Már régen ismert tény, hogy az állatokat könnyű becsapni különféle cselekkel. Valójában így sikerült sok haszonállatot háziasítani. Civilizációnk felemelkedése egészen biztosan nem valósulhatott volna meg, ha nincsenek a haszonállataink. A lovak, a barmok, a tevék és a bivalyok a bolygó némely pontjain ma is nélkülözhetetlen haszonállatok, igavonókként vagy más munkára befogva. De az emberiség élelmezését is a haszonállatok tartása biztosítja.
Mindig is az volt a törekvés, hogy a haszonállatokat minél nagyobb hatékonysággal alkalmazzuk a saját céljaink megvalósításához. Valójában már régen folynak hasonló kísérletek, de a napokban járta be a sajtót a hír, miszerint speciálisan kifejlesztett VR-szemüveget használnak a Moszkvához közeli Krasznogorszkban arra, hogy a tehenek szemére téve javítsák a tejhozamot. Az állatok kevésbé idegesek, a csorda egészében javult a hangulat, amióta nyári mezőket látnak a szemüvegen keresztül, és abban bíznak, hogy a tejhozam is jelentősen megnőhet ettől. Hollandiában és Skóciában már korábban is végeztek hasonló kísérleteket. Az ottani eredmények szerint a virtuális valósággal becsapott tehenek hosszabb távon több tejet adtak, mint a valóságot bambuló sorstársaik.
Oktondi és buta állatokat könnyű így becsapni, és mivel nem tekinthető az ilyesmi kínzásnak vagy tortúrának, talán még az állatvédők is helyeselik, vagy minimum nem emelnek kifogást az ilyen dolgok ellen? Nehéz kérdés, és sokat lehetne vitatkozni rajta. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy nem vagyunk állatok, de a történelem során sok mindent, amit embernek szántak, előbb állatokon tesztelték. Illetve sok esetben párhuzamosan zajlottak az ilyen kísérletek. Lehet, hogy most is ilyesmi folyik. Nem csak a teheneknek, de az embereknek a hangulatát is virtuális valósággal próbálják feldobni?
TÁRSADALMI ÁTALAKULÁS
A folyamat megállíthatatlannak látszik. A gépek kiszorítják az emberi munkaerőt a hagyományos munkafolyamatok végzésében. Csak önmagában szemlélve a folyamat pozitív változásokat hozhat, hiszen amióta „kiűzettettünk a paradicsomból”, azaz nem találunk meg a környezetünkben csak úgy mindent, amire szükségünk van, a többségnek keményen meg kell dolgozni a javakért.
Valójában az történhet, hogy az üzleti és állami döntéshozóknak egyre inkább nem áll majd érdekében a „haszontalan humántőkébe” befektetni. Ez oda vezethet, hogy leépítik a jóléti szolgáltatásokat, ezáltal tömegeket taszítva nyomorba. Vagy? Valójában a rendszer talán mégsem így működik, hiszen a nyomorba taszított tömegek nem serkentik viszont a hőn áhított gazdasági növekedést. Mert nem szabad elfelejteni, hogy vevőkre, fogyasztókra van szükség, máskülönben értelmét veszíti az egész. Másrészt helytelennek tűnik az olyan érvelés is, hogy tényleg „haszontalanná” válik az, aki a robotok miatt nem talál munkát. A nem túl távoli jövőről szóló jóslatokban mégis gyakran felmerül a „haszontalanok osztályának” képzete. Nem biztos, hogy valóban ebbe az irányba haladunk, de érdemes ilyen szempontból is vizsgálódni, mert valóban kialakulhatnak a társadalomnak olyan rétegei, melyekre fokozottan oda kell majd figyelni.
TÖBB KELL, VAGY KEVESEBB A JÓLÉTI ÁLLAMBÓL?
Az egyik megoldási javaslat a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése. A nagyrészt gépek által megtermelt javakat az állam osztaná szét a polgárainak. Azt eredményezné az ilyen megoldás, hogy munka nélkül is viszonylagos jólétben élhetnének nagy tömegek. Kísérleti jelleggel már több helyen be is vezették ezt, de nem járt pozitív eredményekkel. Az alapjövedelem kritikusai is attól tartanak, hogy egy ilyen megoldás hosszú távon gazdasági stagnáláshoz vezetne. Az átlagember motiváció hiányában ellustulna, mind kevesebben lennének hajlandóak dolgozni, ha munka nélkül is viszonylagos jólétben lehetne élni. Az alapjövedelmet a termelő vállalatok megadóztatásából kellene biztosítani, ami valójában visszafogná a termelést is.
Történelmünk során a jóléti állam kialakulása egybeesett az ipari forradalommal és a tömeges hadseregek megjelenésével. Az államoknak és a vállalkozóknak is érdekében állt befektetni a humántőkébe. Úgy lehetett azt elérni, hogy egészséges és képzett munkaerő vagy katona álljon rendelkezésére, ha pénzt fektettek az egészségügybe és az oktatásba.
Amint azonban a gazdaságilag hasznos tevékenységeket nagyrészt robotok végzik majd, a döntéshozóknak a robotok jólétébe, fejlesztésébe lesz érdemes fektetni.
Vajon fennáll ebből a perspektívából annak a veszélye, hogy nemcsak hogy alapjövedelem nem lesz, hanem a meglévő jóléti szolgáltatásokat – mint az egészségügyi ellátást vagy az oktatást – leépítenék. Valójában még ahhoz sem fűződik senkinek érdeke, hogy – visszatérve a tehenes példára – virtuális jólétet biztosítson a társadalom bizonyos rétegeinek, ha az nem jár valamilyen előnnyel – a tehenek esetében ez a tejhozam növekedése.
