Az ünnepek hangulatában valahogy a háttérbe szorult vagy elveszett a hír, miszerint az amerikai elnök aláírta a korábban, már a törvényhozás által is elfogadott adótörvényt, amelyet Donald Trump eddigi legnagyobb törvényhozási győzelmének tekinthetünk. Az elmúlt 30 év legnagyobb adócsökkentését előirányzó törvénye lépett így hatályba. Elemzők szerint ennek a legfontosabb eleme a vállalati nyereségadó mérséklése az eddigi 35 százalékról 21 százalékra. A tőle szokásos hangnemben Trump azt mondta, nagyon „büszke” rá, a törvényben „fantasztikus dolgok” vannak a vállalkozók, de a dolgozó emberek, a középosztály és mindazok számára, akik munkahelyeket teremtenek.
Elemzők egy része már elfogadása előtt komoly aggodalmának adott hangot Trump adóreformjával kapcsolatban. Az uniós pénzügyminiszterek szerint a törvény olyan diszkriminációt jelent, ami ellentétben áll a WTO nemzetközi szabályaival. Az EU öt legnagyobb gazdaságának pénzügyminisztere közös levélben figyelmeztette az amerikai elnököt arra, hogy a nagyszabású adóreform nemzetközi szerződéseket sérthet, és alááshatja a kereskedelmi kapcsolatokat. A német, brit, francia, spanyol és az olasz pénzügyminiszterek európai ellenlépéseket is kilátásba helyeztek.
Mindez csupán annak a jele lehet, hogy az amerikai adóreform az egész világgazdaságra jelentős hatással lesz rövid időn belül. A közgazdászok szempontjából pedig kiváló alkalom, hogy megfigyeljék, egy ilyen határozott lépés, mint Trump markáns adócsökkentése, hogyan hat majd hosszú és rövid távon az amerikai és azon keresztül az egész világgazdaságra. Az adócsökkentések szabályszerűen serkentik a gazdaságot. Az előnyök azonban a legnagyobb mértékben a vállalatokat és azokon keresztül a már egyébként is gazdag magánszemélyeket érintik. Vajon ez a hatás átgyűrűzik-e, és ha igen, milyen gyorsan gyűrűzik át az amerikai a társadalom más szegmenseibe a munkahelyek számának növekedése és a bérek emelkedése formájában? Egyes elemzők szerint eleve hibás lépés olyankor adót csökkenteni, amikor a gazdaságban viszonylag jól alakulnak a dolgok. A törvényt megszavazó republikánusok szerint viszont a törvény úgymond kifizeti saját magát: a GDP növekedéséből eredő bevételek hosszú távon meghaladják az adócsökkentésből eredő bevételkiesést.
ELEFÁNT A PORCELÁNBOLTBAN?
A szocialista rendszerben a javak megközelítőleg egyenlő elosztását egyféle hatalmi erőszakkal, a kommunista diktatúrával valósították meg. A rendszer bukását a gyenge gazdasági teljesítmény és a hatalom eloszlásából eredő elviselhetetlen egyenlőség okozta, de szerepet játszott a motivációs tényező elégtelensége, a kontraszelekció és sok egyéb momentum is. A kapitalizmusról ezekben a szocialista országokban sokan hitték, hogy az egyedüli igazságos rendszer. A hatalom elosztásában a demokratikus jelzővel illethető rendszerek valóban mértékletességet tanúsítottak a kommunista diktatúrákhoz képest. A kapitalizmus viszont a javak elosztásában nem ismer mértéket. Már eddig is elképesztő vagyoni egyenlőtlenségeket produkált az önmagát gerjesztő rendszer működése. A demokratikusnak nevezett új rendszer bevezetésével azonban ennek ellenére most is olyan világban élünk, melyben a számos megoldhatatlannak tűnő probléma folyamatosan továbbiakat szül.
A világ korábban két riválisnak számító rendszere tehát egyaránt aránytalanságokat szült. Úgy tűnik, hogy az egyik és a másik is kifulladt. Már tapasztalatból tudjuk: ha olyan az elosztási rendszer, melyben a szereplők csak azonos mértékben részesülnek a javakból, megszűnik a motiváció, a rendszer belülről kezd bomlani. Amikor viszont ennek az ellenkezője érvényesül, ha megteremtjük a klasszikus értelemben vett piaci viszonyokat, akkor megugrik ugyan az elosztható termékek mennyisége, de később elképesztő jövedelmi aránytalanságokat és ennek következtében abnormális elosztási különbségeket eredményez. A klasszikus értelemben vett kapitalizmus sikeréhez azonban sokban hozzájárult a gyarmati, majd később a félgyarmati országokból származó olcsó nyersanyag. Mindez csak a globalizációt gerjesztette, maga a globalizáció pedig olyan hatást fejtett ki, amely végül megszüntette a nemzetgazdaságok elszigeteltségét. Kialakult egy új helyzet, amivel az emberiség úgy tűnik, nem nagyon tud mit kezdeni. Nem látni azokat a hatékony mechanizmusokat, melyekkel mindezt szabályozni tudnánk, amivel valamiféle jó irányba lehetne terelni.
A közgazdászok sokat értekeztek a gazdaság kínálati oldalról történő élénkítésének előnyeiről és hátrányairól. Az utóbbi időben több tekintélyes elméleti kutató is arra a megállapításra jutott, hogy a társadalom tetején létrejövő gazdagság nem feltétlenül szivárog le a középosztály és a szegényebbek felé. A gyakorlat rácáfolhat erre, vagy épp az ellenkezőjére. Egyben azt is megmutathatja, hogy Trump az egyre inkább eszement, elkényelmesedő és elbürokratizáló világ egyszerű elveket valló megmentője, vagy csak elefánt a porcelánboltban.
