A Zacsekpetivel elhatároztuk, hogy felcsapunk migránsnak, és meg se állunk Svédországig. Már a héten nekivágunk az útnak, mielőtt még hűvösebbre fordulna az idő. Azért is sietnünk kell, mert a jövő héten matekdoli lesz a suliban, és minek tegyük ki magunkat feleslegesen ilyen tortúrának, ha úgyis új életet kezdünk, nem igaz?
– Ugyan miért mennétek pont a távoli Svédországba, Tepisti? – csodálkoza amama.
– Azért, mert azt hallottuk, hogy az egy irtó klassz ország, ahol végtelenül barátságosak az emberek, és mindenkit befogadnak, még minket, bácskai migránsokat is! Sőt még pénzt is adnak mindenkinek. A csajok meg olyan gyönyörűek, mint a filmsztárok! És ők is irtó szeretnek barátkozni. Mi is barátságosak leszünk a házigazdákkal, és nem tiltakozunk, ha iskolai tanteremben helyeznek el bennünket, pláne, ha tizennyolc éves szexi csajok is oda járnak tornázni. És nem fogjuk elutasítani még az erjesztett heringet sem áfonya szósszal, ami a kedvenc eledelük. Nem úgy, mint a válogatós közel-keletiek.
– Őszintén szólva, én is szívesen átköltöznék valamelyik békés és nyugodt skandináv országba, mert már elegem van ebből a folytatásos drámából, ami itthon zajlik – sóhajta a Zacsek.
– Talán csak nem vesztek össze a kedves feleségével? – érdeklőde szánakozva amama.
– Szó sincs róla! Nem a családunkban van dráma, hanem az országban. Vagy legalább is úgy akarják beállítani. Valóságos nemzeti tragédiaként állítják be a 35. fejezetet, amit az uniósok küldtek. A miniszterelnök olyan gondterhelten nyilatkozott a kamerák előtt a legutóbbi brüsszeli tárgyalás után, hogy attól féltem, hogy teljesen eluralkodik rajta a depresszió, és mentők viszik el.
– Én meg is tudom érteni, hogy ennyire le volt törve, amikor a szeme láttára taposták sárba a szerb zászlót – fűzé hozzá amama. – Csak azt nem értettem pontosan, hogy ki követte el ezt a gyalázatot? Az biztos, hogy nem a Mogherini Federika, aki egy művelt asszony. És az se megy a fejembe, hogy Brüsszelben is van sár.
– Ne bosszants a fantazmagóriáiddal, Tematild! – inté őt atata. – Nem kell szó szerint értelmezni Vucsics szavait. Csak azt akarta tudatni a híveivel a tőle megszokott pátosszal, hogy mennyire szívén viseli a nemzet érdekeit, és semmi áron sem fog lemondani Koszovóról. Ha kell, akkor előbb mond le a kormányfői posztról, és kiírja a választásokat, hogy utána valaki más tárgyaljon a sipikkel.
– Jó kis zsarolási taktika – vélekede a Zacsek. – Kíváncsi vagyok, hogy mire jut vele az uniósoknál. Belgrádban folyton meglepődnek, hogy a felvételnek feltételei is vannak, és hogy addig úgy se lesz semmi az uniós tagságból, amíg nem ismerik el a koszovói realitást. Vagy megteszik ezt a lépést, és akkor végre nyugodtan élhetünk, nem kell folyton izgulnunk Koszovó miatt, vagy elbúcsúzhatnak az uniós jövőtől. Nincs más választás. Olyan helyzetbe kerültek, mint az én unokaöcsém.
– Nem is tudtam, hogy a kedves unokaöccse is ennyire aggódik a déli tartományért – lepőde meg amama.
– Dehogy érdekli őt Koszovó! A saját jövőjét tervezgeti. A múltkor elbeszélgettem vele, és kifejtette, hogy az ő felesége egy 165 centiméter magas, hosszú, szőke hullámos hajú, zöld szemű lány lesz...
– Nocsak, ilyen pontos elképzeléseid vannak a leendő párodról? És miért vagy ennyire biztos, hogy pont egy ilyen lány lesz a feleséged?
–Azért – válaszolta –, mert az apjának pisztolya van, és azt mondta, ha nem veszem el, akkor lepuffant.
Lehet, hogy azok a durva uniósok tényleg azon mesterkednek, hogy megfosszanak minket Koszovótól, de sebaj! Akkor se kell keseregni, mert a kormány nemzeti stadiont épít a jónép meg a drukkerek vigasztalására. Ott játszik majd a kiváló nemzeti fociválogatott, és győzelmet győzelemre halmozva dicsőséget hoz a nemzetnek! És ezzel feledteti az uniósok részéről minket ért sérelmeket.
– Megérteném a stadionépítési terveket, ha a csapat kiválóan játszott volna a selejtezőkön – jegyzé meg atata. – De így, hogy negyedik lett a csoportjában, és nem jutott el a franciaországi EB-re, kicsit eltúlzottnak tartom ezt az optimizmust. Nem tudom, egyáltalán honnan lesz 250 millió eurója a kormánynak egy ilyen grandiózus létesítményre? Talán a gazdag olajsejkek pénzelik majd ezt is, mint a belgrádi vízi várost?
– Hogyhogy honnan lesz pénz, Gyula zomzéd? – válaszola a Zacsek. –Nincs szükség az olajsejkek támogatására, mert máris összejött a lóvé a nyugdíjak meg a közszféra-alkalmazottak bérének megcsapolásából. A szakemberek kiszámították, hogy a nyugdíjasoktól évi 150 milcsit söpörnek be, a közszférásoktól pedig 200 milliót. Úgyhogy ne aggódjon, bőven futja stadionra, lehet, hogy kettőre is! Csak az anyósomat nem tudom megvigasztalni.
– Miért vigasztalan a kedves anyósa, Zacsek zomzéd? Talán nem szereti a focit? – csodálkoza amama.
– Az nem kifejezés, hogy nem szereti. Kimondottan utálja, mindig veszekedni kell vele, ha egy meccset meg akarok nézni. Nem tudja felfogni, miért rohangál az a huszonkét gatyás dalia két órán át a labda után, ha a végén úgyis a bíró mondja meg, hogy ki győzött? És az ő pénzén ne stadionokat építsenek, hanem reumakórházat. Akkor nem kell neki hónapokat várni, amíg sorra kerül.
A Zacsek anyósa a múltkor megszólított egy férfit a postán:
– Elnézést fiatalember, de megtenné nekem, hogy megírja ezt az üdvözlőlapot? Tudja, annyira gyötör a reuma, hogy nem tudok rendesen írni.
– Hát persze – egyezik bele a férfi.
Mikor készen van, megkérdi a nénitől:
– Tehetek még valami szívességet?
A néni nézegeti az üdvözlőlapot, és így szól:
– Legyen szíves, írja ide a végére, hogy „Elnézést kérek a ronda kézírásomért...”
PISTIKE, bácskai migráns és vigasztalan drukker
