Sajnos, idén egy sráccal kevesebb lesz az osztályunkban, mert a Lajcsikáék kivándoroltak svédbe. Apukája kapott egy remek ablaktisztítói állást Malmőben, ahol tízszer többet keres, mint itthon a tanári diplomájával. A Lajcsi azzal dicsekszik, hogy ő is segít majd a faterjának ablakot pucolni, és akkor vesz neki egy klassz okos telefont, ami nemcsak zenélni meg fényképezni tud, hanem még a házi feladatot is megírja helyetted!
– Mi lesz veletek, gyerekek, ha nem lesz ki az osztálylétszám? – keserge amama. – Még majd összecsapnak benneteket az arabokkal.
– Miféle arabokkal, Tematild? – döbbene meg atata.
– A menekülő arabokkal, Tegyula. Az Orbánék a jövő héten befejezik a kerítést, és akkor itt rekednek nálunk. Aztán hová írassák a sok csemetéiket, ha nem a mi kis létszámú vegyes iskoláinkba? Mi elfogyunk, ők meg gyarapodnak. De azt hallottam, hogy csak ott telepednek le, ahol van múzeum. Mert nagyon szeretik nézegetni a dinoszauruszokat.
– Kitől hallottad ezt a hülyeséget, Tematild, hogy a menekültek múzeumba akarnak járni?
– Nem hülyeség, Tegyula, mert a Nikolics Tómó mondta. A gazdag nyugati államok elrabolták a dinoszauruszokat eme szegény migránsok országaiból, és a saját múzeumaikban állították ki. És a Tómó szerint a migránsok most elindultak, hogy megtekintsék a kincset érő leleteket. Biztosan már az általános iskolában felkészítették őket, hogy miről tudják felismerni a saját dínóikat.
– Nem kell szó szerint venni az elnök példálózásait, Tematild. Ő csak arra akart emlékeztetni, hogy az európai gyarmatosítók megkárosították az elmaradott vidékek népeit, és most meg kell fizetniük a hódításukért. Attól pedig nem kell tartanod, hogy a migránsok itt fognak letelepedni. Az eddig átvonult százezerből mindössze nyolc fejezte ki óhaját, hogy a szerb kormány által szavatolt jólétet szeretné élvezni. De szerintem már ők is továbbálltak, amint egy kicsit jobban megtapasztalták az itteni Kánaánt. Úgy hogy nyugodt lehetsz, továbbra is megtalálják majd a módját, hogy eljussanak az őket tárt karokkal váró Angéláékhoz.
– Hát, nem tudom, hogy meddig fog tartani a németek lelkesedése a szír meg afgán migránsok iránt – csóválá fejét a kukacos Zacsek. – Az elmúlt héten harmincezer menekült állított be Münchenbe, és ez csak a kezdet. Hallom, hogy pillanatnyilag újabb negyvenezren vannak úton, és mind az Angélát akarja látni. Mit fognak szólni a pedáns németek, ha ezek elkezdenek ott is szemetelni, meg szétdobálni a levetett holmijukat, mint Kanizsán?
– Nem szép magától, Zacsek, hogy nem érez együtt a háborús menekültekkel – inté őt atata. – Majd megtanulják a rendet a házigazdáktól, és szépen beilleszkednek a tüchtig germánok közé. Egy-két év múlva rájuk sem lehet majd ismerni! Mindből szorgalmas és kulturált gasztarbeiter lesz, akik még jobban fellendítik a német gazdaságot.
– Na, lesz az több év is, Gyula zomzéd, amíg ők beilleszkednek – kontráza a Zacsek. –Félek, hogy előbb fognak a vendéglátók hozzájuk idomulni. Nem is lenne nekem semmi kifogásom ellenük, és meg is értem, hogy menekülnek a háború elől. Csak azt nem értem, hogy miért akarnak pont az olyan országokba menekülni, ahol a legmagasabb az életszínvonal? Olvasom, hogy még Dánia se jó nekik, hanem Svédországba folytatják az útjukat, mert ott nagyobb segélyt kapnak. Miért nem állnak meg az első országban, ahol nincsenek veszélyben? Például Törökországban? Ott a dzsámikat sem kellene nélkülözniük.
– A dzsámi nem gond – legyinte atata. – A német tévé bemondta, hogy hamarosan náluk sem lesz hiány dzsámiból. Mert a szaudi király felajánlotta, hogy kétszáz dzsámit építtet Németországban a most bevándorló igazhitű testvérei számára.
Ja és 2050-ben találkozik két müncheni.
– Allahakbar, Herr Schmidt! Gratulálok, hallom, hogy harmadszor is megnősült. Jól vannak a kedves feleségei?
– Köszönöm, jól,Herr Müller. Remélem, az ön feleségei is jól vannak, mert nem láttam magukat a pénteki istentiszteleten a nagymecsetben. De hol vette ezt a szép imaszőnyeget?
– Itt a sarkon, a Mohammed bazárjában.
Ámde Belgrádban egyelőre nem a bazárok okoznak gondot, hanem a fiókok. Melyekből mindenféle kellemetlen dolgok potyognak elő.
– Nem értem, miért pont most került elő az a három évvel ezelőtti titkos videofelvétel, amellyel a Dacsics Ivicát akarják lejáratni? – csodálkoza atata. – És amelyen egy gyanús múltú üzletemberrel beszélget egy kocsmában, akiről később kiderült, hogy a narkókirály Sárics legközelebbi munkatársa.
– Hogy nem érti, Gyula zomzéd? Közelegnek a választások, azért. Valakik meg akarják fúrni a szoci vezért a kampány előtt. De hallom, hogy ő sem marad adós: mint mondta, neki is van ám fiókja! Ott is vannak kompromittáló anyagok. Úgyhogy jót fogunk szórakozni a következő hónapokban.
– Látom, hogy már a szorgalmas Zoranát is kikezdték – szóla közbe amama. – Pedig igazán szerény asszony. Nem is tudtam eddig, hogy egy parát sem vesz fel a miniszteri munkájáért, hanem takarékosan beosztja azt a kis fizetést, amit a magánegyetemen kap. Példát vehetne róla a többi miniszter.
– Hiszi a piszi! – legyinte a Zacsek. – Nekem mondja, hogy mennyi az annyi? Hogy havi 45 ezer dináros fizetésből él a családjával? Ha így lenne, akkor szobrot kellene neki állítani, mint a legbeosztóbb háziasszonynak! Rögtön elhívnám hozzánk, hogy magyarázza el a feleségemnek, hogy hogy lehet ennyi pénzből kijönni, és még divatozni és fodrászhoz is járni.
A belgrádi miniszter vidékre megy tárgyalni, amikor eszébe jut, hogy elfelejtett borotválkozni.
Gondolja, egy tárgyaláson nem illik szőrösen megjelenni!
Elmegy hát egy fodrászüzletbe és kérdi a borbélytól:
– Mondja! Ismer maga engem?
– Nem uram, nem ismerem.
– Rendben! Akkor borotváljon meg!
PISTIKE, tüchtig gasztarbeiter és dinoszaurusz-szakértő
