A zőseim már megint összezördültek a május elseje miatt, mert amama mindenáron kirándulni akar, atata pedig inkább egy nyugodt, hosszú vakációra vágyik, de csak a kertünkben, rostonsülttel, zöldhagymával és behűtött seritallal.
-Pedig milyen szép lenne, Tegyula, ha kiruccannánk a kamanci parkba, mint a régi szoci időkben! Emlékszel, a szindikát ingyen szállította az öntudatos önigazgatókat a zöldbe, ahol csevapcsicsa illata terjengett, szólt a zene, te pedig illatos mezei virágot szedtél nekem. Mindenki boldog volt, az emberek táncoltak és énekeltek. Nem úgy, mint most, amikor mindenki búval bélelt.
-Hagyd már ezt az idejétmúlta, unalmas romantikát, Tematild! – inté őt atata. –Még az hiányzik, hogy összeszedjünk néhány vérszívó kullancsot! Tele van velük az erdő.
-Mindig találsz valamilyen kifogást, Tegyula, hogy ne menjünk kirándulni. Én éppen nagyon hiányolom azokat a régi szép majálisokat!
-Csak nem a felvonulást, a zászlóerdőt meg az elvtársak ünnepi beszédeit hiányolod? Vagy azokat a transzparenseket, amelyek a proletárok egyesülését és az átkos, kizsákmányoló tőkések vesztét hirdették? Meg azt, hogy holnapra Amerikában is a szocializmust fogják építeni. Hol vannak már azok az idők? Hol vannak azok a harcias proletárok, akik nyolc óra munkát, nyolc óra pihenést, nyolc óra szórakozást követeltek? Megváltozott a világ, Tematild, és ma már egészen más szellemben ünnepeljük május elsejét is. Ez most már nem önkényuralmi május elseje, hanem polgári május elseje. Remélem, átérzed a különbséget!
-Mennyire igaza van, Gyula zomzéd! – helyesele a Zacsek. –Én még azt is hozzátenném, hogy nem csak az ünnep szelleme változott meg, hanem maguk a proletárok is. A mai proletár már egyáltalán nem harcias, és nem a három nyolcasért harcol, mint régen, hanem azért, hogy zsákmányolja ki már valaki! Jöjjön már egy elvetemült kizsákmányoló, és adjon neki akármilyen állást! És ha kell, akár tizenhat órát is hajlandó neki dolgozni a nyolcórai munkabérért. Ha ma is divatban lenne a felvonulás, akkor egészen más transzparenseket hordoznának, például ilyeneket:
„Éljen május elseje, a munkanélküliek nemzetközi napja!”
Vagy: „Éljen kenyéren és vízen!”
A nyugdíjasok pedig ilyen táblát vihetnének: „Éljen meg a miniszterelnök az én nyugdíjamból!”.
A múltkor atata is találkozott véletlenül egy mai proletárral, amint éppen a szomszédban lakó vállalkozó háza előtt nyírta a füvet. Rögtön fel is ajánlotta, hogy nálunk is lekaszálja bármikor, akár még május elsején is. Mert szegénynek évek óta nincs se munkája, se lakása, és a télen majd meg fagyott az albérleti szobájában.
-Akkor hogyan vészelte át a zimankót?
-Úgy, hogy előszedtem a marxista klasszikusokat, melyeket még az apám, az élmunkás hegesztő hagyott rám. Azt mondta a halálos ágyán: fiam, ezekre nagyon vigyázz, mert egyszer még hasznodra lesznek. És milyen igaza volt! A Marx Tőkéjével egy hétig melegedtem.
Az egykori majális idején egy tökrészeg ünneplő telefonál az ügyeletre.
-Ké...kérem, segítsenek! Nem találok haza.
-Jó, segítünk. Most hol van?
-Egy telefonfülkében.
-De milyen utcában?
-Azt nem tudom.
-Nézzen ki, nem lát valamilyen táblát?
A részeg körülnéz.
-Látok egyet!
-És mit ír rajta?
-Azt, hogy Éljen május elseje!
A Zacseknek is meggyűlt a baja az anyósával, aki szintén visszasírja a régi majálisokat, és nem akar otthon ülni ezen a szép ünnepen.
-Talán a kedves anyósa is a kamanci erdőbe vágyik? – érdeklőde amama.
-Nem, ő Lieberlandba szeretne kirándulni.
-Jeszusom, olyan messzire? Hol is van az, Zacsek, Niederland mellett?
-Dehogy van az Hollandia mellett, zomzédasszony! Itt van nálunk a Bácskában, Monostorszegnél, Szerbia és Horvátország között. A Szabad Lieberland Köztársaságot egy ütődött cseh aktivista alapította egy hét négyzetkilométernyi dunai partszakaszon, amelyre állítólag egyik ország sem tart igényt.
-Hát ezt el se hiszem – hitetlenkede atata. –Egy terület, amelyre se a szerbek, se a horvátok nem tartanak igényt! A Sejsej vajda tud már róla?
-Azt nem tudom, de az anyósom már az állampolgárságot is meg akarja pályázni. Nem akar lemaradni, mert azt olvasta, hogy eddig már negyedmillióan kérvényezték.
-És mit kezd majd a lieberlandi passzussal a kedves anyósa? – firtatá amama. –Azzal jár Szegedre bevásárolni? Vagy talán oda szeretne költözni?
-Sajnos, nincs nekem akkora szerencsém. Azt mondta, hogy csak időnként ruccana el Lieberlandba, ha mi nagyon idegesítjük, és szabad levegőre vágyik.
Ámde nem mindenkinek tesz jót a szép tavaszi idő meg a kirándulgatás, mert a szomszédék Mónikája is hogy megjárta! Egy nap töredelmesen bevallotta a szüleinek, hogy ő bizony babát vár.
-Ki volt az a gazember, aki ezt tette veled?! – háborog az apuka. - Csak találkozzak vele, jól ellátom a baját!
-Akarsz vele találkozni? – kérdi a nagylány, és előveszi a mobilját. Felhívja a pasit, aki tíz perc múlva le is fékez a ház előtt a gyönyörű Mercedeszével. Udvariasan bemutatkozik a szülőknek, látszik rajta, hogy nem egy proletár.
-Végtelenül sajnálom, hogy így történt – mondja bocsánatkérően. –Sajnálom, hogy nős vagyok, és így nem vehetem el a kislányukat, de ha leánygyermeke születne, akkor egy luxuslakást veszek neki, és húszezer eurót utalok át a számlájára. Ha viszont fiút szülne, akkor egy villát kap tőlem, plusz ötvenezer eurót. De ha véletlenül elvetélne a kedves kislányuk, amit nagyon sajnálnék, akkor ebben az esetben...
-Ne tessék aggódni! – szakítja félbe az apa, majd bizalmasan a fülébe súgja: –Ebben az esetben megint elviheti a Mónikát.
PISTIKE, lieberlandi szabad polgár
