Voltak évek, amikor a közgazdasági Nobel-díj kitüntetettjei és munkásságuk közbeszéd témája volt és a sajtó is sokat foglalkozott vele. Idén nem ez történt. Számos kritikát olvashattunk az idén amellett, hogy nem lett egy falkapott téma a díj odaítélése. Sokan voltak olyan véleményen is, hogy talán ezúttal ki sem kellett volna osztani. A 2019-es közgazdasági Nobel-díjat Abdhijit Banerjee, Esther Duflo és Michael Kremer, tehát három közgazdász megosztva kapta. Az indoklás szerint a díjat a globális szegénység enyhítésére tett kísérleti megközelítésükért nyerték el.
A közgazdasági Nobel-díjat, pontosabban a Svéd Központi Bank Alfred Nobel Közgazdaságtudományi Emlékdíját, a svéd jegybank alapította fennállásának 300. évfordulója alkalmából 1968-ban. Olyan szempontból nem is igazi Nobel-díj, hogy maga Alfred Nobel nem rendelkezett úgy, hogy a közgazdászok is kapjanak Nobel-díjat. Először 1969-ben ítélte oda a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.
A kutatók tehát a hivatalos indoklás szerint az úgynevezett a fejlődésgazdaságtanban elért sikereikért kapták az elismerést. A kutatásuk eredménye szerint a globális szegénységet le kell bontani különféle leegyszerűsített kérdésekre és így lehet hatékonyan megoldást találni. Különböző módszereket próbáltak találni a gyermekek egészségének javítására. A témakört az oktatási módszerek, az egészségügyi rendszerek, különféle mezőgazdasági megközelítések és hitelhez való hozzáférhetőség kérdése alapján próbálták megközelíteni.
A bizottság indoklása szerint ezzel egy új megközelítést vezettek be a megbízható válaszok begyűjtésére a globális szegénység mérésével kapcsolatban. Valójában eddig is tudtuk, hogy egyszerűbb és pontosabban feltett kérdésekkel nagyobb hatásfokot érhetnek el, ha egy jól megtervezett kísérletet folytatnak a leginkább érintett embereket kérdezik meg.
Jobbá tenni sokak életét
A közgazdaságtan, illetve az azon belül végzett kutatások talán legfontosabb feladata, hogy analíziseivel, az azokból eredő megoldási javaslataival segítse a gazdaságpolitikusokat abban, hogyan jusson el az áhított általános jólétig a világ. De nem minden esetben lehet globálisan vizsgálódni. Egy-egy régió, szegénység által sújtott terület általában specifikus ismérvekkel bír. Nem mindig működik az általánosítás. Ennek a problémának a megoldására tesznek kísérletet, a saját gyakorlati tapasztalataikat is felhasználva, az idei kitüntetettek.
Világszerte a szegénység még mindig súlyos gond. Máig nagyon sokan élnek napi egy dollárnál kevesebb pénzből. Az igazság az, hogy mindez relativizálható, mert vannak olyan országok, ahol ilyen kis összegből is szolidan meg tudnak élni sokan. Nem kell okvetlen csont sovány éhezőket feltételezni. Mégis szegények ők. Felzárkóztatásuk, az életminőségük javítása az egyik legkomolyabb globális kihívásnak tekinthető. Az idei közgazdasági Nobel-emlékdíj kitüntetettjei bebizonyították, hogy a nagy globális programok helyett, vagy akár azokon belül helyi, lokális, kisebb fejlesztési programokkal, képzéssel, a megfelelő helyre eljuttatott segélyekkel hatékonyan és eredményesen lehet hosszú távon is küzdeni a szegénység ellen. Nem csak a legszegényebb afrikai és ázsiai országokban, de a mi régiónkban is hasznosak lehetnek az ilyen tapasztalatok.
A politika befolyása
Sokan vélekedtek úgy, hogy idén nem kellett volna gazdasági Nobel-díjat osztani. Veszélyes, ha a közgazdászokat magasra emeljük, - figyelmeztetett több ismert közgazdász professzor, akik szerint a közgazdaságtan túl szorosan kapcsolódik a politikához, éppen ezért idővel a most díjazott elméletek elavulnak, vagy akár teljes tévútnak bizonyulnak. Erre is van számos példa egyébként, ezért is érdemes foglalkozni az ilyen kritikákkal.
Az Institute of Development Studies kutatói az idei Nobel-díjjal kapcsolatban úgy fogalmaztak, hogy az a közgazdaságtan szegénységét bizonyítja. Szerintük drága, egyenként átlagosan félmillió dollárba kerülő játékról van szó a közgazdasági kísérletezésnél, amelynek eredményei nem mutatnak egyetlen jól értelmezhető irányban sem.
A kritikák között figyelemre méltó még az a vélemény, mi szerint az idei Nobel-díjasok elméletét feldolgozó sikerkönyv azért válhatott a kor egyik közgazdasági főművévé, mert önbizalmat ad a városi eliteknek. A könyvet olvasva abban a hitben élnek, hogy egyszerű módszerekkel meg lehet javítani a városi eliteken kívülálló világ problémáit, a nagyobb rendszereket érintő változtatásokra nincs is semmi szükség.
Az egyszerű logika, illetve a számunkra is elérhető mindennapok gyakorlata is azt mutatja, hiába van jó elképzelésünk, ha az intézmények, a kormányzás minősége, a piaci szerkezet és folyamatok más irányban hatnak. Hiába minden egyéni törekvés, ha a gazdaságpolitika hatékony módon nem célozza meg a teljes foglalkoztatás megteremtését, olyan körülmények között, hogy minőségi, jól fizetett új munkahelyek teremtődjenek.
