Hároméves csúcsot döntött meg az olajár az elmúlt napokban. Drasztikus áremelésről még nem beszélhetünk, de a hazai töltőállomásokon is elkezdtek felfelé kúszni az árak. A szingapúri tőzsdén a Brent típusú nyersolaj hordónkénti ára megközelítette a 70 dollárt. Amikor 2014-ben – a 100 dolláros szintről – az olaj ára meredeken zuhanni kezdett a 25 dolláros szintig, majd 30 és 50 dollár között megállapodni látszott, az hihetetlenül kedvezően befolyásolta az olajimportőrök gazdaságát. Ugyanakkor értelemszerűen kedvezőtlen gazdasági trendeket indított el az olajexportőröknél. A világgazdaság egésze kilábalóban van a 2008 óta tartó válságból, s ez a kőolaj iránti kereslet növekedését okozza. Mindezt csak fokozza az iráni válságos politikai helyzet. Ha a világ harmadik legnagyobb olajtermelő állama káoszba süllyedne, az olaj ára valószínűleg meredeken masírozna felfelé, hiszen az iráni szállítmányok esetleges kimaradásával a kereslet jóval meghaladná a kínálatot. A helyzet egyébként úgymond önmagából nőtt ki. Iránban ugyanis – más nagy olajtermelő országhoz hasonlóan – gazdasági vészhelyzetet okozott az olaj és a földgáz árának csökkenése. Venezuelában már össze is omlott a jelentősen olajfüggő gazdaság. El kell azonban ismerni, hogy ott nemcsak az olaj ára, de a politikai fejlemények is kihatottak erre.
Szaúd-Arábiában és Oroszországban is komoly nehézségeket okozott a kőolaj árának esése. Most viszont egyes elemzők ismét 100 dolláros olajárról beszélnek, ami hatalmas csapás lenne a fogyasztóknak, újabb aranykort hozna viszont a kitermelőknek. Az iráni helyzet elmérgesedése és a Közel-Kelet bizonytalan helyzete baljós jel pl. a gépkocsi-tulajdonosoknak és az olyan importőröknek mint Szerbia. Az olajtermelők számára pedig egyre fényesebbnek tűnő reménysugár. A kőolaj-kitermelőket tömörítő OPEC egy ideje már egyébként is visszafogja termelését, hogy elérje az árak növelését. Az iráni válsághelyzet viszont azzal a kilátással kecsegtet, hogy többet termelhetnek és adhatnak el, magasabb áron.
A FRANCIÁKNAK MEGTILTJÁK AZ OLAJKITERMELÉST
A sokat emlegetett megújuló energiaforrások terjedése ellenére a kőolaj ma is a legnagyobb mennyiségekben használt, úgymond nélkülözhetetlen és helyettesíthetetlen energiaforrás. Éppen ezért stratégiailag is fontos nyersanyag, amelyet a világpolitikában fegyverként is fel lehet használni. Ezért érdemes arra is odafigyelni, mit tesznek a nagyhatalmak, milyen olajjal kapcsolatos intézkedéseket foganatosítanak. A napokban látott napvilágot, hogy Donald Trump minden eddiginél nagyobb területekre terjesztené ki a tengeri olaj- és gázkutatást. Az év első napjaiban bejelentett terv alapján az energiaipar számára engedélyezett területek között eddig védett északi-sarki, atlanti- és csendes-óceáni területek is találhatók. Az olajipar természetesen nagy lelkesedéssel fogadta a bejelentést, a környezetvédők viszont aggodalmuknak adtak hangot. Trump terve az Amerikai Egyesült Államok teljes partvidékének mintegy 90 százalékán lehetővé teszi majd az olaj és gáz utáni fúrásokat. Az amerikai elnök lépése azonban nem csupán aktuális eseményekkel magyarázható, hiszen jól illeszkedik a már a választási hadjárata idején propagált energiapolitikába. Következetesen szembemegy Obama energetikai politikájával, hiszen Trump elődje az ország part menti vizeinek 94 százalékán megtiltotta az olaj- és gázkutatást, illetve a kitermelést is. Az tény, hogy a tiltás dollármilliárdos bevételkiesést okozott az országnak. Trump szavai szerint az Obama-korszakban bevezetett korlátozások sok ezer munkahelytől és dollármilliárdoktól fosztották meg az országot, indokolatlanul. Trump politikája azonban paradox módon végül ismét az olajárak csökkenéséhez vezethet. Ha ugyanis az amerikaiak gyorsan felfuttatják a termelést, az a kereslet gyors bővüléséhez és árcsökkenéshez vezethet. Ezért nagyon nehéz megjövendölni, mi várható. Az olaj egyelőre kétélű fegyvernek tűnik. Arról nem is beszélve, hogy a magas olajár kifizetődővé teszi a palaolaj kitermelését is, s ebben megintcsak az USA járhat az élen. Az év elején egy másik, az északi-sarkvidéki olajkitermeléssel kapcsolatos hír is bejárta a világsajtót. Az oslói bíróság helyt adott a norvég kormány azon terveinek, melyek a sarkvidéki olajtermelés fokozására vonatkoznak. A különböző környezetvédő csoportok és egyesületek által benyújtott kereset szerint a tervek sértik az egészséges környezethez való alapvető emberi jogokat. A zöldek szerint a Chevron, a Statoil és más nagy olajvállalatok számára kiadott norvég engedélyek alkotmányellenesek. A „nagy játékosok” közül az oroszokra is érdemes figyelni. Érdekes, hogy Oroszország tavaly az OPEC intézkedéseit támogatva minimálisan valóban csökkentette olajkitermelését. Az olaj kivitele azonban nőtt. Ez úgy lehetséges, hogy a belső piacon kevesebbet értékesítettek, mivel azonban csupán 1-2 százalékról beszélünk, elintézhetnénk azzal, hogy a hibahatár alatt van. Másrészt százmillió tonnákról van szó, amikor 1-2 százalék is nagy mennyiség. Oroszország egyre nagyobb mennyiségben exportál nyersolajat Kínába. 2018 első napján egy új orosz–kínai olajvezetéket is üzembe helyeztek. Mindez az európai kínálat szűkülését, az árak emelkedését eredményezheti.
Ami a világ első számú olajexportáló országát, Szaúd-Arábiát illeti, az ország hatalmas költségvetési hiányt halmozott fel azóta, hogy összeomlott a kőolaj világpiaci ára. A trónörökös herceg ebből okulva még 2016-ban előterjesztette a Vízió 2030 nevű tervet, amely a kőolajtól túlságosan függő gazdaság átalakítását irányozza elő. Ez utóbbihoz inkább, az amerikai politikához kevésbé illeszkedik az a hír, hogy a közelmúltban a francia parlament elfogadta a törvényt, melynek értelmében 2040-re – elsőként a világon – betiltják a kőolaj és a földgáz kutatását, illetve kitermelését. Ez vonatkozik az egész ország területére, valamint a még hozzá tartozó tengerentúli területekre is. A már elfogadott törvény értelmében a lejáró fúrási engedélyeket a jövőben nem hosszabbítják meg, illetve nem adnak ki új kutatási licenceket sem. Annak tükrében azonban, hogy a franciák a saját szükségleteiknek mindössze egy százalékát fedezik a saját termelésből, a döntés inkább szimbolikusnak tekinthető. A tiltás egyébként jól illeszkedik Franciaországnak a párizsi klímaegyezményben tett a vállalásához.
