Miközben írom ezt, azon gondolkodom, megnézzem-e ma este a híradót?
A kilencvenes éveket átélt, megélt vajdasági embernek nem kell sokat magyarázni, mit jelent, milyen jelentéstartalommal bír Danyi Magdolna Levélféle Nemes Nagy Ágneshez című versciklusának csak ez az egy rövid mondata. E három „levélfélében” a költőnő szavakba önti az elmesélhetetlent, e 22 oldalon rögzíti mindazokat az érzéseket, dilemmákat, emlékeket, látomásokat, amelyeket „azon frissiben” nem tudott senki mással megosztani, csak az 1991-ben elhunyt Nemes Nagy Ágnessel. Ilyen az alábbi gondolatsor is:
– S ha megkérdenéd: „Miért az öngyilkosok földje is ez,
Észak-Bácska?” Talán beismerném: Nem lehet,
haza nélkül mégsem lehet. Belefáradnak
az emberek, hogy mindennap újrakezdjék.
A túlélés nem lehet életcéllá, ez egyszer
tudatosul. És nem lesz már elég a betevő
falat. S a vajas kenyérre kent méz sem
édesíti a szájat. A mindennapi megalázás
mérgező, akár az arzén.
A fenti sorok a Palicsi versek című kötetben jelentek meg 1995-ben. Igen ritkán publikáló költőnő volt Danyi Magdolna, a hetvenes évek közepétől a kilencvenes évek közepéig mindössze három verseskötete jelent meg. Néhány verse különböző vajdasági és magyarországi folyóiratokban, illetve a magyarországi Versek éve antológiákban látott napvilágot, hisz a legigényesebb szerkesztők is örömmel vették, ha kéziratot küldött nekik.
2012-ben adta le e mostani, Enyhület és felröppenés című válogatáskötetének kéziratát. Mint a könyv utószavában olvashatjuk, az elsődleges elképzelések szerint a tavalyi Ünnepi Könyvhétre jelent volna meg a vajdasági Életjel és Forum, valamint a budapesti Kortárs közös kiadásában, ám a költőnő 2012 novemberében bekövetkezett tragikus hirtelenségű halála lelassította a kiadással kapcsolatos munkálatokat, így a válogatott versek gyűjteményét csak nemrégiben vehette kezébe az olvasó.
A költőnő a korábbi három kötetének verseiből állította össze ezt a mostani válogatás kéziratát, illetve olyan verseket is besorolt a Werther nem lesz öngyilkos című fejezetbe, amelyek hiányoznak ezekből, ám különböző folyóiratokban, a Versek éve antológiákban már megjelentek. A kötet kiadói – az újvidéki Forum és a szabadkai Életjel – tiszteletben tartották Danyi Magdolna válogatását, ám a Függelékekben olyan verseit is közlik, amelyek megtalálhatók ugyan korábbi köteteiben, illetve a Versek éve antológiában, ám ő ebben a kiadványban nem tervezte megjelentetni ezeket. Ilyen például a Magány című kétsoros verse, amelyben a tudós fegyelmével, precizitásával fogalmazza meg ezt az életérzést:
Két mondat közé zárja magát a világ.
Nem szeret itt nálam a fehér vitorlán.
Egyetlen olyan verset is beválogatott Danyi Magdolna e kötetbe, amellyel most első ízben találkozhat az olvasó, ez az Anyám és én. Farkas Zsuzsának a Palicsi versek megjelenése után a Kilátóban megjelent interjújában sok szó esik a költőnő édesanyjáról, akit 1991-ben veszített el. Akkor, a kilencvenes évek közepén Danyi Magdolna egyebek között így vallott ebben az interjúban a gyerekeit özvegyen, nincstelenségben felnevelő édesanyjáról: „(…) valóban ott állta meg a helyét, ahova az élet állította, és jól nevelte a gyermekeit. Neki köszönhetem, hogy most itt beszélgethetek veled. Hogy tudott ő felnevelni bennünket, nem tudom, de megoldotta.”
„Ebéd után fölmennék a padlásra, lehet,
találok még azokból a régi, virágja hullt,
hímzett bársonykendőkből.” – mondtam
anyámnak egy vasárnap délelőtt. (…)
– „Csak gyengéden lépj!” –
kiált utánam a padlás torkába, míg tartja
a létrát. – „Csak gyengéden, mint a sóhaj,
mert letörik alattad, ez az átkozott.”
A versek természete olyan, hogy makacsul ellenállnak a felületes, a sorokon csak „átnyargaló” olvasónak. Danyi Magdolna verseire különösen érvényes ez. Megéri több időt szentelni költői világának, mert e versek minden újraolvasása újabb szellemi ösvényeket nyit meg az olvasó előtt. Ilyen, minden alkalommal újabb szellemi kalandra serkentő a Szomjas madarak című verse is, amely mindössze három szóból áll: Enyhület és felröppenés.
