Sokan nem igazán értik, hogy amíg folyamatosan a jó gazdasági eredményekről beszélnek döntéshozóink, valójában a lakosság bizonyos rétegei nem igazán érzik azt, hogy máris jobban élnek. A gazdasági eredmények hatásai a társadalom bizonyos rétegeit nem érintik azonnal. A politikusoktól és a közgazdászoktól várhatjuk, hogy megtalálják a receptet, ami elhozná az általános jólét állapotát. A közgazdaságtan küldetése azonban nem minden esetben csupán a növekedés támogatása, hanem az emberhez méltó életkörülmények megteremtése.
A zűrzavaros 90-es években a gazdaságpolitika – ha egyáltalán beszélhetünk róla abban az időszakban – félreértelmezte a rendelkezésére álló mozgásteret. Rengeteg visszaélés is történt, és mindez jelentősen hozzájárult a hazai tulajdonú gazdaság piacrészesedés-vesztéséhez, valamint az értékteremtési képességek leépüléséhez. A tudást és a piacokat újraépíteni viszont – ha nem is lehetetlen – nem könnyű. A globális tendenciák és a nemzetgazdaság adottságainak ismeretében a politikának azonban az lenne az elsődleges feladata, hogy megtalálja a kitörési pontokat, és ezzel lehetőséget biztosítson a hazai tulajdonú szektorok felemelkedésének. Mindig figyelembe kell venni a helyi adottságokat és jellegzetességeket. Gyakori hiba a döntéshozók részéről, hogy a gazdaság működéséről szóló egy-egy elméletet kizárólagosan használnak, szó nélkül elfogadják az ajánlásokat. A piac mindenhatóságát és a teljes szabadságot hirdető liberális gazdaságfilozófia például minden időben a szabadsággal leginkább élni képes, jobb alkupozícióban lévő domináns hatalmi-gazdasági csoportok érdekeit szolgálja.
MINDENT SZABAD?
A 20. század 70-es éveinek elejétől felgyorsuló gazdasági globalizáció és egyeduralomra törő neoliberális megközelítés szerint mindent liberalizálni kellett volna. A magánosítás révén az ezredfordulót megelőzően már a nyertes csoportok teljesítményüket meghaladó mértékben sajátították ki a gazdasági növekedés hasznát. A világban közben úgy tűnt, az úgynevezett szuperkapitalizmus lesz hosszú távon is a meghatározó. Ez valójában azt jelenti, hogy a legerősebb hatalmi csoportok, jelenleg mintegy 600 globális értéklánc sajátítja ki a piacok nagy részét. Ezek a csoportosulások gyakran éltek az adóparadicsomok nyújtotta lehetőségekkel, nem fizetnek adókat, és valójában tisztességes béreket sem.
Jóformán teljes egészében a tőketulajdonosok sajátították ki a növekedést, míg a munkavállalók jövedelmi pozíciója érdemben nem sokat javult. Sőt! A bérek részesedése a fejlett nyugati gazdaságokban a 63 és 65 százalék közötti tartományból 55–57 százalékra csökkent, de vannak olyan országok is, amelyekben 44–47 százalék közé esett vissza. A trend azonban nagy valószínűséggel a további gazdasági növekedést, az emberhez méltó életkörülményeket és a jólét növekedésének lehetőségét is veszélyezteti. A szabályok fellazulásával, a pénzügyi liberalizáció eredményeként a vállalatok sok esetben már nem ott adóznak, ahol a hozzáadott értékük keletkezik. Az országhatárok felett álló transznacionális vállalatok az előnyös alkupozíciójukból adódóan adóversenyre késztetik a nemzetállamokat.
MIT MONDANAK AZ OKOSOK?
Még amikor a gazdaság növekedett is, azokban az országokban, melyekben nem tudták kivédeni a globalizáció negatív hatásait, nem tudtak változtatni a foglalkoztatottak jövedelmi helyzetén. Az átlagra is oda kell figyelni, ugyanakkor mindig szem előtt kell tartani azt is, hogy mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Ha sok a sikeres ember, akkor viszont az egész társadalom sikeres lesz.
Warren Buffett a XX. század legsikeresebb befektetője, mintegy 60 milliárd dollárnyi vagyont szerzett élete során, Bill Gates után a második leggazdagabb amerikai. A világ egyik leggazdagabb embere szerint, amit önmagunk képzésére fordítunk, az a saját tudásunk lesz, senki sem veheti el tőlünk, nem kell adózni utána, és nem is inflálódik. Mindannyiunknak vannak olyan képességei, melyekről nem is tudunk, vagy ha tudunk is róla, nem fejlesztjük, nem használjuk ki. Azt javasolja, hogy ha szembesülünk saját gyengeségünkkel, próbáljuk meg minél gyorsabban leküzdeni. Ezzel nemcsak szakmánkban és anyagi értelemben lehetünk sikeresebbek. Fontos, hogy folyamatosan tanuljunk, képezzük magunkat, legyünk tájékozottak, naprakészek azokban a témákban, amelyek a munkánkhoz kapcsolódnak.
Elsősorban az oktatás, az egészségügy és a szociális biztonság területén kell eredményeket felmutatni. Az új utakkal, a tömegközlekedés, az energiabiztonság, a kommunikációs infrastruktúra fejlesztésével, a digitális transzformációval, az energiatermelő kapacitások építésével a kis- és középvállalkozások is fejlődhetnek.
Az emberhez méltó feltételek a természeti és az épített környezet minőségét, az egyénre jellemző tudás mértékét, valamint az egymáshoz való viszonyunk minőségét jelentik. Ezt nevezzük társadalmi tőkének. Az ilyen megközelítés eltér a hagyományosan GDP-vel és reálbérrel mért materialista felfogástól, ugyanakkor épít is rá. A dolgok új megközelítésből való szemléletét szintén tanulnunk kellene.
