Még csak emlegetik a választásokat, de a felnőttek máris olyan lázban vannak, mint amilyenben mi szoktunk lenni a Zacsekpetivel matekdolgozat előtt. Csak a felnőttek nem a számtanpéldák miatt izgulnak, hanem az eredmény miatt.
Amamára is átragadt a voksolási láz.
– Igaza lehet a Vucsicsnak, Tegyula, mert én is tapasztaltam, hogy nagyon rossz a közhangulat. Gondolom, onnan tudja, hogy néha ő is ellátogat a piacra, mert ott aztán tényleg van közhangulat! Különösen hónap végén, amikor az olcsó csirkefarhátért állnak sorban az emberek a vasárnapi ebédhez. Úgy szidják a kormányt, mint a bokrot! De arra azért nem gondoltam, hogy a hangulat miatt rögtön ki kell írni a választásokat.
– Mese habbal, hogy a megromlott közhangulat miatt döntött így a kormányfő – világosítá fel őt atata. – Meg hogy ez akadályozná a reformokat, és ezért előre kell hozni a választásokat. Nyugodj bele, Tematild, kisebb gondja is nagyobb annál, mint az, hogy neked milyen a hangulatod. Hanem egyszerűen kiszámították, hogy most még van esélyük a győzelemre és a mandátum újabb négy évvel való meghosszabbítására, de ki tudja, hogy később miként alakulnak a dolgok? Például, ha jönnek az újabb elbocsátások.
– Hát ha valami akadályozza az előrehaladást ebben az országban, akkor az nem a közhangulat, hanem maga a kormány a tehetetlen minisztereivel – csatlakoza atata pesszimista véleményéhez a Zacsek. – Egyenesen nevetséges, hogy minden második évben rendkívüli voksolást rendeznek, csak azért, hogy még egy kicsit élvezhessék a hatalmat.
– Nekem secko mindegy, tőlem lehet választás akár minden évben is – fűzé hozzá amama. – Itt a szomszédban az urna, tíz perc séta az egész. Karikázok én nekik, amennyit csak akarnak, ha ettől jobb lesz nekünk.
– Hát éppen ez az! – füstölge a Zacsek. – Nem hogy javulna az életszínvonalunk a sorozatos választásoktól, hanem egyre gyalázatosabb. Tavaly például két százalékot süllyedtünk a tavalyelőttihez képest, és szégyenszemre sereghajtók vagyunk az egész térségben. És akkor van képük azzal kampányolni, hogy soha nem látott fejlődést hoztak az országnak! Meg hogy mi leszünk a gazdasági tigris! Hátha megint sikerül átejteni az oktondi választókat ezzel a naiv mesével. Közben az egész mögött tulajdonképpen lélektani okok húzódnak meg.
– Nocsak, Zacsek! – hökkene meg atata. – Maga talán titokban pszichológiát tanul az esti tagozaton? Eddig azt hittem, hogy csak a nők meg a kaja-pia érdekli.
– Nem kell ehhez tudós pszichológusnak lenni, Gyula zomzéd. Elég végignézni a tévéhíradót. És akkor láthatja, hogy mekkora élvezettel nyilatkozgat a miniszterelnök mindenféléről. És milyen átszellemülten tűri, hogy a főbizottságban ülő stréberek teljes hat percen át tapsoljanak neki, amikor bejelentette bölcs döntését. Ennél hosszabb tapsot csak az örökös elnök szokott kapni anno a pártkongresszuson. Meg az észak-koreai diktátor, amikor a hidrogénbombájukkal dicsekszik. Ezért van szüksége a kampányra, mert akkor hónapokon át minden róla fog szólni.
Jaés atata hallott egy régi nosztalgia viccet!
Utazik Tito a Testvériség-Egység vasútvonalon. Egyszer csak megáll a vonat. Kérdi a munkatársaktól: mi történt?
– Nincs tovább, vége van a vasútnak, Tito elvtárs!
– Azonnal mozgósítsátok az ifjúságot, építsék meg a folytatást!
Utazik Ante Markovics a vonaton. Ez az utazás is félbeszakad, mert elfogyott a sín. Markovics kiadja az utasítást: szedjék fel a síneket, amerre elhaladtak, és fektessék le a vonat előtt.
Vucsics is utazik, itt is az történik, mint az elődöknél: elfogyott a sín a vonat alól. Vucsics kiadja az utasítást a minisztereknek:
– Ringassátok a vonatot, hogy úgy tűnjön, mintha száguldanánk!
Atatáék azt is találgatták, hogy mibe fog kerülni nekünk ez a ringatózás meg az újabb voksolási csinnadratta.
– Bizony nem kis summa az a húszmillió euró, amennyit a pártok fognak elkölteni a plakátozásra meg a tévés szereplésekre – bólogata a fater. – Nem tudom, hogy az ellenzék honnan fogja összekaparni a rávalót.
– Hogyhogy honnan, Gyula zomzéd? A pénzes szponzoroktól. Majd a dúsgazdag tájkunok szépen összeadják a zsozsót – fejté meg a találós kérdést a Zacsek.
– Nem hiszem, hogy még erre is futja nekik, mert már kiköltekeztek honvédelemre – okoskoda amama.
– Honnan szeded ezt a szamárságot, Tematild, hogy a leggazdagabb vállalkozók kiveszik részüket az ország védelméből? – csodálkoza atata.
– Nem szamárság, Tegyula, mert felszólították a tájkunokat, hogy ők vegyék meg az orosz rakétákat, melyekkel megvédjük magunkat a genocid horvátoktól.
– Ez csak egy fantaszta újságkommentátor ötlete volt, Tematild. Szerinte így lehetne előteremteni azt a horribilis összeget, amit a ruszkik kérnek az S–300-as légvédelmi rakétákért, merthogy az államkassza kong az ürességtől. Meg azt is javasolta, hogy minden igaz patrióta fizessen be önkéntesen egy bizonyos összeget, és akkor elhárul a hazát állítólag fenyegető veszély. Csak a dolognak van egy szépséghibája: az, hogy eddig egyetlen tájkun sem jelentkezett, hogy beleszáll a rakétavásárlásba.
– Szeretném előre jelezni, hogy rám se számítsanak – fűzé hozzá a Zacsek. – Mert nekem nem hogy millióim nincsenek, hanem még aranyfogam sem, mint az anyósomnak.
– Hogy jön most ide a kedves anyósának a protézise, Zacsek?
– Úgy, hogy amikor néhány éve becsöngettek hozzánk a templomi aktivisták, hogy járuljunk hozzá az épülő belgrádi bazilika kupolájának aranyozási költségeihez, az anyósom azt válaszolta, hogy halála után nekik ajándékozza az aranyfogát, aztán fedjék azzal a kupolát. El is tűntek rögtön!
Jaés mivel szokta vigasztalni Zacsek az anyósát? Felsorolja neki, hogy milyen előnyei vannak, ha valaki elmúlt hetven.
PISTIKE, hangulatos sereghajtó és gazdasági kistigris
