Ha minden igaz, tavaszra már déli irányból is érkezik a földgáz Szerbiába, és ez tovább erősíti az energiaellátásunk biztonságát. A gáz az egyik „legattraktívabb” energiahordozó Közép-Európában. Mindenütt nagy szükség van rá, főleg az oroszoktól szerzik be a helyi forgalmazók. A gázellátás stabilitása és nem utolsósorban a gáz ára nagyon fontos stratégiai tényező. A gáz ipari ára befektetőket vonzhat, a lakossági ára pedig választásokat tud eldönteni. Nagyon sok pénzt lehet vele keresni, akár szállítóként, közvetítőként vagy forgalmazóként is. A szállításához szükséges vezetékek vagy LNG-terminálok kiépítése nagyon drága, viszont egy ilyen beruházás hosszú évekre meghatározhatja egy egész térség jövőjét is. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy ki tud gázt eladni az adott térségben, és mennyiért teheti ezt meg.
Az oroszok szempontjából a gyors tempóban épülő új vezeték a Török Áramlat előnye lesz, hogy elsősorban ne Ukrajnán keresztül kelljen szállítani az orosz gázt a térségbe. Az orosz–ukrán konfliktus tükrében számos politikai vetülete is van ennek, de tisztán gazdasági szempontokból is többrétegű probléma.
Az orosz–ukrán gázkonfliktus csak megerősíti azt a feltevést, hogy az orosz gáz nem pusztán energiaforrás és energiaüzlet, de stratégiai eszköz is. Az Európai Unió csillapíthatatlan energiaéhsége és Oroszország energiaexport-bevételektől való függése egy szankciókon, gazdasági és katonai konfliktusokon átívelő együttműködést eredményezett. Az Északi Áramlat és a Török Áramlat gázvezeték nemrég elkezdődött bővítése nemcsak Oroszország mozgásterét növelheti, de jócskán átrajzolhatja a geopolitikai viszonyokat is. Szerbia végül a folyamat nyertese lehet, de történhetnek előre nem látható események is.
ÉSZAKRÓL IS NYOMJÁK MAJD A GÁZT
A másik alternatív útvonal tehát az Északi Áramlat 2 vezeték. A Balti-tenger alatt épülő gázvezetéken a tervek szerint Oroszországból Németországba szállítják a gázt. Ha elkészül, lényegében a teljes ukrán tranzit kiváltható lesz. Gazdasági szempontból pedig jelentős bevételtől eshet el a kijevi kormány, mely 2014 óta lényegében háborúban áll Oroszországgal. Inkább politikai, és kevésbé gazdasági jelentősége van tehát ennek a tervnek. Nyilván ez az egyik oka annak, hogy az Amerikai Egyesült Államok általában kifogásol minden új orosz vezetéket. Az USA kormányzata szankciókkal fenyeget minden, az Északi Áramlat 2-n dolgozó céget. Ugyanakkor érdekes fejlemény, hogy a Török Áramlatot eddig közvetlenül nem kifogásolta. Az új román mezők gázát, illetve LNG-terminálok építését azonban melegen a régió országainak figyelmébe ajánlja.
GÁZ LESZ, HA NEM LESZ
A földgáz valójában egy univerzális energiaforrás. A fűtés és áramtermelés mellett az ipar is jelentősen támaszkodik rá. Az európai import majdnem fele származik Oroszországból. A Krím-félsziget elcsatolása és más incidensek miatt uniós gazdasági szankciók alatt álló országból mégiscsak vásárolnak gázt, míg más országokat kritikákkal illetnek, ha együttműködnek az oroszokkal. Nem túlzás azt állítani, hogy az Európai Unió legalább annyira rá van utalva az orosz gázra, mint az orosz gazdaság az európai piacokra. Moszkva egyre több politikai vereséget szenved el a nyugat-balkáni térségben. A szláv és ortodox Montenegró NATO-tag lett, Macedóniában az új hatalom hajlik a kísértésre és eltávolodik elődei oroszbarát politikájától. Bár Európa a beruházások terén egyértelmű előnyre tett szert a helyi gazdaságokban, Oroszországnak van egy aduásza: az energetikai kártya.
A gáz teszi ki az Európai Unió energiafogyasztásának negyedét. Az Északi Áramlat 2 nagyjából párhuzamosan fut a 2012 óta működő első Északi Áramlattal, ami Ukrajnát elkerülve, az oroszországi Vyborgon keresztül egy tenger alatti vezetéken szállítja a szibériai földgázt Németországba. Az oroszok mellett többek között német, francia és holland–angol cégek finanszírozzák. Az Unión belül pedig pont ezek az országok húznák a legnagyobb hasznot az Északi Áramlat megépítéséből. Úgy tűnhet, egyes országok leginkább a saját hasznukat nézik. Az már kevésbé fontos számukra, hogy ez nincs igazán összhangban az Energia Unió jelszavaival. A Biztonság, Szolidaritás és Bizalom üres frázisok-e csupán? Az Unió valóban minden tagországának előnyös alkut kíván megkötni, vagy csak néhány kiváltságosnak kedvez? Ez az a kérdés, ami egyelőre megválaszolatlan. A keleti tagállamok ugyanakkor attól félnek, hogy ha szükségtelenné válik végül az ukrán útvonal, ezzel nem csak a jelentős bevételt jelentő tranzitdíjtól esnének el. Ezenkívül a hosszabb útvonalon még megvan annak az esélye is, hogy drágábban jutnak majd földgázhoz.
