annyiba, amennyi nálunk egy melós évi átlagkeresete. És akkor ő intézi a szociális helyzetünket, és sózza az agyunkat, hogy milyen jól élünk!
Egy olasz maffiózó a halálos ágyán fekszik, és magához inti kedvenc unokaöccsét:
– Édes fiam, rád hagyom a 38-as revolveremet, hogy soha ne felejts el.
– De bácsikám – feleli a fiú –, én nem szeretem a fegyvereket. Nem lehetne enyém inkább a Rolex órád?
– Hallgass, fiam, és jól figyelj rám. Egyszer majd menő üzletember vagy miniszter leszel, lesz egy nagy házad, szép feleséged, és gyerekeid. És egy szép napon, mikor hazamész a munkából, ott találod az asszonyt egy másik pasival az ágyban… Mit teszel majd akkor? Előrántod a Rolexet, és azt mondod: „Uram, lejárt az idő!”?
Amamának nem tetszik, hogy atatáék folyton kritizálják a kormányt.
– Lehet, hogy nem mindenben sikeresek, Tegyula, de azt el kell ismernetek, hogy most például megmentették a szendrői acélműveket. Ezt írja az újság. Megakadályozták, hogy a szerb nehézipar büszkesége a cudar amerikai gyarmatosítók karmaiba kerüljön.
– Matild! Csak a kormánypropaganda állít ilyen badarságot, az igazság az, hogy nem sikerült elsózniuk az amerikai Esmark cégnek eme félresikerült szocialista nagyüzemet, amely sokkal több veszteséget gyárt, mint acélt. Nekünk, adófizetőknek évente tízmilliárd dinárunkba kerül a fenntartása. Az amerikaiak megvették volna, de nem voltak hajlandóak garantálni, hogy mind az ötezer dolgozót megtartják. Mert szerintük csak ezerötszázra van szükség.
– Furcsa, hogy abban a rohadt kapitalista világban negyedannyi főnökre meg főnök helyettesre van szükség, mint nálunk – csodálkoza a Zacsek. – És valahogy kávéfőzőnők meg irodai lebzselők nélkül is tudnak acélt termelni. És akkor ide jönnek hozzánk, és nem tetszik nekik a miniszterelnökünk makacskodása, hogy igenis mind az ötezer melóst fizessék!
– Hja, Zacsek, maga is makacskodna, ha azt akarná, hogy újra megválasszák. Mit gondol, hány szavazatot kapna a haladópárt legközelebb Smederevóban, ha elbocsátanának háromezer ötszáz munkást? Könnyű az amerikaiaknak, akik csak a saját nyereségüket nézik, és nem tudják felfogni ezeket a balkáni sajátosságokat.
Egy amerikai piackutató találkozik a balkáni halásszal, aki éppen a halászatból érkezik haza. Kérdi tőle: miért jött haza ilyen korán? A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról.
– Jó, és mivel tölti a szabad idejét?
– Játszom a gyerekeimmel, délután lepihenek, este elmegyek a kocsmába szórakozni a barátaimmal.
– Nézze – vág közbe az idegen – én szakember vagyok, azt tanácsolnám magának, hogy hosszabb ideig halásszon, akkor több halat fog. Azt eladja, lesz pénze, amiből vesz egy nagyobb csónakot. Így még több halat tud fogni, és még több lesz a pénze. Azután beszerez egy egész halászflottát, és nyit egy halfeldolgozó üzemet. A kereskedők eladják a termékeit, annyi pénze lesz, hogy nem is kell már dolgoznia!
– És azután? – kérdi a halász.
– Azután csak szórakozásból horgászgat, játszhat a gyerekekkel, este pedig beülhet a kocsmába a barátaival.
– Na látja, én már most is így élek, akkor meg minek ez a nagy strapa?
PISTIKE, makacs halász és divatozó káder