Vannak ugyan vészt jósló jelek, aggodalomra okot adó trendek a világgazdaságban, ugyanakkor nagyon sok a pozitív fejlemény is. Nem tudhatjuk azonban, hogy mit hoz a jövő. Ha a szűkebb régiónkat nézzük, szintén vannak pozitív fejlemények, és vannak olyan trendek is, melyeknek a kibontakozása hosszú időre visszavetheti a gazdaság fejlődését. Ennek azonban a fordítottja is érvényes: a jelentős gazdasági előrelépés hozzájárulhat a térségben tapasztalható politikai feszültségek enyhüléséhez is. Mindezeknek a háttere azonban bonyolult és szövevényes, arról nem is beszélve, hogy a nagyhatalmak érdekszféráinak ütközési pontja volt a térség már évszázadokkal ezelőtt is, és máig sikerült megőrizni ezt a legtöbb esetben csak bajt hozó státust.
Nagyon fontos és kívánatos lenne tehát a gyors gazdasági felzárkózás, amire – ismerjük be – megvannak a jó esélyek. Ez nem egy lehetetlen küldetés. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy ez a történelem során valójában csak kevés országnak sikerült. Ha olyan államot keresünk, melynek sikerült viszonylag rövid idő alatt jelentős gazdasági sikereket elérni, nem kell messzire mennünk, hiszen a szomszédos Magyarország, az anyaországunk példája figyelemre méltó. Évértékelőjében a kormányfő is kiemelte, hogy a brüsszeli gazdasági jelentésekben egész Európa azt olvashatja, 2019-ben a magyar gazdaság nőtt a leggyorsabban az egész kontinensen. A magyar recept természetesen egyedi, ahogyan valójában minden más ország esetében is specifikus volt a gazdasági felzárkózás. A regionális integrációk szerepe nagyon fontos, hiszen sem a kis, sem a nagyobb nemzetgazdaságok nem fejlődhetnek elzárt környezetben, viszont egy ilyen folyamatnak is számos buktatója van. Nem véletlenül figyelmeztetett a miniszterelnök a már említett évértékelőben pl. arra, hogy csínján kell bánni az euró bevezetésével is: „Ne üljünk fel olyan vonatra, amelyről nem tudjuk, hogy hová megy– – vélekedett.
ÁZSIAI PÉLDÁK
A gyors gazdasági felemelkedés mintáit keresve nincs kézenfekvőbb példa, mint Kína. A hatalmas ázsiai ország „receptjéből” azonban legfeljebb csak egyes elemeket lehetne átvenni, kiemelni. Egy egészen más történelmi háttér, más kultúra, más körülmények jellemzik, és nem mellékesen teljesen eltérő adottságok. Az úgynevezett ázsiai „kistigrisek” példáját viszont érdemes megemlíteni. Dél-Koreát, Tajvant, Szingapúrt szokás így nevezni. Dél-Korea azért is érdekes példa, mert egyfajta összehasonlítási alapként, alternatívaként, más szempontból párhuzamként ott van a sokat emlegetett szomszéd, Észak-Korea. Dél-Korea esete valóban igazi sikertörténet. A 20 században egy még elmaradott országként röpke 20-25 év alatt felzárkózott a világ élvonalába. Az egykor egységes koreai állam másik fele, Észak-Korea gazdasága viszont ma is jelentősen le van maradva. Ennek kapcsán érdemes megemlíteni, hogy az egykori egységes Korea fejlettebb része az északi régió volt. Az 1910-től 1945-ig tartott Japán megszállás idején erőteljes volt az iparosítás, a déli országrész viszont jelentősen elmaradott volt. Ma azonban Dél-Korea gazdaságilag Földünk egyik legfejlettebb országa. Hogy ezt minek köszönheti? Drasztikusan leegyszerűsítve a dolgokat azt lehet mondani, hogy semmit nem talált ki. Mindent másoktól, esetében elsősorban az egykori megszállótól, Japántól lesett el, másolt le. A gazdaságfejlesztő állam modellje valójában azon az elképzelésen alapszik, hogy nem a külföldi, működő tőkére építi a gazdaság fejlesztését, hanem saját cégeire. Elmaradott országként sem állította, hogy nincs hazai tőke, ezért a külföldi beruházókra kell támaszkodni. Az ázsiai népekre jellemző türelemmel takarékoskodtak lakosai, a felhalmozott eszközöket fejlesztésekre fordították. Ez viszonylag gyorsan meghozta az eredményeket. Olyan cégeket sikerült így létrehozni, melyeknek a nevét ma már mindenki ismeri a világon.
ELSZÁMOLTATHATÓSÁG
Sok feltörekvő és fejlődő országbeli cég számára elérhetetlen álomnak tűnhet az olyan vállalatok sikere mint a KIA, Samsung vagy a Hyundai. Az ázsiai sikeres gazdaságpolitika egy három pillérből álló stratégia eredményeként fogható fel.
A kiindulópont az volt, hogy az állam mindig igen ambiciózus célokat tűzött ki. A hazai magáncégeknek nyújtott támogatásokkal lehetővé tette számukra, hogy gyorsan betörhessenek a high-tech ipari szektorokba. A kormányok egyben felismerték azt is, hogy országaiknak erős exportszektorokat kell létrehozniuk, mert ez a fejlődés alapfeltétele, ugyanakkor azonban a jól célzott és alaposan kidolgozott gazdaságpolitikának az erős verseny kultúráját is ösztönözni kell. A magáncégeknek a jelentős és hatékony támogatásért cserébe szigorú elszámoltathatóságot kellett biztosítaniuk.
Általános, a gazdasági fellendülés garanciáját magában hordozó recept ugyan nem létezik. Vannak azonban olyan ismérvek és támpontok, melyek útmutatóul szolgálhatnak egy saját, esetünkben közép-kelet-európai vagy nyugat-balkáni „ízekkel” és „konyhai fortélyokkal” fűszerezett recept kidolgozásához. Már csak az hiányzik, hogy a „főszakács” is erre összpontosítson.
