A fiatalabbak talán nem is tudják, hogy Jugoszlávia egykori „örökös” elnökét – viccesen, esetenként gúnyosan – csak „lakatosként” emlegették. Tito eredeti szakmája lakatos volt, és az őt követő korszakokban gyakran szembesülhettünk a sok helyen ismétlődő falfirkával az egykori Jugoszlávia területén. Bravar je bio bolji (A lakatos jobb volt) – így festett, pontosabban, így hangzott a falfirka, amely csak részben volt a járókelőknek „címezve”, a megfogalmazás inkább vezető politikusainknak szánt üzenetként volt felfogható. A témát a szerb kormányfő azzal aktualizálta, hogy a Mostar 2017 elnevezésű Nemzetközi Gazdasági Kiállításon ismét a lakatossal példálózott, mondván, hogy mégis tudhatott valamit, azért épített utakat, vasutakat, mert így az itt élő nemzeteket is összekötötte. A fejlett infrastruktúra közismerten egyik alapfeltétele a gazdasági fejlődésnek. Az egykori Jugoszlávia gazdasági sikereit és sikertelenségeit pedig kötetekben lehet taglalni, miközben sok minden csupán nézőpont kérdése. Az egykori KGST-államok lakói abban az időben irigykedtek az itteniek életszínvonalára. Az itteniek pedig gyakran csúfolódtak, viccelődtek azzal, ahogyan a lengyelek, oroszok vagy akár az anyaországbeli magyarok éltek. Sokatmondó, hogy a közelmúltban készült közvélemény-kutatások szerint a szerbiai polgárok döntő többsége úgy véli, 1990 előtt jobban élt, mint jelenleg.
Az egykori délszláv állam és az EU között gyakran próbálnak meg párhuzamot vonni. Léteznek olyan teóriák is, hogy Jugoszlávia felbomlasztása csupán kísérlet volt. Azt szerették volna rajtunk modellezni, hogyan lehet később az EU-t is felbomlasztani. Akik viszont érezték a gazdaság lüktetését, illetve tudták, hogyan működik az üzleti élet, a 90-es évek legsötétebb időszakaiban is azt állították, a térség országai valamilyen formában újra egyesülni fognak. Az időnként fellángoló ellentétek ellenére a most kibontakozó folyamatok ezt látszanak alátámasztani. Erre utal, hogy amíg egy évvel ezelőtt a Mostar 2016 elnevezésű Nemzetközi Gazdasági Kiállításon a politikai ellentétek miatt a gazdasági témák háttérbe szorultak, mostanra, úgy tűnik, a Balkánon gyorsan cserélődő és esetenként forrófejű politikusok is lassan belátják, hogy egymásra vagyunk utalva. Az Agrokor cégcsoport súlyos gazdasági helyzete sokban hozzájárult ahhoz, hogy a tisztán nemzeti keretekbe foglalt, napi-politikai fejleményektől besötétített szemüveg helyett szabad szemmel és józanon tekintsenek a dolgok állására. Vučić – most még kormányfőként – ismételten felvetette a nyugat-balkáni közös piac létrehozásának ötletét. A megnyitón azt mondta, a Nyugat-Balkán az Európai Unió fejlődésének fő motorja lehet, és ez azt jelenti, képes szélesebb perspektívákban tekinteni a folyamatokra. A térségben ugyanis az áru, a tőke és a munkaerő szabad áramlása valamennyi nemzetállam hosszú távú érdekeit szolgálná.
A világ folyamatosan változik. Nemrég még nem szívesen láttak szerbiai rendszámú autót sem Horvátországban, az egyik portálon viszont ma már arról cikkeznek, hogy a küszöbönálló turistaszezon kezdetén a horvátoknak 40 ezer szezonális foglalkoztatottra lenne szükségük, mert náluk már krónikusnak mondható a munkaerőhiány. Nemrég még idegenkedtek szerb foglalkoztatottat alkalmazni, azóta a hirdetésekben már sok esetben előnynek számít a szerb nyelv ismerete. Nem nehéz kitalálni: azért, mert a szerbek és a horvátok annyira hasonló nyelvet beszélnek, hogy jól megértik egymást. Ha pedig egy üzletből mindenkinek haszna származik vagy kölcsönös negatív következményektől kell tartani (lásd: Agrokor), tolmácsra már nincs is szükség.
