Ha mozog, figyelik, állapította meg Andy Warhol. Nagy igazság, hiszen kétségtelen, hogy a fiatalok túlnyomó többsége – az Ipsos körülbelül egy évvel ezelőtti közvélemény-kutatásának eredményei szerint mintegy kétharmada – leginkább a televízióból értesül az őt körülvevő világ történéseiről. A kutatás szerint a második legfontosabb hírforrásnak az internet számít, majd ezt követi a rádió és a nyomtatott sajtó.
A televíziós csatornák persze mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy minél többeket ültessenek a képernyők elé, kit ilyen, kit olyan módon. Annak vizsgálata során, miként jelennek meg a közszolgálati és a kereskedelmi televíziók hírműsoraiban az infotainment elemek, illetve azok hogyan befolyásolják az adott műsorok struktúráját, valamint az annak hátterében meghúzódó szerkesztési elveket, azonnal megállapítható, hogy a közszolgálati és a kereskedelmi televíziók hírműsorai közötti határok igencsak elmosódtak. A neves szociológus, Császi Lajos szerint a média objektivitása, azaz az információ előnyben részesítése a szórakoztatással szemben az újságírás professzionális eszménye inkább, semmint gyakorlati valósága. Mindez azért különösen fontos, mert ahogyan az Európai Unió illetékes bizottságának néhány évvel ezelőtti, a Közösség audiovizuális politikájának alapelveiről és irányelveiről a digitális korban című közleményének szerzői is hangsúlyozzák, az audiovizuális média alapvető szerepet játszik a társadalom értékeinek kialakulásában és terjedésében. Ez nem csupán annak a következménye, hogy a média nagymértékben befolyásolja, hogy a világ milyen jellegű tényeivel és képeivel találkozunk. A média ezenkívül olyan politikai, társadalmi, etnikai, földrajzi, pszichológiai illetve egyéb fogalmakkal és kategóriákkal is szolgál, amelyek révén értelmet nyernek a világ tényei, valamint képei, és ilyenformán a média nem csupán ahhoz járul hozzá, amit látunk a világ dolgaiból, hanem azt is befolyásolja, hogy miként lássuk a világot, áll az Európai Unió említett közleményében.
Ugyancsak fontos szempont lehet az is, hogy a kereskedelmi televíziók hírműsorainak azon elemei, amelyek arra vonatkoznak, hogy leginkább olyan személyekkel dolgozzanak, akikkel a hétköznapi néző könnyen tud azonosulni, mind nagyobb teret kapnak a közszolgálati televíziók hírműsoraiban is, ahol ennek folytán mind nagyobb szerep jut az egyszerű embereket ért támadásoknak, sérelmeknek és baleseteknek is, hiszen vitathatatlan, hogy a kereskedelmi televízió hírműsorai sem azért népszerűek, mert túlzottan sok tényt közölnek a világról, hanem azért, mert megteremtik számunkra az illúziókat.
A kereskedelmi televíziók értelemszerűen a kezdetektől fogva arra törekedtek, hogy a show-műsorok eszköztárát és tartalmi sajátosságait átvéve, a szenzációkra és a bűntényekre fókuszálva hódítsák el a közönséget a többi csatornától. A megfigyelések azonban mindenütt azt mutatják, hogy napjainkban a közérdekű tájékoztatással szemben a közszolgálati műsorszolgáltatók hírműsoraiban is egyre nagyobb szerephez jutnak a szórakoztatást előnyben részesítő elemek. A teljes hírfolyamban fokozatosan háttérbe szorulnak a fontos közéleti hírek, és egyre nagyobb szerephez jutnak a botrányok, szerencsétlenségek, tragédiák és az érdekességek. Az is megfigyelhető ugyanakkor, hogy a közszolgálati csatornák többé-kevésbé próbálnak ragaszkodni mind a területi, mind a tematikai egységek megtartásához, a kereskedelmi televíziók esetében azonban mindez egyáltalán nem mondható el, ott ugyanis sem területi, sem tematikai koncepció nem lelhető fel, csupán a figyelem felkeltésére és fenntartására irányuló jelek, amelyeknek – ahogyan a kereskedelmi médiumoknak általában – egyértelmű célja a nézettség növelése.
A közszolgálati és a kereskedelmi médiumok között mind a hírműsorok által feldolgozott témák jellege, mind a hírek feldolgozásának módja tekintetében jelentős határelmosódás tapasztalható, ami részben azzal magyarázható, hogy a közszolgálati televíziók sajátos funkciójuk több-kevesebb sikerrel való ellátása mellett arra is próbálnak törekedni, hogy legalább részben felvegyék a versenyt a kereskedelmi televíziók hírműsoraival, mindeközben azonban arra is odafigyelnek, hogy a számukra megszabott irányelvek alapján lássák el közszolgálati(?) funkciójukat. Az is lehet persze, hogy a kettő jóval szorosabb összefüggésben áll egymással, mint gondolnánk, hiszen az alacsony nézettségű hírműsorok kevésbé alkalmasak arra, hogy eljuttassák a megfelelő üzeneteket a széles tömegekhez. Merthogy a csatornák hírműsorainak vizsgálatakor rendkívül izgalmas téma az is, legyen szó akár az itthoni, akár a magyarországi, akár a más országokbeli csatornákról, hogy melyik milyen módon és milyen mértékben alkalmazza azokat az alapvető manipulatív eszközöket, amelyek révén az adott hírműsorok készítői a feléjük támasztott különféle elvárásoknak megfelelve próbálják befolyásolni a közvéleményt. Olyannyira izgalmas, hogy szinte már látom is magam előtt a nem látó, a nem halló és a nem beszélő kismajmot ábrázoló képet, hiszen Warhol óta tudjuk, ha mozog, figyeljük, és ezt olykor, még ha nem is túl gyakran, bizony kritikus szemmel tesszük.
